A Nagymihály meccsel a Zsolnával az Extraligáért

   

7 meccses párharcban győzte le a HK Dukla Michalovce a HK Martint a szlovák másodvonal fináléjában.

A Nagymihály és a Turócszentmárton a végletekig kiélezett csatába bonyolódott. A vezetést a Dukla szerezte meg, aztán a Martin 2-1-re fordított, majd a nagymihályiak vezettek 3-2-re, utána ismét egyenlítés jött. Jórészt szoros mérkőzéseket játszottak a csapatok, csak az utolsó alkalommal alakult ki nagyobb különbsé, hiszen a döntő ütközetet 6-2-re nyerte saját közönsége előtt a Nagymihály. A két csapattal kapcsolatos érdekesség, hogy míg a Duklában két olyan játékos is szerepelt, akik korábban kipróbálták magukat a magyar bázisú nemzetközi bajnokságban ? Valecko egy szezont töltött a Ferencvárosban, Piataknak a Debrecenben volt néhány ponterős meccse ?, addig a Martint az a Robert Spisak irányította, aki két bajnoki címet nyert a Dunaferrel, dolgozott a Budapest Starsnál, majd később az akkor MOL ligás Érsekújvár vezetőedzője is volt.

A Michalovce egyelőre a legkevésbé sem dőlhet hátra a siker tudatában, ugyanis keddtől kezdődően újabb négy győzelemig tartó párharc vár rá. A tét hatalmas, az ellenfél pedig az Extraliga utolsó helyén végzett MSHK Zilina. Aki nyer, az a következő idényben a legjobbak között folytatja. A Dukla tavaly is bajnok lett az 1. Ligában, majd osztályozót játszhatott, a HC 07 Detva azonban erősebbnek bizonyult nála.

Michalovce

fotó: hokejslovakia.sk

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum