Ki tud többet tanulni az első negyeddöntőből?

   

Az UTE és a Sportklub szerda esti meccsén többet játszottak fölényben a vendégek, mégis a hazaiak nyertek. Máris jön a folytatás.

Az újpestiek a csíkiak elleni Erste Liga-negyeddöntő első harmadát sem kezdték túl jól, de akkor még ki tudták egyenlíteni a játékot, a második harmad viszont az elejétől a végéig a vendégeké volt. Ehhez képest negyven perc után 2-1-re vezetett az UTE, majd 4-1-re nyert. Ezúttal sikerült behúzni a győzelmet, de az ilyen típusú forgatókönyv inkább a kivételek közé számít a jégkorongban.

A védekezést mindenképpen stabilizálniuk kell a liláknak, ha jót akarnak maguknak, elsőre túl sokszor jutottak túl könnyen a vendégek Duschek Dávid kapuja közelébe. Olykor hatalmasnak tűnt a sebességkülönbség a védők és a támadók között. Az újpestiek viszont a két kapu közvetlen előterében jobbak voltak, mint ellenfelük, ennek köszönhetően nem lett nagyobb gondjuk. A legfőbb bajkeverő Vagyim Krasznoszlobodcev volt a Sportklub részéről, aki egy gólja mellé némi szerencsével még további hármat szerezhetett volna. De volt több gólpassz értékű átadása is, amelyeket a társak nem tudtak értékesíteni. Ha nála volt a korong, az újpesti szurkolók kezdhettek aggódni. A kazah klasszis semlegesítése lehet a lilák előrelépésének egyik kulcsa. Természetesen voltak jó dolgok is az újpestiek játékában. A teljesség igénye nélkül Duschek nagy támaszt adott a csapatnak, az 1+2-ig jutó Stefishen nyerő ember volt, a feltűnően nagy kedvvel és rengeteget dolgozó Hebar pedig rég hokizott ilyen jól.

A csíkszeredaiaknak nyilván a lehetőségek gólra váltásában kell javulniuk. Krasznoszlobodcev mellett a fiatalok – Casaneanu, Részegh, Rokaly – ugyancsak sok zűrzavart okoztak, jó volt nézni őket, cseppnyi megilletődöttség nélkül rohamozták az ellenfél kapuját. Ugyanakkor a csapatból nem nagyon volt, aki felvállalta volna a ketrec előtti brusztolást, ami valahol érthető is, hiszen az UTE ebben az egyik legjobb a mezőnyben. De ahogy Hozó Levente a meccs után elmondta, akkor is oda kell menni a kapu elé, ha fáj, már amennyiben a kipattanókból eredményesek akarnak lenni. Ha nem vállalják fel a harcot, és elengedik ezeket a lehetőségeket, annak ára van. És arról se feledkezzünk el, hogy van még tere a javulásnak szeredai oldalon is. A Valchar-féle sor ezúttal nem volt túl veszélyes, Becze is váratlanul halovány volt. Tekintve, hogy ők a csapat legeredményesebb játékosai a szezonban, ha nem szereznek gólt, az az össztermésen is meglátszik. Ezúttal így történt.

Szerdáról csütörtökre tehát mind a két oldalon akadt tanulni való. A nagy kérdés az, hogy melyik gárda az, amely gyorsabban és jobban volt képes elsajátítani az új leckét. Csütörtök este fél hétkor a bővített anyagból kell vizsgázni mindkét oldalon.

UTE-SCC_20190313_MA_1377-900

fotó: Jani Martin/UTE

UTE–Csíkszereda 4-1

   

Komoly erődemonstrációt tarva másodszor is 4-1-re győzött az UTE a Csíkszereda ellen az Erste Liga negyeddöntőjében.

A szerdai mérkőzéshez képest az UTE összeállítása nem változott, a csíkszeredaiaknál viszont az első mérkőzésen megsérült Panov helyett és helyén Taratuhin került a keretbe.

Az előző naphoz képest jóval óvatosabban kezdődött a mérkőzés, enyhe csíkszeredai fölény mellett jórészt mezőnyjáték és mindkét oldalra egyenlően osztogatott kiállítások jellemezték az első 10 percet, amelyben semmi nem utalt arra, hogy lesz majd egy olyan szakasz is ebben a játékrészben, amikor két percen belül háromszor kapitulálnak a kapusok. Pedig lett, a 14. percben Vincze tett kapura egy korongot nem túl kecsegtető helyzetben, amelyet Gecse blokkolt, de szerencsétlenségére az ütőjéről a kapu előtt tisztán álló Hubához pattant a pakk, a hátvéd pedig nem sokat gondolkodott, ahogy jött, rá is lőtte, Lundström tehetetlen volt. Nem egészen egy perc múlva újpesti korongszerzést követően Varga elindult előre, a saját bedobópontnál a korongot dédelgető Csányi észre is vette ezt. Varga kiugrott volna, de nem járt sikerrel, a korong viszont Kocsishoz került, aki mérnöki precizitással lőtte azt Lundström kapujának bal oldali vasa mellett a hálóba. Újabb egy perc múlva érkezett a szeredai válasz. Rokaly, Bíró és Gecse vezette a korongot az újpesti védelemre, Bírónak sikerült a kapu elé kerülnie, és Rokaly remek ütemben érkező lőtt passzába beleszúrva a felső vas alatt repült az újpesti kapuba a korong. Nem sokkal később újabb újpesti kiállítás következett, amely ugyan komolyabb veszély nélkül telt el, de a lilák cserélni sem tudtak. Szerencséjükre a kiegészülésüket követően Rusk és Valchar egymás ellen fordult, a páros kiállítás pedig alkalmat adott a cserére. Az utolsó pillanatokban még Krasznszlobodcev is a kiállítás sorsára jutott, a 2-1-es vezetés mellett közel két perc újpesti emberelőnnyel kezdődhetett a második harmad.

Az emberelőnyt pillanatok alatt kihasználták a lilák. Amolyan hosszabbítás érzéssel kezdődött a 4 a 3 elleni játék, nem igazán volt sok mozgás, gyors meg pláne nem, egészen addig, amíg 23 másodperc elteltével Huba lövésre nem szánta el magát. A korong a hálóban kötött ki, és mivel gólszerzőnek Stefishen került a jegyzőkönyvbe, alighanem beleért az újpesti aranysisakos csatár a lövésbe. Ez csak a bevezetője volt annak, ami ezután következett. Nemhogy nem ismétlődött meg az előző nap csíkszeredai fölénye, hanem az Újpest tartott erődemonstrációt 20 percen át. A lilák érezhetően kihasználták a fizikai fölényüket, a vendégek játékosainak minden pozícióért meg kellett küzdeniük, jóformán egyetlen visszapattanó korongot sem tudtak elérni egyik kapu előtt sem. A 2. percben nagy újpesti tűzijáték végén lélegezhettek fel a vendégszurkolók, a 3. percben Lundström védett fejjel, a 4. percben szép kombináció végén Brine lőtt nagy kapuvasat. Röviddel ez után Vincze hagyott ki egy Stefishennel közös 2 az 1 elleni megugrás végén nagy helyzetet. Az 5. percben szorult be először a saját kapuja elé az UTE, de a veszély hamar elmúlt. A 8. percben Ropret kapott 2 percet gáncsolásért, a csíki emberelőny legizgalmasabb momentuma Brine kiugrása volt, de a center kihagyta a ziccert. A kiegészülés után 5 az 5 ellen jó egy percig felálltak a lilák, de nem született ebből sem újabb gól, ahogy az ezt követő Részegh-megugrásból sem. A 34. percben Rusk is kiült 2 percre, de ezt az előnyt is gyengén játszotta meg a Sportklub. A szünetig mezőnyjáték következett újpesti fölénnyel, a 19. percben két Hebar-megmozdulás ragadtatta tapsra a publikum hazai részét. A szünetre is maradt a kétgólos újpesti előny, a Csíkszereda szerencsésnek érezhette magát, hogy ennyivel megúszta ezt a harmadot.

UTE-SCC_20190314-1

fotó: Kacskovics Mihály Béla/UTE

A harmadik harmad hasonló szellemben kezdődött, ahogy a második befejeződött, ám 4. percben Nagy Nilan fogásért ment ki, majd 43 másodperc múlva a korongért túl vehemensen küzdő Stefishen is a kiállítás sorsára jutott. A kettős előnnyel sem tudtak mit kezdeni a csíkiak, Duschek vezetésével óriási munkát végeztek a jégen a lilák, ennek igazán szimbolikus jele volt, amikor a bokával lövést blokkoló Benk a korong után vetette magát, és hason csúszva is kiütötte azt a védőharmadból. Voltak ugyan lehetőségei a Csíkszeredának, de ismétléshez gyakorlatilag nem tudtak jutni a mintaszerűen takarító lilák miatt. A 13. percben újabb csíki előny következett, a nyolcadik, amelyből ugyanúgy nem lett semmi, mint az előző hétből. A lilák nagyon okosan fagyasztották a korongot, nem engedték kibontakozni a szeredaiakat, akik láthatóan tanácstalanok voltak ez ellen a harcmodor ellen. Két perccel a meccs vége előtt Vaclav Novak időt kért, egy percre rá Lunddström végre le tudott korcsolyázni, de ez ezúttal sem sült el jól. Ropret szerzett korongot a szeredai harmadban, Stefishenhez passzolt, aki az üres kapuba lőtt. Az utolsó másodpercekben még megénekeltette és megtapsoltatta a közönségét a hazai csapat, amely szinte tökéletes playoffhokit bemutatva megérdemelten nyert a tanácstalanul játszó Csíkszereda ellen, és ezzel összesítésben 2-0-ra vezet.

Nagyszerűen reagáltak a srácok az első meccsre

   

Mestermérleg az újabb 4-1-es UTE–SC Csíkszereda mérkőzés után.

Szilassy Zoltán vezetőedző, UTE: “Nagyszerűen reagáltak a srácok a szerdai meccsre, nagyon sokat léptünk előre ahhoz képest. Sikerült megfognunk a Csíkszereda néhány kulcsjátékosát, remekül dolgoztak a játékosok mind a három zónában. Természetesen még innen is lehet és kell is előrelépni, hiszen például sokat voltunk emberhátrányban, de ez után a meccs után igazán nem lehetünk elégedetlenek.”

Hozó Levente másodedző, SC Csíkszereda: “Ahogy szerdán, úgy ezúttal sem sikerült pozíciókhoz jutnunk a kapuk előtt. Többet lőttünk ugyan kapura a saját statisztikáink szerint, mint az ellenfelünk, de ezek jó része nem volt igazán minőségi lövés, nem tudtuk a kapusukat kihozni a komfortzónájából. Az UTE fizikailag is egyértelműen fölénk kerekedett. Két hazai mérkőzés jön, megpróbálunk mindent megtenni, hogy azokat a magunk javára fordítsuk.”

Erste Liga, Megyeri út, 1256 néző. Játékvezetők: Fajdiga, Fajdiga, Kis-király, Váczi.
Duschek: 97,3% (Sila)
K
Lundström: 87,5% (Onodi)
Huba, Kovács A., Nemes, Csányi, Kocsis
1
Papp, Belov, Becze, Valchar, Taratuhin
Rusk, Kiss, Benk, Stefishen, Vincze
2
Flinta, Farkas, Rokaly Sz., Casaneanu, Részegh T.
Nagy, Varga, Brine, Hebar, Ropret
3
Sulakov, Gecse, Fodor, Krasznoszlobodcev, Bíró
Pokornyi, Szalma, Kovács S.
4
Györfy, Egyed, Horváth L., Rokaly N.
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 13:42 UTE Huba Vincze
2-0 14:35 UTE Kocsis Varga Csányi
2-1 15:38 SCC Bíró Rokaly Sz.
3-1 20:23 UTE PP Huba Stefishen
4-1 59:22 UTE EN Stefishen Ropret
25 Kapura lövések száma 37
18 Kiállításpercek 8

A második UTE–Sportklub góljai

 

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum