Góga Attila: Senki sem mehetett biztosra ellenünk

 

A szezon egyik meglepetéscsapata volt a Gyergyói HK, amely hétmeccses negyeddöntő végén maradt le a legjobb négyről. A csapatkapitánnyal elemeztünk.

Tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a gyergyószentmiklósi jégpályán ismét Erste Liga-mérkőzéseket rendezzenek. Az akkor még MOL Ligaként ismert magyar bázisú nemzetközi bajnokság nyitó idényében a Progym, most a Gyergyói HK meccseire teltek meg a lelátók. Az idén a szurkolók nem is lehettek elégedetlenek a csapat teljesítményével. Így látja ezt Góga Attila csapatkapitány is: ?Nagyon jó érzés volt ismét ilyen szintű mérkőzéseket játszani a gyergyói jégpályán, főként ilyen fantasztikus szurkolósereg előtt. Az első perctől biztattak bennünket, már a szezon elején is, amikor pedig kellett egy kis idő, mire felvettük a liga fordulatszámát. Szerencsére gyorsan ment, 10-12 találkozó után már úgy éreztem, kezdjük megtalálni a helyünket. Talán csak két mérkőzés, egy DAB elleni 2-7, illetve egy Csíkszeredában lejátszott 0-9 volt csúnya eredmény, a többire nem lehet panaszunk. Senki sem mehetett biztosra ellenünk, mindenki ellen győzelmi eséllyel léphettünk jégre. Aminek külön örülök, hogy nem voltak nagy hullámvölgyek a csapat teljesítményében. Kisebb kilengések, vereségek persze igen, de összességében elégedettek lehettünk az alapszakasszal.?

A bajnokság elején azért még sok játékosnak meg kellett találni a helyét, sőt edzőváltás is volt. ?Menet közben derült ki, hogy például a légiósok közül kire lehet igazán számítani. Volt is néhány csere, és október-novembertől már kicsit elindultunk felfelé. De igazából Mikael Tisell vezetőedző érkezése hozott nagy fordulatot. Vele sokkal tudatosabb játékot nyújtottunk a jégen, amit leginkább a középszakaszban és a playoffban láthattak tőlünk a szurkolók.?

A Gyergyói HK keretében kisebbségben voltak azok a hokisok, akiknek volt már Erste Liga-tapasztalatuk, és tudták, milyen terhelésre számíthatnak a három fronton (a nemzetközi liga mellett a román bajnokságban és kupában) vitézkedő csapatban. ?A napokban számoltam össze, hogy a szezonban már közel száz mérkőzésnél járunk, ami elég hihetetlen szám. Hatalmas rohanásban voltunk, de igazából az utazás volt a legfárasztóbb. A rengeteg meccs miatt edzeni alig tudtunk. Szerencsére kijött a kőkemény nyári fizikai felkészülésünk pozitív hatása, anélkül nem bírtuk volna végig. Ennek a másik kedvező hozadéka az volt, hogy csak kevés sérült játékosunk volt a szezonban. Azok számára, akik még nem játszottak itt, eleinte furcsa volt a rengeteg mérkőzés és buszozás, de senki sem panaszkodott, mindenki beállt a sorba. Érdekes volt látni, hogy a sok utazás igazából összerázott bennünket, nagyon jó társaság kovácsolódott össze. Ehhez persze a vezetőség is megteremtett minden feltételt, kitűnő busszal utaztunk, a szállásokra, az ellátásra nem lehetett panaszunk, nekünk tényleg csak a hokival kellett törődnünk.?

go?ga

fotó: Gyergyói HK-facebook

A liga negyeddöntőjében a szintén újoncnak számító DEAC-cal kerültek szembe a gyergyóiak, és ennél kiélezettebb nem is lehetett volna a párharc. ?Valóban, mindenféle érzelmi állapoton átmentünk ebben a néhány napban. Nagyon jól kezdtünk, hiszen az első mérkőzésen nyerni tudtunk úgy, hogy 12 másodperccel a vége előtt lőttük a győztes gólt. A második meccsen szoros volt a csata, csak 1-0-ra kaptunk ki. Ez az eredmény amúgy sem gyakori a jégkorongban, nem jó így kikapni, mégis elégedetten mentünk haza, hiszen elvettük a Debrecen pályaelőnyét. Otthon elsőre ismét csak egy gól volt a két csapat között, ám ezúttal a javukra. A negyedik találkozó kilóg a sorból, akkor nekünk minden sikerült, nekik nem, még Hetényi Zoltánt is le kellett cserélniük, amire azért ritkán van példa. Innentől mindenki hozta a hazai meccsét, ez volt a döntő körülmény. A jégkorongban sokat jelent a hazai pálya, a pályaelőny, otthon mindenki erősebb, és szerintem most is ez döntött. Ha ez nálunk lett volna, valószínűleg mi készülhetnénk az elődöntőre. Úgy gondolom, a két csapat nagyon közel volt egymáshoz, tényleg csak apróságok döntöttek, de jövőre már ebben is tapasztaltabbak leszünk.?

A Gyergyóra még vár egy komoly feladat, a román bajnokság rájátszása. ?Jelenleg a Galac vezeti a táblázatot, elég jó keretük van, és nagy az esély rá, hogy velük játszunk majd az elődöntőben. Nekik eddig könnyebb volt, volt idejük regenerálódni, de most majd kiderül, hogyan teljesítenek erőltetett menetben. Talán ebben mi most jobban benne vagyunk, és természetesen szeretnénk bejutni a döntőbe.?

A csapatkapitány az előző szezonban tért haza, de még vannak tervei. ?Jó volt hazajönni, és a hihetetlenül lelkes szurkolótáborunk előtt játszani. Egy játékosnak nincs annál jobb, mint mindig telt ház előtt jégkorongozni otthon, idegenben pedig azt látni, hogy mindig elkísérnek bennünket a gyergyói drukkerek. Most már nem is gondolok arra, hogy elszerződjek, kalandoztam eleget. Itt minden körülmény adott a jó eredményekhez. Hosszú távra tervezek, úgy érzem, lehet még néhány jó szezonom a gyergyói csapatban.?

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum