A történet végét nagyon sikeresnek ítélem meg

 

Kétrészes nagyinterjút készített Egri Istvánnal, a DVTK Jegesmedvék első emberével az Amígélekén oldal.

Az első részben a szerző kérdéseire válaszolt kimerítően a klubelnök, a másodikban a szurkolók felvetéseire reagált. Három idézet ízelítőül:

“Sokkal nagyobb mértékben jutottunk előre, sokkal több tapasztalatot, sokkal több tudást szereztünk, mint amikor egymás után háromszor megnyertük a bajnoki címet.”

“Teljesen természetes, hogy belehalok abba, hogy nem mi játsszuk a rájátszást. De nekem azt kell figyelni, hogy volt-e előrelépés? Márpedig volt, és azokból a hibákból, amiket elkövettünk, abból tanuljunk és ezeket a hibákat ne kövessük el újra.”

“A légiósok közül is fogunk cserélni, és nem egyet és nem kettőt. Szeretnénk olyan ütőképes légiós társaságot összehozni, akik biztosítják nekünk azt, hogy azokban az időszakokban, amikor gyengébbek vagyunk, amikor rosszabb széria van, akkor a vállukra tudják venni a csapatot. Mert ebben a szezonban nagyon kevés olyan időszak volt, amikor a légiósok vitték a prímet, sokkal inkább a magyarokra volt ez elmondható. Nekünk olyan légiósokra van szükségünk, akik legalább olyan szinten tudnak produkálni, mint a magyarok, de az se baj, ha jobban.”

Az interjú első részéért ide kattintsanak. A másodikért pedig ide.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum