Heves bírózással búcsúzott az EBEL-től a Znojmo

 

A csehek szerint a játékvezetőknek köszönhetően ütötte ki őket a középszakaszgyőztes Vienna Capitals.

Mint arról már blogunk is beszámolt, a HC Orli Znojmo nem nevezett az EBEL 2019/20-as idényére. Az egyenlőtlen bánásmódot érzékelő, jó ideje folyamatos játékvezetői és fegyelmi bizottsági nyomásra panaszkodó csehek előtt elvileg még nem zárult be minden ajtó. A távozásról szóló döntést az EBEL egyelőre nem tekinti véglegesnek, a májusi közgyűlésig nyitva hagy minden lehetőséget. “Ha a Znojmo megváltoztatja az elhatározását, a liga kész a tárgyalásokra” ? nyilatkozta még februárban Christian Feichtinger menedzser a Laola hírportálnak.

Egyelőre nem tudunk róla, hogy a Znojmo esetleg meggondolná-e magát, de az biztos, hogy amennyiben valóban távozik a cseh csapat, akkor azt emlékezetes módon teszi. A znojmóiak a Vienna Capitalsszal negyeddöntőztek, és 4-1-es összesítéssel, valamint heves trollkodások közepette estek ki.

A párharc harmadik mérkőzésén például (ezt 5-2-re nyerte a Capitals Bécsben) Miroslav Frycer vezetőedző a harmadik harmadban egyszer csak elővette a zsebéből a telefonját, és felhívott valakit. A mérkőzés utáni interjú során kiderült, hogy Lyle Seltzet, a liga bírófőnökét hívta. “A meccs előtt odajött hozzám egy ellenőr, és azt mondta nekem, bármikor felhívhatom a főnököt, ha valami nem tetszik ? magyarázta Frycer. ? Hát akkor éppen nagyon nem tetszett, ezért megpróbáltam elérni őt. Tudom, hogy ott volt a csarnokban, de nem vette fel” ? dohogott tovább. Mint kiderült, az bőszítette fel ennyire, hogy a 28. percben az egyik játékosa, Patrik Novak egy kemény ütközésért végleges fegyelmit kapott.

Frycer-handy

“Láttam, ahogy a telefonját nyomkodja ? mondta erről később egy interjúban Dave Cameron, a bécsiek sokat látott, NHL-ben, világbajnokságon, olimpián is megfordult vezetőedzője. ? Ez valami egészen őrült dolog. Új fejezetet nyitott a karrieremben.”

A Znojmo kiesését követően Frycer visszatért a témára, miután sok sikert kívánt a bécsieknek. “Többször nem próbáltam hívni Seltzet, ő meg azóta sem hívott vissza ? idézi a cseh mestert a Kleine Zeitung. ? Ez egy érthető reakció volt, nagyon emocionális ember vagyok. Egyébként világszerte bekerültem a sajtóba, és ezzel tulajdonképpen az EBEL-nek is hatalmas reklámot csináltam. Több korábbi kollégám is hívott már azzal, hogy tulajdonképpen mi is az az EBEL, mi történik ott. Na most már ők is ismerik a ligát. A felelősök köszönettel tartoznak nekem mindezért.”

A párharc negyedik mérkőzésén a klubnak erre is sikerült egy lapáttal rátennie, és új határokat átlépnie. A két játékvezető, Nikolic és Siegel az érkezésekor elhűlve tapasztalta, hogy a klub az öltözőjükbe egy-egy csomag reszelt répát is bekészített. A magas karotintartalmú zöldség csomagolására csak ennyi volt ráírva: “Hogy jobban lássanak. HC Orli Znojmo.”

reszelt_repa

A Vienna Capitals is kapott üzenetet a csehektől. Őket két kupa várta az érkezéskor. Az egyik talapzatára azt írták: “Bécsi srácok, ne aggódjatok! Bajnokot csinálunk belőletek! A ti hűséges játékvezetőitek.” A másikon pedig ez a szöveg volt olvasható: “2019 világbajnokai a szimulálásban. Vienna Capitals.”

kupak_znojmo

Mindez a legkevésbé sem zavarta meg a bécsieket, akik ekkor 4-2-re nyertek idegenben, majd az utolsó meccset 5-1 arányban nyerték. A csehek hisztije összességében legalábbis furcsa, hátuk mögött a világ egyik legszínvonalasabb hokikultúrájával, illetve azoknak a tényeknek az ismeretében is, melyek szerint a topfavorit és bivalyerős Vienna az első meccset 7-0-ra nyerte, a további győztes találkozók közül pedig egyet négy-, egyet három-, egyet kétgólos különbséggel tett el.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum