Az utolsó esélyt ragadhatja meg a MAC Újbuda

   

Ha összejön a bravúr a Vasas Jégcentrumban, akkor persze utolsó utáni esély is lesz az Extraliga-negyeddöntőben.

Egy mérkőzésre van a söpréstől a HKM Zvolen. Az alapszakasz második helyezettje maximális magabiztossággal húzta be a harmadik találkozót a Tüskecsarnokban szerdán. A lényeg már az első játékrészben lezajlott, ebben a periódusban jelentős különbség volt a két gárda között, és a vendégek el is mentek 2-0-ra. A folytatásban mindent megpróbáltak Majoross Gergely tanítványai, többet birtokolták a korongot, több akciót vezettek, ám az átütő erő hiányzott a játékukból. Végül ugyan sikerült felzárkózniuk 1-2-re, ám az ellenfél sikere nem igazán forgott veszélyben. Az összecsapás további rossz híre volt, hogy Bálizs Bence megsérült, a jó híre meg az, hogy Rajna Miklós kapott gól nélkül hozta le a csere után hátralévő több mint két harmadot. Hogy csütörtökön harcra kész állapotban lesz-e Bálizs is, arról nincs információnk.

Mint arról korábban beszámoltunk, a MAC a második hazai mérkőzését Káposztásmegyeren játssza le a körülmények alakulása miatt. Ezzel összefüggésben érdekes kérdés, hogy a “farmcsapat” Schiller-Vasas szurkolói milyen számban látogatnak ki a találkozóra. A 0-3-as meccsállásból következően egyszerű a képlet: ez a kékek utolsó esélye, amelyet muszáj megragadni annak érdekében, hogy ne érjen véget a szezonjuk már ma este. A MAC hazai jégen továbbra is nyeretlen a Zólyom ellen, a felek eddigi 8 mérkőzéséből 7-et az ellenfél vitt el. Ha sikerülne kozmetikázni ezen a mutatón, akkor vasárnap idegenben jöhetne a folytatás.

“Tegnap ismét közel álltunk az első győzelmünk megszerzéséhez a rájátszásban, de egy hajszállal megint lemaradtunk róla – mondta Majoross Gergely vezetőedző a csapat hivatalos közösségi oldalán. – Nem kezdtük elég jól a mérkőzést, ebben szeretnénk javulni mára. Az lenne a cél, hogy úgy tudjunk hatvan percen keresztül játszani, ahogy a második és harmadik harmadban játszottunk tegnap. Akkor adjuk magunknak a legnagyobb esélyt arra, hogy sikerrel járjunk.”

A mérkőzés 18:00-kor kezdődik Káposztásmegyeren, a MAC-bérletek természetesen érvényesek, akiknek nincs ilyenjük, azok 1500 forintot fizetnek. A pénztárak egy órával a kezdés előtt nyitnak, az összecsapást a Digi Sport közvetíti.

maczvo

fotó: Pórszász Áron/MAC

MAC Újbuda–HKM Zvolen 2-0

   

Majoross Gergely csapata a mind a 49 zólyomi lövést védő Rajna Miklós vezetésével szépített a negyeddöntőben. A párharc vasárnap folytatódik.

Az utolsó szalmaszál megragadására készült a MAC Újbuda gárdája csütörtök este a Tipsport Liga negyeddöntőjében. A Zólyomnak természetesen más tervei voltak, és ezt már az első percben nyomatékosították, amikor Rajnának kétszer is védenie kellett. A vendégek láthatóan gyorsan dűlőre akarták vinni a dolgot, folyamatosan támadtak, a 4. percben nagy tumultus során előbb Handlovsky, majd Kytnár próbálta átgyömöszölni a korongot Rajnán, sikertelenül. Egy perccel később a Brown arcát bottal eltaláló Mitchell ült ki négy percre a büntetőpadra. Az előnyben komoly lehetőségei voltak a MAC-nak, de még üres kapus helyzetnél is volt egy odaérő bot, ami az utolsó pillanatban blokkolni tudott. Teljes létszámban kiegyenlített csatát vívtak a felek, a két kapust azonban csak könnyebb feladatokkal tornáztatták. A 12. percben Langkow lövéséhez rosszul nyúlt Skapski, a lepkés kesztyűről tovább perdült a korong, és csak centikkel ment el a kapuvas mellett. Emberelőnyben a Zólyom következett, Rajna sorozatban kapta a lövéseket, de mindnek útját állta, egyszer pedig a kapuvas segítette ki. Az utolsó percek nagy rohanást hoztak, a budapesti gárda a helyzetek kidolgozásáig többször is eljutott, ám nem találták a rést a nagyon masszív zólyomi védekezésen. Közben persze Rajna sem unatkozott, ám a nagyobb helyzetei ekkor a házigazdának voltak.

A második harmadot vehemensen kezdte a Zólyom, ez rögtön meg is látszódott a helyzetek számán és minőségén. A következő periódusban aztán kiegyenesedett a két oldal támadóideje, bár Rajnának több védeni valója volt, és a vendégek a 26. percben egy 3 az 1 elleni kontrát is elrontottak. A 28. percben került a jegyzőkönyvbe a vendégek következő emberelőnye, amelyben előbb Rajna bravúrjait láthattuk, majd Brown szerzett korongot a zólyomi kék vonalon, egyedül léphetett ki, de Skapski védte a lövését. Óriási iramban pörgött a meccs, nem volt üresjárat, futószalagon jöttek a helyzetek, nagyobb részt a hazai kapu előtt, de Rajna elképesztő formában védett. A 28. percben Terbócs adott középre, Nagy Krisztián bevetődve szúrt bele a korongba, amely ugyan bejutott a kapuba, ám a játékvezetők végül zólyomi kiállítást fújtak. Az előnyt gólra is váltották a kékek: egy lecsorgó korongot Langkow lőtt át négy előtte tornyosuló játékoson keresztül a hálóba (1-0).

A harmadik játékrész ismét vendégrohamokkal vette kezdetét, de Rajna mindenféle módon – Vandas lövésénél például vállal – védett. Pár perc múlva a MAC kijött a szorításból, jól tartották elől a korongot, sőt tesztelték is Skapskit. A 48. percben újabb előnyhöz jutott az újbudai gárda, a zólyomi hálóőr ezúttal bravúrokat is bemutatott. De ami nem ment fórban, sikerült teljes létszámban. Az 50. percben kapu előtti kavarodás során Bodó egy védő szorításában fonákkal passzolt a háta mögött álló Orbánhoz, akinek már csak az üres hálóba kellett emelnie (2-0). Ezt követően a Zólyom óriási nyomás alá helyezte a fővárosi csapatot, amelynek védekezése azonban hihetetlenül összeszedett volt, Rajna pedig továbbra is parádézott. A vendégek már három perccel a vége előtt levitték a kapusukat, hogy létszámfölényben játszhassanak. Akadtak is meleg pillanatok, de a MAC játékosai óriási önfeláldozással vetették magukat a küzdelembe, a szerencse is mellettük volt párszor, így az eredmény már nem változott.

A MAC Újbuda fantasztikus teljesítményt nyújtva újabb hokitörténelmi tettet hajtott végre: első magyar csapatként nyertek mérkőzést a szlovák Extraliga rájátszásában, Rajna Miklós pedig 49 védéssel ért el shutoutot. Ezen az ágon tehát folytatódik a negyeddöntő mérkőzéssorozata, vasárnap ismét Zólyomban lépnek jégre a csapatok.

maczvo-20190314-tsh

Fotó: TSH-fotó

Extraliga, 2019. márc. 14., csütörtök.
Rajna: 100% (Farkas)
K
Skapski: 92,3%
Pozsgai, Macaulay, Orban, Langkow, Bodo
1
Pöyhönen, Fraser, Vandas, Kytnár, Handlovsky
Negrin, Dudas, Klempa, Brown, Dansereau
2
Hrasko, Vandane, Sisovsky, Chovan, Obdrzalek
Garát, Burt, Kreisz, Nagy Krisztián, Terbócs
3
Drgon, Ulrych, Kelemen, Zuzin, Mitchell
Pápa, Vokla, Majoross, Odnoga, Szigeti
4
Zelenák, Petrás, Roman, Ruzicka
Majoross Gergely
E
Andrej Podkonicky
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 39:09 MAC PP Langkow Negrin Orban
2-0 49:34 MAC Orban Bodo Langkow
26 Kapura lövések száma 49
4 Kiállításpercek 10

A MAC történelmi győzelmének összefoglalója

 

A Zólyom elleni 2-0 volt az első magyar siker a szlovák Extraliga rájátszásában.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 19., vasárnap
VB 16:15 AUTCZE 0-8VÉGE
VB 16:15 GERUSA 1-3VÉGE
VB 20:15 FRAFIN 0-3VÉGE
VB 20:15 SUIRUS 0-3VÉGE
    • SPORT 2
május 20., hétfő
VB 16:15 FRAGBR 3-4 HVÉGE
VB 16:15 SWELAT 5-4VÉGE
VB 20:15 AUTITA 3-4 BVÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANDEN 5-0VÉGE
május 21., kedd
VB 12:15 CZESUI 5-4VÉGE
    • SPORT 2
VB 12:15 FINGER 2-4VÉGE
VB 16:15 NORLAT 1-4VÉGE
VB 16:15 SVKDEN 2-1 BVÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANUSA 3-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SWERUS 4-7VÉGE
május 23., csütörtök
VB 16:15 CANSUI 3-2 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 16:15 RUSUSA 4-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 20:15 CZEGER 5-1VÉGE
    • SPORT 2 (22:45)
VB 20:15 FINSWE 5-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 25., szombat
VB 15:15 RUSFIN 
    • SPORT 2
VB 19:15 CANCZE 
    • SPORT 2
május 26., vasárnap
VB 15:45 ?
    • SPORT 1
VB 20:15 ?
    • SPORT 1
Partnerünk