Az UTE-nak muszáj győznie hazai jégen

   

Ha az újpestiek szerdán kikapnak a Megyeri úton, pénteken idegenben kell kiharcolniuk a hetedik mérkőzést.

Elbukta a két csíkszeredai mérkőzését az UTE, illetve csíki nézőpontból hazai jégen sikerült egyenlítenie a párharcban a Sportklubnak, a lényeg, hogy mostantól új párharc kezdődik, amelyet két nyert meccsre vívnak a csapatok. Összesen egy hibázási lehetőség maradt, aki nyer, rögtön meccskoronghoz jut. Így aztán könnyen lehet, hogy sorsdöntő ütközet előtt állnak a felek. Az első két mérkőzésen az UTE többé-kevésbé kiszorította kapuja elől a szeredaiakat, akik viszont a két hazai mérkőzésükön mégis megtalálták az oda vezető utat. Most ismét a lilákon a sor, hogy lépjenek, ha szeretnének valamit ettől a sorozattól.

A negyedik mérkőzés végére ahogy az összesített eredményben, úgy számos mutatóban kiegyenlítődött a párharc. A Csíkszereda egyértelműen feljebb lépett az első két összecsapáshoz képest, az UTE pedig mintha egy-két dolgot elfelejtett volna alkalmazni a sikerreceptből. A csíkiaknak sikerült odaférkőzniük Duschek kapuja közelébe, zavart okozni a forró zónában, és ez meghozta a gólokat is. Hétfőn a csapatok szakítottak a hagyománnyal, a megszokott 4-1 helyett a sorozat leggólgazdagabb csatáját hozták össze, és egyben a legfordulatosabbat is. Lehengerlő csíki kezdést követően az UTE összekapta magát és kiegyenlített, majd az újabb kék-fehér vezetést követően nyílt sisakos küzdelemben hajtott az újabb egyenlítésért. Ez ugyan nem jött össze, sőt, a végén üres kapus góllal 2-re nőtt a különbség, de bebizonyosodott, hogy egy idegenbeli győzelem minden további nélkül benne van a pakliban ebben a párosításban.

Annál is inkább, mert a két csapat játékereje nagyon hasonló. A szezonban immár 10-szer találkoztak, és eddig 6-4 a győzelmek aránya az újpestiek részére. Az összesített gólkülönbség pedig 25-25. A legnagyobb gólkülönbség 3 gól volt eddig, ilyen mérkőzésből összesen 4 volt. A legtöbbször az utolsó játékrész hozta meg a döntést, jellemző, hogy a mérkőzések felén esett üres kapus gól az utolsó percben, de ezen kívül is akadt még olyan meccs, amelyen az utolsó percben a végeredményt befolyásoló találat esett. A hatalmas küzdelem tehát ezúttal is garantált. A csíkiaknál Panov szalagsérülést szenvedett, az ő szezonjának minden bizonnyal vége, őt leszámítva mindenki egészséges és harcra kész a párharcban eddig látott játékosok közül. Az újpestieknél sem várható változás a keretben, aki eddig játszott, rendelkezésére áll Szilassy Zoltán vezetőedzőnek.

UTE-SCC_20190314-3

fotó: UTE Jégkorong Szakosztály

“Január eleje, az erdélyi túránkról való visszatérésünk óta a mostani két mérkőzést nem számítva mindössze három vereséget szenvedtünk, és 15-öt megnyertünk – mondta blogunknak Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője. – Törvényszerű, hogy jön egy kisebb hullámvölgy. Ilyen volt ez a két csíkszeredai elődöntőnk is. A szerencse az, hogy a hullámvölgynek nem erőnléti okai voltak, azzal ugyanis ilyen erőltetett menetben nem nagyon lehetne mit kezdeni, hanem inkább mentálisak. A vasárnapi meccsen és a hétfői első 20 percében egész egyszerűen nem játszottuk azt az agresszív játékot, amelyet kértünk a játékosoktól. Ami mégis pozitívum lehet ezekből, azt a hétfői második és harmadik harmad adja. Ekkorra sikerült visszatérnünk ahhoz a játékhoz, amely az első két mérkőzésen a győzelemhez segített bennünket. Nagy energiákat mozgattunk meg, visszajöttünk a meccsbe, egyenlítettünk és ha a helyzetkihasználásunk kicsit jobb, akkor meg is fordíthattuk volna az állást. Hogy nem így történt, az azért van, mert korábban nem dolgoztunk eleget a győzelemért. De a hétfői meccsünk ékesebben beszélt a játékosoknak minden edzői intelemnél. Benne volt minden, amiről beszéltünk, megerősítést nyerhettek a saját tapasztalatukból is. Hazai jégen ott kell folytatnunk, ahol hétfőn este abbahagytuk, agresszívan, egyszerűen kell játszanunk. Ha nem így teszünk, a Sportklub nagyszerű játékosai megbüntetnek bennünket.”

“A két hazai mérkőzésünkön végre sikerült jól kihasználnunk a helyzeteinket – értékelt Hozó Levente, a Sportklub másodedzője. – Ebben szerepet játszott, hogy sokkal többet tudtuk zavarni a kapust, és oda tudtunk férni a kipattanókhoz is. Szerdán este is az lesz a legfontosabb feladatunk, hogy meg tudjuk akadályozni az újpestiek agresszív játékát. Ha ki tudunk abból szabadulni, akkor lehet esélyünk a góllövésre és a jó eredmény elérésére. A továbbjutáshoz nekünk mindenképpen kell meccset nyernünk a Megyeri úton is, nem szeretnénk a végére hagyni.”

UTE–Csíkszereda 2-3

   

Az okosan játszó Csíkszereda megszerezte a továbbjutáshoz feltétlenül szükséges győzelmet az újpestiek ellen. Az UTE-nak nincs több hibázási lehetősége.

Az újpesti szurkolók örömére a bemelegítéskor feltűnt a jégen a közönségkedvenc Ladislav Sikorcin is, aki hosszú sérülést követően jelentkezett játékra. Hazai szempontból remekül kezdődött a mérkőzés, hiszen a 20. másodpercben máris a vendégek kapujába került a korong. Csányi korcsolyázott el a kapu mögött, majd visszafordulva a bedobókörből Lundström mamutja mellett a hálóba lőtt. Ezután a már-már szokásos módon a Csíkszereda volt valamivel aktívabb, de ez nem okozott izgalmakat. Mind a két csapat óvatosan játszott, nem voltak óriási helyzetek, egészen az 5. perc kezdetéig, amikor emberelőnyhöz jutott az UTE, Papp Szabolcs gáncsolása után. Ez azonban a vendégeknek jelentett előnyt, akik egy hanyagul középre hátrapasszolt koronggal 3 az 1 ellen megindultak és Krasznoszlobodcev góllal fejezte be az akciót. Az előnyben még egy említésre méltó momentum történt, Stefishen lövésébe Benk ért bele a kapunak háttal, de Lundströmben elakadt a korong. A 8. percben egy támadóharmadban elkövetett szabálytalanságért jutott újabb előnyhöz az UTE, amelyet pillanatok alatt ki is használt Stefishen révén. Majd fordult a kocka, a Szereda kapott előnyt, ám előtte még a kapust lehozva támadhatott, Duschek egy Krasznoszlobodcev-szólót fogott. Az előny legizgalmasabb pillanata az volt, amikor Belov félresikerült lövése Vinczét találta fejbe, akinek szerencsére az ijedtségen kívül nem lett komolyabb baja. Majd következett egy újabb UTE-kiállítás, Hebar kapta testre ütésért, ezt viszont egy nagyon szép szép hát mögé adott passzból a kapu előtt egyedül maradt Papp Szabolcs beütötte. A 15. percben újra Hebar került a kiállítás sorsára, meglehetősen meggondolatlanul vett elégtételt a Stefishent megregulázó Flintán. A 2+2 percből az első előnyt pillanatok alatt ki is használták a vendégek, ismét a kapu előtt ólálkodó Papp révén, akinek csak az ütőjét kellett beletenni a remek passzba, amit kapott. A harmad a Ropret által kiharcolt helyzettel és egygólos szeredai előnnyel zárult.

A második harmadra szemmel láthatóan nagyobb tempót diktáló UTE jött ki a jégre. Az első nagyobb helyzetet a 4. percben láttuk, ekkor a csíkszeredai védőzónában szerzett korongot Nemes, középre adott, de Csányi nem találta el jól a korongot, odalett a ziccer. Nem sokkal később Rusk kapott kiállítást, ami a tapasztalatok alapján ezen az estén nem sok jót jelentett az újpestieknek, szerencséjükre sikerült átvészelniük ezt a periódust. A harmad nagy részére az volt a jellemző, hogy az UTE próbált tempót diktálni, de sok hibával játszott, a hibákból pedig a vendégek életveszélyes támadásokat vezettek, Valchar például egymaga két ziccert is kihagyott. A 39. percben aztán hosszú idő után újra újpesti előny következett, Krasznoszlobodcev ült ki, de a szünetig néhány életerős lövésen kívül messzebbre nem jutottak a lilák, így maradt a második szünetre is az egygólos csíki előny.

UTE-SCC_MA_2872-900

fotó: UTE Jégkorong Szakosztály, Jani Martin

A harmadik harmad első fél percében lecsorgott az újpesti előny, majd a kiegészülés után a csíkiak pillanatai jöttek, Valchar ütőjében a 4-2 is benne volt, de ott is maradt a 2. perc végén. Az UTE iramot próbált menni, de sokat hibázott, a vendégek kontrákra rendezkedtek be. Az 5. percben Rokaly és Valchar mentek el egy védővel szemben és a cseh csatár újabb ziccert hibázott. A 9. percben Taratuhin piszkálhatott bele a gólvonalon egy korongba, de Duschek mamutja ott volt, majd Rokaly nem tudta a fekvő kapus fölött eltalálni a kaput. Nagyon küzdött és hajtott az UTE, de rengeteget hibázott, a csíki kontrák pedig életveszélyesek voltak. A 14. percben az újpesti nyomás kiállítássá érett, Részegh ült ki a padra. Pár másodperccel később pedig még egy szeredainak ki kellett ülnie, mert megkampózta a korongot megszerző hazai játékost. Óriási esély, 1 perc 48 másodperc kettős előny következett. Amit kihagyott az UTE, mi több, a palánk mellett elkorcsolyázó Részeghet Varga csak szabálytalanul tudta megállítani, 3:58-cal a vége előtt, 5 + 20 percet érően. Így a rendes játékidő végéig emberhátrányban játszva kellett próbálkoznia az Újpestnek az egyenlítéssel. De még korongot sem tudott szerezni, a Csíkszereda okosan kijátszotta a hátralevő időt. A meccs záró momentuma az utolsó másodpercben esett óriási Silló-kapuvas volt. A Csíkszereda megérdemelten nyert az ezúttal sem elég éles és végképp nem fegyelmezett lilák ellen és egy lépésre került a döntőtől.

Ismét rosszul kezdtünk, felelőtlenül játszottunk

   

Mestermérleg az ötödik UTE–SC Csíkszereda Erste Liga-elődöntő mérkőzést követően.

Szilassy Zoltán vezetőedző, UTE: “Ismét rosszul kezdtünk, felelőtlenül játszottunk. Nem voltunk elég agresszívak, ahol annak kellett volna lennünk, és azok voltunk, ahol nem kellett volna. Három kétperces kiállítást kaptunk 60 méterre a saját kapunktól jogosan, ez óriási luxus, és a Csíkszereda ellen nem fér bele. A második harmadtól már nagyobb tempóban, több energiával játszottunk, de nem voltunk elég élesek, és közben óhatatlanul ki is nyíltunk, ami lehetőségekhez juttatta az ellenfelünket. A kettős emberelőnynél gondolkodtam, hogy végig az első sorunkat tartsam fent a pályán, mert bennük több potenciált láttam, de ők voltak a jégen akkor is, amikor a kiállítást kaptuk, nagyon hosszú volt már az a csere. Az is óriási esély volt az egyenlítésre, de elszalasztottuk, így komoly részben magunknak köszönhetjük a vereséget. Csíkszeredában kell visszahoznunk az esélyünket, ami nagyon komoly kihívás lesz, de bele kell állnunk.”

Hozó Levente másodedző, Csíkszeredai Sportklub: “Megcsináltuk, amiért jöttünk, elvettük az Újpest pályaelőnyét. Ma húsz székely legényt láttunk a pályán, akik mindent megtettek a csapatunkért és a győzelemért. A második harmadtól feljött az UTE, de ezúttal nem sikerült annyira felülkerekednie rajtunk, mint korábban. Sőt voltak nagy helyzeteink a további gólokhoz is. Úgy érzem, felnőttünk hozzájuk fizikailag is, sokszor oda tudtunk férni a kapu elé. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok Csíkszeredában, biztos vagyok benne hogy mindkét csapat mindent meg fog tenni a győzelemért.”

Erste Liga, Megyeri út, 1428 néző. Játékvezetők: Bajt, Bajt, Muzsik, Váczi.
Duschek: 88,9% (Sila)
K
Lundström: 93,5% (Onodi)
Huba, Pokornyi, Brine, Hebar, Ropret
1
Papp, Belov, Taratuhin, Krasznoszlobodcev, Anyiszin
Rusk, Kiss, Benk, Stefishen, Vincze
2
Salló, Gecse, Valchar, Rokaly Sz., Részegh T.
Nagy, Varga, Nemes, Csányi, Kocsis
3
Flinta, Farkas, Fodor, Becze, Bíró
Kovács A., Szalma, Sikorcin, Kovács S.
4
Györfy, Casaneanu, Horváth L.
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 00:20 UTE Nemes Csányi Kocsis
1-1 04:17 SCC SH Krasznoszlobodcev Taratuhin Gecse
2-1 07:59 UTE PP Stefishen Benk Hebar
2-2 12:48 SCC PP Papp Taratuhin Anyiszin
2-3 14:46 SCC PP Papp Anyiszin Belov
31 Kapura lövések száma 27
35 Kiállításpercek 10

A 2-3-as UTE–Szereda videó-összefoglalója

   

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum