Nem lesz egyszerű dolga a Fradinak a DEAC-cal

   

Az FTC-Telekom végig meggyőző volt az idei Erste Liga-szezonban, ám a debreceniekkel rendre meggyűlt a baja. Kezdődnek az elődöntők.

Vasárnap este mindent eldöntő hetedik mérkőzést nyert a DEAC a Gyergyói HK-val szemben, ezzel eldőlt, hogy melyik lesz a negyedik elődöntős csapat az FTC-Telekom, az UTE és a Csíkszereda mellett. Utána az is kiderült, hogy a Fradi a debrecenieket választotta ellenfélnek, akikkel kedden kezdik a négy nyert meccsig tartó párharcot. A két csapat érdekes csatákat vívott egymással az egész szezonban, érdemes ezekből feleleveníteni a legfontosabb pillanatokat. Az alapszakaszban mindkét budapesti mérkőzést 3-2-re nyerte a Fradi, mindkétszer büntetőkig jutottak, és mindkétszer Tóth Adrián volt a győztes rávezetés szerzője. Külön érdekesség, hogy mindkét meccsen Izacky szerzett vezetést a vendégeknek, Pavuk egyenlített, majd ismét a DEAC talált be – egyszer Turcotte, egyszer Salló révén –, aztán mindkétszer Walls egalizált, és mindkétszer az utolsó 10 percben.

A debreceni találkozók csak egy hajszállal voltak kevésbé izgalmasak. Az elsőt 4-2-re nyerte a Fradi, a másodikat 5-3-ra a DEAC. A négy alapszakaszmeccs közös jellemzője továbbá, hogy Hetényi Zoltán mindannyiszor komoly nyomás alatt dolgozott, és mindannyiszor remekül helytállt. E négy meccsen a Fradi minden alkalommal sokkal többet lőtt kapura, mint a DEAC, 203-118 volt az eredmény a javára. Ahhoz, hogy a gólkülönbség ilyen dominancia mellett is csak 13-11 legyen, a kapusok közötti különbség is kellett. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy Arany Gergelyre bármilyen panasz lehetett volna, csak egy meccse nem sikerült, a másik három alkalommal ő is 94,9%-kal, 92,3%-kal és 93,1%-kal védett.

ftcdeb201902

fotó: FTC Jégkorong-facebook

A középszakaszra bizonyos elemek változtak, de az alapképlet maradt: többet lőtt a Fradi, de Hetényire alapozva a DEAC-osok továbbra is sikerrel hárították a kísérletek többségét. Az első debreceni mérkőzésen az FTC-Telekom számára a középszakasz megnyerése volt a tét, ennek megfelelően 62-szer találták el a kaput, a meccset mégis a hazaiak nyerték, mégpedig 6-2-re. A budapesti mérkőzésen a változatosság kedvéért 3-2-es eredmény született, bár a DEAC 2-0-s vezetésre tett szert, Pavuk Attila duplájával egyenlített a Fradi, majd Switzer találatával 3-2-re nyertek a zöldek, ekkor rendes játékidőben.

Összefoglalva a két csapat elődöntőjében Hetényi Zoltán lehet az egyik fontos “tényező”. A Fradi többet fog kapura lőni, viszont Hetényinek még nem találták meg az ellenszerét, a hat meccsen összesen 310 lövést kapott, amelyeket 94,2%-os hatékonysággal hárított. Ha ezt a tempót tudja tartani, akkor a Fradinak roppant nehéz dolga lesz. A másik fontos körülmény a legutóbbi mérkőzések óta eltelt idő. A Fradi egy hetet pihenhetett, míg a DEAC meccsből érkezik. Ez előny és hátrány is lehet mindkét oldal számára. A 4-0-as Vienna-verés után jól jöhetett a regenerálódás, de elképzelhető, hogy időbe telik, mire ismét felveszik a meccsritmust Nagy Gergőék. A DEAC számára a fáradtság lehet probléma, ugyanakkor nem kizárt, hogy a párharc elején a maguk javára tudják fordítani a lendületből származó előnyöket. Mindent egybevetve inkább meglepő lenne, ha ebből sima párharc lenne, bár a Fradi az egyértelmű esélyes, a DEAC-ot leírni hiba volna.

“Nem lehet abból kiindulni az esélyek latolgatásánál, hogy a DEAC hétmeccses szériából érkezik, miközben nekünk majdnem egy hetünk volt pihenni – mondta blogunknak Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője. – Mindkettőnek van előnye és hátránya is. A megterhelő negyeddöntőnek egy hosszú sorozatban meg lehet az ára, de az biztos, hogy a DEAC hét ki-ki meccset játszott, így teljes fordulatszámon pörög playoff-üzemmódban. Ugyanakkor a negyeddöntőben a látszat ellenére nekünk sem volt könnyű dolgunk, a Vienna odatette a csontot, felpörgetett bennünket a gyors, küzdős játékával. Nálunk az a kérdés, hogy az elmúlt napokban sikerült-e megőriznünk ezt a pörgést. Sokat dolgoztunk ezen, de az biztos, hogy különösen az első meccset kell okosan menedzselnünk. A Debrecen nagyon kellemetlen ellenfél. Először is ott van Hetényi Zoltán, akire az egész csapat játéka alapul, és akinek az eszén borzasztó nehéz túljárni, másrészt berendezkedtek a gyors kontrákra, ezt kimagaslóan művelik, megvannak hozzá a megfelelő játékosaik is. Tehát vigyáznunk kell arra, hogy nehogy elengedjük őket egy-egy koronggal. Ami a keretünket illeti, a két Fitzgerald fivér kivételével szerencsére mindenki hadra fogható. Így még akár változtatásra is volna lehetőségünk, ha arra a párharc során szükség lenne.”

A debreceniek várakozásairól a csapathonlapnak nyilatkozott Kecskeméti Áron másodedző:

FTC-Telekom–DEAC 7-2

   

Egy a végére feszültebb hangulatúvá váló mérkőzésen összességében simán nyert a Fradi, ezzel 1-0-ra vezet az Erste Liga-elődöntőben.

A zöld-fehérek már az első percben megszerezték a vezetést Tóth Adrián révén, majd a nyitó harmad közepén Switzer belőtte a másodikat is. Ebben a játékrészben még nyugalom volt, egyetlen büntetést sem tartottak fontosnak kiosztani a játékvezetők. A második menet egy árnyalattal idegesebbnek bizonyult, de még ekkor is a góloké volt a főszerep. Közelebbről az FTC-Telekom góljaié, minthogy a 34. és a 35. perc elején előbb a csapatkapitány Nagy Gergő, majd Rantanen talált be, 4-0-ra növelve a különbséget. David Musial DEAC-vezetőedző ekkor úgy döntött, inkább pihenőt ad Hetényi Zoltánnak, akinek a helyét Gönczi Lajos foglalta el a kapuban. Az utolsó felvonásban fokozódni kezdett a feszültség, voltak periódusok, amikor többen is ültek a padokon mindkét oldalon. A DEAC kétszer is közelebb került ellenfeléhez – előbb Silló, majd Izacky köszönt be Arany Gergelynek –, a zöldeknek azonban rendre volt erre válaszuk, Walls 5-1-re, Tóth Gergő 6-2-re, megint Walls 7-2-re módosította az állást. Utóbbi találat az 59. percben esett, majd ez is lett a végeredmény. Az összecsapást végig uralták a zöldek, így megérdemelten szereztek meccselőnyt a párharcban.

ftcdeb

fotó: FTC Jégkorong-facebook

Innentől a következő feladatra koncentrálunk

   

Kecskeméti Áron, a DEAC másodedzője és Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője értékelte a két csapat első elődöntőjét.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 532 néző. Játékvezetők: Németh, Németh, Váczi, Kövesi.
Arany: 91,3% (Pleszkán)
K
Hetényi Z.: 87,9% (Gönczi: 83,3%)
Perrier, Jászai, Walls, Pavuk, Nagy G.
1
Vuorijarvi, Kovács, Kulesov, Izacky, Novotny
Hegyi, Sarcia, Tóth A., Switzer, Tóth Richárd
2
Hetényi P., Markov, Németh, Kozma, Berta
Rantanen, Karmeniemi, Farkas, Roczanov, Tóth G.
3
Antal, Behal, Silló, Molnár, Hári
Pozsár, Boros, Hardi, Dósa, Rafaj
4
Salló, Vincze, Márton
Fodor Szabolcs, Hennely Yul
E
Musial David, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 00:52 FTC Tóth A. Switzer
2-0 10:03 FTC Switzer Tóth Richárd Jászai
3-0 33:06 FTC Nagy G. Perrier Walls
4-0 34:01 FTC Rantanen Tóth A. Tóth Richárd
4-1 47:06 DEB Silló Németh Molnár
5-1 52:38 FTC PP Walls Rantanen Roczanov
5-2 56:06 DEB Izacky Gönczi
6-2 56:37 FTC Tóth G. Farkas Hegyi
7-2 58:51 FTC PP Walls Nagy G. Rantanen
51 Kapura lövések száma 23
8 Kiállításpercek 18

Az első FTC-Telekom–DEAC negyeddöntő képei

 

Így győzte le az FTC-Telekom a DEAC-ot

   

Az Erste Liga-elődöntő első mérkőzésének góljai.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 19., vasárnap
VB 16:15 AUTCZE 0-8VÉGE
VB 16:15 GERUSA 1-3VÉGE
VB 20:15 FRAFIN 0-3VÉGE
VB 20:15 SUIRUS 0-3VÉGE
    • SPORT 2
május 20., hétfő
VB 16:15 FRAGBR 3-4 HVÉGE
VB 16:15 SWELAT 5-4VÉGE
VB 20:15 AUTITA 3-4 BVÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANDEN 5-0VÉGE
május 21., kedd
VB 12:15 CZESUI 5-4VÉGE
    • SPORT 2
VB 12:15 FINGER 2-4VÉGE
VB 16:15 NORLAT 1-4VÉGE
VB 16:15 SVKDEN 2-1 BVÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANUSA 3-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SWERUS 4-7VÉGE
május 23., csütörtök
VB 16:15 CANSUI 3-2 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 16:15 RUSUSA 4-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 20:15 CZEGER 5-1VÉGE
    • SPORT 2 (22:45)
VB 20:15 FINSWE 5-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 25., szombat
VB 15:15 RUSFIN 
    • SPORT 2
VB 19:15 CANCZE 
    • SPORT 2
május 26., vasárnap
VB 15:45 ?
    • SPORT 1
VB 20:15 ?
    • SPORT 1
Partnerünk