Közeledik az igazság pillanata Debrecenben

   

Vasárnap este kiderül, hogy a DEAC vagy a Gyergyó csatlakozik a már Erste Liga-elődöntős FTC, UTE, Sportklub trióhoz.

A debreceni mérkőzés iránt felfokozott az érdeklődés, a szerény befogadóképességű, mindössze 600 fős csarnokba három óra alatt eladták a jegyeket, így nem is lesz helyszíni értékesítés, kizárólag a gyergyói szurkolók tudják megvenni a limitált számú tiketteket a vendégszektorba. Nem kérdés, hogy ezen az estén a jelenleginél sokszorosan nagyobb létesítményt is meg tudtak volna tölteni az érdeklődők.

Mindkét csapatnak többször is meg kellett mutatnia a karakterét a párharc során. A Debrecen két alkalommal is nagyszerűen reagált a kihívásokra. Előbb akkor, amikor a hazai jégen elvesztett pályaelőnyét a lehető leghamarabb visszaszerezte, majd akkor, amikor a 0-7-es gyergyói vereségre egy 5-2-es hazai győzelemmel válaszolt. A GYHK sem marad el e tekintetben, az első adandó alkalommal elvette ellenfele pályaelőnyét, majd annak elvesztése és az ötödik meccsen elszenvedett vereség után győzelmi kényszerbe kerülve képes volt nyomás alatt is kiegyenlíteni a párharcot. Így most mindkét gárda a negyedik siker kapujában áll, igazi ki-ki meccs következhet tehát.

Sok apróság döntheti el, hogy melyik fél fog örülni vasárnap este. Elsősorban a kulcsemberek eredményességében bízhat a két szakvezető, ám ebben David Musial jobban ki van szolgáltatva játékosainak. A DEAC-ban mindössze 8 játékos szerzett eddig pontot a negyeddöntőben, Markov kivételével mindegyikük legalább 2-t. A Gyergyóban több az olyan játékos, akiben benne van a pontszerzés, már 14-en iratkoztak fel a kanadai táblázatra, közülük 11-en értek el legalább 2 egységet, bár mindez nyilván nem független attól, hogy a 7-0-s negyedik meccsnek hála a GYHK 5-tel több lőtt gólnál jár. A DEAC-ban játszik viszont a sorozat gól- és pontkirálya, Hugo Turcotte. Bár az ő semlegesítése igazán nehéz feladatnak tűnik, mégsem lehetetlen, bizonyítja ezt az is, hogy csak a meccsei felén jegyzett gólt vagy gólpasszt. Ezzel a negyeddöntőben a két csapat színeiben pályára lépő játékosok túlnyomó többsége így van, Oscar Steén a kivétel, aki a neki jutott négy alkalomból háromszor eredményes tudott lenni.

DEB-GYE_20190306_Turcotte-Vorobjov_12-900

Jó hír mind a két csapat háza táján, hogy a széria elején tartalékoló ászok közül egyre többen belelendültek. Ilyen “alvó ügynök” volt a gyergyói Pavel Vorobjov, aki a negyedik meccsen iratkozott fel a kanadai táblázatra először, igaz, akkor rögtön 3+1-gyel, a másik oldalon pedig Németh Attila, aki az utolsó két összecsapáson szerzett csak pontokat. Akinek a teljesítménye és a végeredmény között a legszorosabb kapcsolat van, az a szezon egyik gyergyói meglepetésembere Csergő Hunor mellett: a Steauából igazolt Mircea Constantin. A hetedik csata előtt ő a piros-fehérek második legeredményesebb játékosa 3 góllal és 2 gólpasszal, ráadásul minden mérkőzésen, amelyen pontot tudott szerezni, nyert a csapata. A kérdés persze nem egyszerűsíthető le arra, hogy meg tudja-e fogni Constantint a DEAC. Ami biztos, az az, hogy végtelenül izgalmas és feszült mérkőzés várható vasárnap este, amelyen a játéktudás mellett az idegek is nagyon fontos szerepet játszhatnak.

DEB-GYE_20190306-1-900

fotók: deacjegkorong.hu

DEAC–Gyergyói HK 4-2

   

A debreceniek nyerték a hetedik mérkőzést, így ők jutottak be az elődöntőbe az Erste Liga-újoncok csatájából.

A DEAC keretéből kikerült a légiósok közül Kulesov, helyette Vuorijarvi kapott lehetőséget, akinek a bekkpárja a 6. meccset kihagyó Kovács Bronson volt. A Gyergyói HK a péntekivel megegyező összeállítással lépett jégre. A mérkőzés egy veszélyes debreceni akcióval indult, Berta passza után Németh próbálta kicselezni közelről Gorjacsevszkiht, de nem sikerült neki. A gyergyóiak szinte egyből góllal büntettek: egy lendületes akció végén az üresen maradt Benedek Roland lőtte el a korongot Hetényi Zoltán lepkés kesztyűje mellett. A harmad folytatásában a vendégek alakítottak ki több lehetőséget. A 8. percben Hetényi Péter büntetésével emberelőnybe került a Gyergyói HK, de nem élt a fórral.

A második húsz percre aktívabban jött ki a DEAC, ez 3 és fél perc után eredményre is vezetett: Novotny kék vonalas lövése takarásból érkezett Gorjacsevszkih számára, így egyenlítettek a hazaiak. A 27. percben a gyergyói kapu előtt elszabadultak az indulatok, leginkább Izacky és Bobcek akadt össze, a játékvezetők 2+2 perces büntetésekkel honorálták az agressziót. A mérkőzés felénél Vorobjov kiült a büntetőpadra, a hazaiak kihagyták az első fórjukat. A 33. percben Hári és Pesztunov pihenhetett 4-4 percet magas bottal való játékért. Alig fél perccel később megszerezte a vezetést a DEAC: Berta passzából Németh betört a gyergyói kapu elé és becsúsztatta Gorjacsevszkih kapujába a korongot. A harmad debreceni fölényét jól jelzi a 19:8-as kapura lövési mutató.

A harmadik játékrész elején Berta bottal akasztásért, Vorobjov színészkedésért kapott 2 percet. A 4 a 4 elleni játék során Pesztunov megindult a koronggal, néhány csel után a szólója végén közelről egyenlített. A következő percekben kétszer is emberelőnyben játszhattak a debreceniek, mindkettőt kihagyták, ellenben a második fór után újra megszerezték a vezetést. Az 50. percben Berta Ákos lőtt a kék vonalról, próbálkozása elkerülte a kaput, ám a korong a palánkról Molnár Dávid elé pattant, aki éles szögből váratlanul betalált a gyergyói kapuba. Egy perc múlva Pesztunov 2+2 perces büntetéssel gazdagodott. A szabálytalanság után percekig állt a játék, a gyergyói kispadnál tömegjelenet alakult ki holtidőben. A hazai fór 41 másodpercig tartott, Turcotte kapott kiállítást fogásért, aztán a visszatérése után még szűk másfél perces előnnyel folytatódott a játék. Novotny passzolt Izackynak, ám nem tudott betalálni a kiszolgáltatott helyzetben fekvő Gorjacsevszkih kapujába. Két perccel a vége előtt Tisell időt kért, fél percre rá pedig lehozta a kapusát. Mindez arra volt elég, hogy Németh Attila beállítsa a 4-2-es végeredményt. Ahogyan sajnos várható volt, az utolsó perc kevésbé szólt a játékról, Bobcek 2+10 perces büntetéssel zárta a szezont.

A DEAC 4-2-re győzött, sikerével 4-3-ra behúzta a negyeddöntőt.

debgye

Fotó: Szepesi Boglárka (DEAC)

Igazi csapatként játszottak a srácok

   

Mikael Tisell, a Gyergyói HK és David Musial, a DEAC vezetőedzője értékelte a két csapat mindent eldöntő mérkőzését.

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 600 néző. Játékvezetők: Németh, Németh, Muzsik, Pálkövi.
Hetényi Z.: 92,6% (Gönczi)
K
Gorjacsevszkih: 92,9% (Ruczuj)
Kovács, Vuorijarvi, Turcotte, Izacky, Novotny
1
Jezsov, Kozma Zs., Pesztunov, Constantin, Csergő
Hetényi P., Markov, Németh, Berta, Hári
2
Góga, Orbán, Sára, Steén, Vorobjov
Behal, Antal, Silló, Kozma F., Molnár
3
Bobcek, Nagy Cs., Benedek, Péter, Elekes Darabont
Vincze, Márton, Salló
4
Ivácson, Ferencz Csibi, Barabás, Daradics, Timaru
Musial David, Kecskeméti Áron
E
Tisell Mikael, Vitali Donika
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:14 GYE Daradics Péter Nagy Cs.
1-1 23:34 DEB Novotny Turcotte
2-1 32:57 DEB Németh Berta
2-2 43:16 GYE Pesztunov Jezsov
3-2 49:53 DEB Molnár Berta Novotny
4-2 58:55 DEB EN Németh Markov
42 Kapura lövések száma 27
14 Kiállításpercek 32

Így győzte le a DEAC a Gyergyói HK-t

 

A 7 meccses Erste Liga-negyeddöntő mindent eldöntő összecsapásának összefoglalója.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum