Huberdeau a hét játékosa az NHL-ben

 

A Florida 9 pontot gyűjtő csatára Ben Bishopot és Troy Terryt előzte meg.

Huberdeau négy góllal, kilenc ponttal és +6-tal zárta a hetet, utóbbi két kategóriában a liga legjobbja volt. A Panthers balszélsője a Pittsburgh ellen még nem iratkozott fel a táblára, a Boston ellen viszont három (2+1), a Minnesota ellen négy (1+3), a Detroit ellen két (1+1) ponttal zárt. A Wild elleni találkozón karrierje során negyedszer szerzett négy pontot és először zárt +5-tel. A Calder-trófea 2013-as nyertese 69 mérkőzésen 52 gólpasszt adott és 74 pontot termelt, ami egy hónappal az alapszakasz vége előtt már most új egyéni rekord.

Ben Bishop mindössze két győztes mérkőzésen védett a héten, viszont mindkét találkozót kapott gól nélkül hozta le, így karrierje során először ért el két egymást követő mérkőzésen shutoutot. A Dallas kapusa először a Rangerst nullázta le 28 védéssel, majd a Coloradót 31 hárítással, így a hálója már 144 perce érintetlen. Bishop öt shutouttal harmadik az NHL-ben.

Troy Terry négy mérkőzésen lépett jégre és háromszor szerzett pontot. Az Anaheim csatára először egyet lőtt az Arizonának, a folytatásban három gólt készített elő a St. Louis ellen, majd 1+2-vel zárt a Montreallal szemben. A 21 éves jobbszélső lett az első újonc az Anaheim történetében, aki két egymást követő mérkőzésen legalább három pontot szerzett. A Los Angeles ellen nem került a neve mellé semmi, így összességében 7 (2+5) ponttal zárt.

3 stars 22

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum