David Musial: Együtt akarjuk tartani a társaságot

 

A legjobb négyig jutott az Erste Ligában a DEAC, és magyar bajnoki bronzot szerzett emellé. David Musial vezetőedzőt kérdeztük a szezonról.

Egy év szünet után tért vissza a profi felnőtt jégkorong a Hajdúság fővárosába, a debreceni egyetem égisze alatt. A debreceniek a korábban Dunaújvárosban dolgozó David Musialt szerződtették vezetőedzőnek, aki nem titkolja, hogy komoly kihívásnak tekintette a feladatot. “Elsőre ez nehéz döntés volt számomra, de aztán láttam, hogy milyen profi a menedzsment, és mennyire motiváltak, hogy egy új csapatot hozzanak létre. Ettől kezdve tudtam, hogy jól határoztam, és persze vonzó volt a lehetőség, hogy az alapoktól építsünk fel valamit.”

Az első megoldandó probléma a játékosok szerződtetése volt. “Amikor aláírtam a szerződésemet, még nem sok játékos volt a klubnál. Szerencsére Dunaújvárosból magammal tudtam hozni néhány hokist, akik szívesen dolgoztak ismét velem. A következő és talán legfontosabb lépés Hetényi Zoltán leigazolása volt, aki utána elképesztő szezont produkált, fantasztikus teljesítménnyel járult hozzá a csapat sikereihez.”

musial

A keret tehát összeállt, már csak a célokat kellett meghatározni. “Az olyan csapatoknál, mint a miénk, erre a kérdésre könnyű a válasz: kezdjünk valami újba, és működjön a kémia az öltözőben. Persze amikor egy teljesen új gárda élére állsz, nehéz meghatározni pontosan a célokat, hiszen nem tudhatod, mire lesz képes az együttes. A mi első lépéseink azonban nagyon jól sikerültek, és bár voltak hullámvölgyeink, ez abszolút érthető egy ilyen fiatal csapatnál. Végig a legfontosabb cél lebegett a szemünk előtt, az, hogy minden nap keményen dolgozó csapatunk legyen. Így alapvetően elégedettek voltunk az alapszakaszban elért eredménnyel.”

A DEAC bejutott a felsőházba, majd a középszakasz még jobban sikerült. Két pozíciót előrelépve a harmadik helyen végeztek, a rájátszásban pályaelőnyhöz jutottak. “Nagyon elégedett voltam, hogy az alapszakaszt az ötödik helyen zártuk, és a középszakaszban a felsőházban játszhattunk a liga élcsapatai ellen. Ez egyrészt megfelelő kihívás és feladat volt, másrészt nagyon sokat tanultunk a nyolc meccs alatt magunkról és az ellenfeleinkről. Végül nemcsak jól, hanem eredményesen is játszottunk, így elcsíptük a harmadik helyet.”

A negyeddöntőben az egyetemi csapat a szintén újonc Gyergyói HK-t választotta ellenfélnek, amellyel a végletekig kiélezett hétmeccses párharcot vívott. “Nagyon kemény mérkőzéssorozat volt, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk a hét találkozón. Az első szezonban megnyerni egy hétmeccses playoffcsatát mindennél nagyszerűbb érzés.”

debftc

Az elődöntőben az FTC-Telekom már túl nagy falatnak bizonyult, a zöld-fehérek zsinórban négy győzelemmel léptek tovább. “Először is gratulálni szeretnék a Ferencvárosnak a döntőbe jutásért, de azért remélem, megnehezítettük a dolgukat. Mindenki láthatta, hogy nem voltunk könnyű helyzetben, a padunk rövid volt, a legjobb játékosaink közül több is sérülés miatt nem állt a rendelkezésemre, vagy éppen nem tökéletes állapotban vállalta a játékot. De ez természetesen nem lehet kifogás, és úgy gondolom, ezzel együtt remek párharcot vívtunk.”

Az Erste Ligát sokan féltették a két topcsapat távozása után, de David Musial szerint erre kevés oka lehet bárkinek. “A liga színvonala évről évre javul. Erre nagyon jó visszajelzés, hogy milyen kiváló és tapasztalt játékosok érkeznek ide a KHL-ből, vagy a legjobb észak-amerikai bajnokságokból, és mindenki láthatja, hogy nincs könnyű dolguk nekik sem. Másrészt örömmel láttam, hogy egyre több fiatal játékos jut szerephez nem csak nálunk, más csapatokban is.”

A debreceni egyetemi csapatnál gyorsan megünnepelték a magyar bajnokságban elért bronzérmet, és már a következő szezon előkészítésén dolgoznak. David Musiallal az élen, aki Hetényi Zoltánnal és Vlagyiszlav Kulesovval egyetemben már az alapszakasz végén hosszabbított a klubnál. “Elkezdtük a munkát, a profi hokiban ugyanis soha nincs megállás. Először a jelenlegi keret tagjaival ülünk le tárgyalni, és nem is tagadjuk: a célunk, hogy együtt tartsuk ezt a remek társaságot. Természetesen lesznek azért változások is, hiszen szeretnénk, ha a csapat még jobb lenne a következő szezonban.”

deac

fotók: Szepesi Boglárka/DEAC

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum