Győzelemért utazik a KAC-hoz a tartalékos Volán

   

Siker esetén a Fehérvár AV19 még kivívhatja a pályaválasztói jogot a negyeddöntőre.

Lassan lendült bele a középszakaszba a Fehérvár AV19, ám a legutóbbi két fordulóban aratott győzelmeinek köszönhetően a Bolzanót megelőzve feljött az ötödik helyre, illetve 1 pontra megközelítette a negyedik pozícióban szerénykedő Salzburgot. Ennél is örömtelibb, hogy a Graz ellen olyan játékot mutatott pénteken a gárda, ami a legjobb alapszakasz-periódusokhoz volt csak mérhető.

A képlet végtelenül egyszerű: ha a Fehérvár nyerni tud a már biztos harmadik Klagenfurt otthonában, és a Salzburg kikap a csúcsformában jégkorongozó Vienna Capitals vendégeként, akkor helycserére kerül sor a táblázaton. Ennek két okból is jelentősége van. Egyrészt a Volán így bizonyosan elkerülné a negyeddöntőben a topfavorit Bécset, hiszen kiesne a választható ellenfelek köréből, másrészt pályaelőnyre is szert tenne a rájátszás e szakaszára. Hogy ellenfélként ki maradna neki a középszakasz lezárultát követő választás során, azt előre nem tudhatjuk. Ami biztos, az az, hogy negyeddöntő résztvevőinek köre kialakult, az alsóházból a Znojmo és a Linz csatlakozott a felsőház hat csapata mellé. Illetve tudható még az is, hogy mivel az első három sorrendje nem változhat, ezért elsőként a Vienna, másodikként a Graz, harmadikként a Klagenfurt bökhet rá valakire.

A Fehérvár számára nem lehetetlen küldetés a klagenfurti siker kivívása, minthogy ez ebben a szezonban kettőből kétszer sikerül idegenben, a legutóbbi hazai találkozót ugyanakkor simán elvesztette a csapat hazai jégen. Figyelmeztető jel az is, hogy a KAC pénteken Salbuzgban mért megsemmisítő 6-0-s vereséget a Red Bull Salzburgra, kiváló formában van tehát. Mindezt jelentősen bonyolítja, hogy a Volán hivatalos klubhonlapjának információi szerint mind a két csapat tartalékosan állhat fel a mérkőzésre. A túloldalon hiányozni fog például a liga legjobb kapusa, Lars Haugen, valamint Robin Gartner és Siim Liivin, míg Hannu Järvenpää vezetőedző kulcsjátékosai egész sorát nélkülözheti. Nem utazik Mac Carruth, Mike Caruso, Hári János, Harri Tikkanen, Tero Koskiranta, Arttu Luttinen, Jonathan Harty és Sofron István sem. Helyettük a Titánok keretéből bizonyosan szóhoz jut Brock Beukeboom, Szabó Bence és Láday Tamás.

A mérkőzés lefújását követően azonnal fény derül a magyar EBEL-csapat playoff-ellenfelére, mivel a választást és a mérkőzést is műsorra tűzi az osztrák Servus Tv, amely a klubhonlap tájékoztatása szerint elérhető a servushockeynight.com honlapon, továbbá a YouTube-on ide kattintva, sőt a csatorna Facebook-oldalán is.

2019-01-17_vorschau-szekesfehervar-900

fotó: Soós Attila/Fehérvár AV19

Klagenfurt–Fehérvár 2-3

   

Harmadszor is nyerni tudott a Fehérvár AV19 a rekordbajnok otthonában, ezúttal ráadásul nagyon tartalékosan. Megvan a pályaelőny is a playoffra.

Rengeteg alapjátékosát nélkülözve utazott a rekordbajnok otthonába a Volán, hiányzott Mac Carruth, Mike Caruso, Hári János, Harri Tikkanen, Tero Koskiranta, Arttu Luttinen, Jonathan Harty, Sofron István és Anze Kuralt is, helyettük a Titánok keretéből bekerült a csapatba Brock Beukeboom, Szabó Bence és Láday Tamás, a kapuba ismét Kornakker állt, helyettese Gyenes Dániel volt. Hannu Järvenpää tizenöt mezőnyjátékost nevezett, Sárpátki felment az első sorba, a másodikban Szita, Szabó Krisztián és Reisz dolgozott, a csapatkapitányi C betűt Erdély Csanád viselte. Ezzel együtt a Fehérvár nekiugrott ellenfelének, az első helyzet a Lars Haugen helyett a vasak közé állított Madlener orra előtt alakult ki. Ezután közepes tempójú ide-oda hoki zajlott, és mire a KAC dominálni kezdett volna, a mieink kaptak egy emberelőnyt, miután Harand vágta arcon Ládayt bottal. Sokra nem mentek vele a kék-fehérek, nem tudtak felállni sem, ellenben egy Kornakker által a kapu mögött eladott korongból kis híján megszerezték a vezetést a hazaiak. Kiegészülve aztán tényleg átvették az irányítást, a magyar hálóőrnek bravúrok sorát kellett bemutatnia. A 16. percig tartotta magát, ekkor 11 szekundum alatt használták ki első fórjukat a pirosak, Petersen nagy erővel kilőtte a kapu jobb oldalát, 1-0. A folytatásban közelebb álltunk a közte kettőhöz, mint az egyenlítéshez, a Fehérvár erejét felemésztette a védekezés, a játékrész utolsó perceiben kontrákra sem futotta. Ezenközben Bécsben 3-1-re vezetett a Salzburg, vagyis távolodott az előzetesen elérhetőnek vélt negyedik hely.

A második felvonás elején is a KAC lépett fel támadólag, ám egy gyors és szerencsés kontra végén Szabó Bence élete első EBEL-góljával egyenlített a Fehérvár. Innentől valami átbillent, hiába indultak meg a hazaiak, három óriási magyar helyzet következett, előbb egy három-kettes szituáció végén Sárpátki tévesztett, majd Erdély Csanád hagyta ki a szólóját, utána Sárpátki összehozta a gólt, 1-2 a 25. percben. A korábbi klagenfurti magabiztosság tovatűnt, és bár voltak helyzetek a 2-2-höz – köztük egy kapuvas –, ezúttal a Volán állt közelebb a következő találathoz. Annál inkább, hogy a hazaiak fegyelmezetlennek bizonyultak, amiben Patrik Harand vitte a prímet. A rutinos támadó egymás után háromszor állíttata ki magát fölöslegesen, és a harmadikból megszületett a harmadik: Sarauer kipattanóját gyönyörűen játszotta meg a sűrűjében Szabó Dániel. Az utolsó pillanatokban sajnos talált egy gólt a Klagenfurt, Schumnig lövése mellé ment volna, ám Stipsicz korcsolyáján irányt változtatva bepattant, 2-3. Bécsben ezenközben 4 gólt lőtt a Vienna, és ezzel 5-3-ra vezetett a Salzburg ellen, vagyis 4. volt ekkor a Fehérvár.

A harmadik játékrészben gyakorlatilag csak a védekezésre futotta a mieinktől, részben amiatt is, mert három emberhátrányt is ki kellett bekkelni. Ez azonban működött, ahogy Kornakker Dániel is fantasztikusan teljesített. Az első és utolsó érdemi Volán-akcióra a 37. percben került sor, Szabó Bence és Meland játszott össze, a fiatal bekk kis híján megszerezte második EBEL-gólját is. Nem ment be, ahogy a KAC másfél tucatnyi kísérlete sem, nem véletlen, hogy a meccs emberének Kornakkert választották, 2-3 lett a végeredmény is.

A mérkőzés lefújásakor azonban még nem lehetett tudni, hogy a Volán előrelép-e a negyedik helyre, mivel a Salzburg időközben kiegyenlített Bécsben, és ott 5-5 után hosszabbítás következett. Ez gól nélkül ért véget, majd a büntetőket jobban lőtte a Vienna, így a magyar csapat megszerezte a pályaelőnyt a playoffra.

kac-avs

Kornakker nagy védésekkel járult hozzá a sikerhez

   

Hannu Järvenpää vezetőedző mellett a mérkőzés legjobbkjának választott kapus is elmondta véleményét a KAC legyőzéséről.

„Jó mérkőzést játszottunk Klagenfurtban – fogalmazott a vezetőedző. – A győzelem kulcsa az volt, hogy jól dolgoztunk a védekező harmadban. Kornakker Dániel nagy védésekkel járult hozzá a sikerhez, és az egész csapat sokat dolgozott azért, hogy végig a kezünkben tudjuk tartani a találkozót. Külön öröm számomra, hogy Szabó Bence is megszerezte első gólját az EBEL-ben. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, akik nem biztos, hogy a legjóképűbb alakulat a ligában, de a szívük biztosan hatalmas.”

EBEL, 3047 néző. Játékvezetők: Gruber, Nikolic, Rezek, Schauer.
Madlener: 85,0% (Holzer)
K
Kornakker: 94,3% (Gyenes)
Fischer, Strong, Petersen, Koch, Kozek
1
Szabó D., Láday, Sárpátki, Sarauer, Erdély
Schumnig, Comrie, Bischofberger, Wahl, Hundertpfund
2
Beukeboom, Wishart, Szita, Reisz, Szabó K.
Duller, Unterweger, Geier S., Harand, Richter
3
Szabó B., Stipsicz, Phillips, Vanttinen, Meland
Obersteiner, Schnetzer, Witting, Sticha, Kraus
4
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 15:51 KAC PP Petersen Fischer Koch
1-1 22:03 FHA Szabó B.
1-2 24:58 FHA Sárpátki Sarauer Erdély
1-3 39:02 FHA PP Szabó D. Sarauer Erdély
2-3 39:36 KAC Schumnig Wahl Bischofberger
- Kapura lövések száma -
20 Kiállításpercek 10

Így győzte le 3 sorral a Fehérvár a Klagenfurtot

 
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum