Bejutott a negyeddöntőbe a svéd címvédő

 

A Växjö Lakers playoff-kvalifikációra kényszerült, de sikerrel vette az akadályt. Gallóék az Oskarshamnnal játszanak osztályozót.

Lezárult az SHL rájátszásának kvalifikációs köre. A címvédő Växjö Lakers a legutóbbi szezonban alapszakasz-győzelem után lett bajnok, ám idén csak a 7. helyen zárt, így nem került közvetlenül a negyeddöntőbe. A két sikerig tartó csatában azonban 2-0-ra verte az Örebrót, így folytathatja. A másik kvalifikációs ágon a HV71 szintén 2-0-val búcsúztatta a Röglét. Az SHL alapszakaszának élén holtverseny volt: az egyaránt 101 pontos Färjestad és Lulea összehasonlításából előbbi jött ki jobban, így az FBK találkozik a HV71-gyel, míg a luleaiakra a címvédő Växjö vár. A BL-döntős Frölunda a Malmővel csatázik, míg a Djurgarden a Skellefteával csap össze az elődöntőért. A negyeddöntők március 22-én kezdődnek.

A kiesés elkerüléséért zajló osztályozó később, március 27-én indul. Galló Vilmos csapata, a Timra az Allsvenskan legjobbjával csap össze egy 4 győzelemig tartó párharcban. Válogatott csatárunk csapatának ellenfele az az Oskarshamn lesz, amely összesítésben 3-2-re nyert az AIK elleni döntőben.

SHL, rájátszás, 2019

Első kör
Växjö (7.)?Örebro (10.) 2-0
3-2 h. 4-2  
HV71 (8.)?Rögle (9.) 2-0
4-1 4-3 h.
Negyeddöntők
Farjestad (1.)?HV71 (8.) 1-0
03.22 03.24 03.26 03.28 03.30 04.01 04.03
Lulea (2.)?Växjö (7.) 1-0
03.22 03.24 03.26 03.28 03.30 04.01 04.03
Frölunda (3.)?Malmö (6.) 0-1
03.23 03.25 03.27 03.29 03.31 04.02 04.04
Djurgarden (4.)?Skelleftea (5.) 0-1
03.23 03.25 03.27 03.29 03.31 04.02 04.04
Elődöntők
???
04.06 04.08 04.10 04.12 04.14 04.16 04.18
???
04.07 04.09 04.11 04.13 04.15 04.17 04.19
Döntő
???
04.21 04.23 04.25 04.27 04.30 05.02 05.04

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum