Ezt a fajta tétet még nem tudta kezelni a csapat

   

Kevésen múlt, hogy az Erste Liga-újonc Hokiklub Budapest nem jutott be máris a rájátszásba. Gröschl Tamás edzővel elemeztük a szezont.

A Hokiklub Budapest első szezonjának vágott neki ősszel a magyar bázisú nemzetközi bajnokságban. A csapat az alapszakasz második felére lassacskán felvette az Erste Liga tempóját, igaz, ekkor még az utolsó helyen végzett így is. A középszakaszban azonban az utolsó előtti mérkőzésig harcban állt a negyeddöntőért, és a saját kezében tartotta a sorsát, miután első hét találkozójából négyet megnyert.

?A szezon első felében két nagyobb nehézséggel is meg kellett küzdenünk ? kezdte az értékelést Gröschl Tamás, a gárda egyik edzője. ? Az egyikről sok szó esett már, és ez nem más, mint a bajnokság sebessége. A társaság nagyobb részének igen kevés tapasztalata volt az Erste Ligában, így hozzá kellett igazodnunk a sebességhez, leginkább a gondolkodás és az ehhez szorosan kapcsolódó kivitelezés gyorsaságán kellett javítanunk. A másik nagy problémakör a speciális játékok kérdése volt. A keretben legfeljebb 4-5 olyan jégkorongozó volt, aki a liga szintjén bármikor játszott emberelőnyös vagy ?hátrányos helyzetben. Ez a hokiban alapkérdés, ha nem vagy jó ezekben a szituációkban, nagy valószínűséggel nem is nyered meg a meccset.?

kmh

fotó: Somogyi Viktor

Gröschl Tamás és Stefan Mega párosa január 4-én váltotta Dusan Kapustát, az addigi vezetőedzőt, és első lépésként több változtatást is végrehajtottak. ?Az alapszakasz első felében nagyon sok gólt kaptunk, ezért lényeges volt, hogy stabilizálni tudjuk a védekezésünket. Emellett a támadójátékunk hatékonyságát is javítani kellett, és ez együtt azt jelentette, hogy prioritásként kezeltük a két kapu előtti terület birtoklását. A miénknél ki kellett szorítani az ellenfél támadóit, a másik oldalon oda kellett kerülnünk. Néhány struktuális változtatást is végrehajtottunk, és ez meglátszott az eredményességünkön: a szezon első 33 mérkőzésén a pontok 14 százalékát szereztük meg, a váltás utáni 17 találkozón már a 43 százalékát.?

A középszakaszban csaknem meglepetést okozott a csapat, hiszen az utolsó előtti mérkőzésig volt esélye, hogy bejusson a playoffba. ?A középszakasz utolsó négy mérkőzése számunkra előbb elhozta a reményt, majd a csalódást. A Gyergyó után legyőztük a DAB-ot is, és kiderült, hogy a következő két mérkőzésen három pontra van szükségünk, hogy a legvégén ki-ki meccset vívjunk a Béccsel. Nem jött össze. A Vasas ellen jól játszottunk, 48 lövést küldtünk kapura, mégis kikaptunk 2-1-re. A Titánok ellen elrontottuk az első harmadot, elment az ellenfél 4-1-re. Bár felzárkóztunk 4-3-ra, végül nem sikerült egy pontot sem szereznünk, így elszállt az esélyünk a playoffra. Ezt a fajta tétet még nem tudta kezelni ez a fiatal csapat. Kapkodtunk, nem volt meg a taktikai rutin, ami átsegített volna bennünket a holtpontokon. Hangsúlyozom: a rutin hiányzott, nem a küzdeni akarás. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a játékosok az év során nagyon sokat fejlődtek, így a legfontosabb célkitűzésünket teljesítettük.”

A Hokiklub Budapest újoncidénye tehát véget ért, de mi következik ezután? “A jövő héten még technikai készségfejlesztő edzéseket tartunk, majd a menedzsment hozzálát a következő szezon előkészítéséhez.?

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum