10 új szabályról tárgyaltak az NHL-ben

 

A liga általános igazgatói Floridában üléseztek, ahol lehetséges szabályváltozásokat vitattak meg. Egyelőre csak egyet fogadtak el.

Szezon közben kétszer találkozik a 31 csapat általános igazgatója, az e heti összejövetel volt a második. Az elmúlt évektől eltérően nem voltak sürgős, azonnali döntést igénylő kérdések, amelyekkel foglalkozniuk kell, de ettől függetlenül a GM-eknek mindig van egy listájuk a javasolt szabályváltozásokról, amiket meg kell vitatniuk. Idén tíz pontban foglalták össze ezeket. Jóllehet ezek közül végül csak egyet fogadtak el ? azt, hogy a sisak elvesztése esetén a játékosnak azonnal le kell mennie cserére ?, érdemes sorra venni, hogy mely témák kerültek a középpontba. Az egyetlen változás elfogadására ? amely megfelel az IIHF érvényben lévő szabályainak is ? még a játékos-szakszervezetnek és a liga igazgatótanácsának is rá kell bólintania, de ez csak formaság lehet.

Sisak állandó viselete. A játékosoknak jelenlg nem kötelező a sisak viselése a bemelegítés során, de Taylor Hall tavalyi sérülése nyomán felülvizsgálnák ezt a szabályt. Továbbá a GM-ek megvizsgálják az AHL-ben már alkalmazott sisakszabályokat, amelyek megkövetelik, hogy ha a jégen lévő játékosnak lejön a sisakja, akkor azonnal el kell hagynia a játékteret. Ez utóbbit elfogadták.

Órák a sarokban. A Detroit és a Toronto idei előszezon-mérkőzésén futó órák voltak a palánkba építve, amelyek a büntetésből hátralévő időt mutatták. A technikai újítás egyértelműen pozitív visszajelzést kapott, az egyetlen gondot az jelentette, hogy ezzel reklámfelületeket vettek el.

Eltiltott játékosok fizetése. Ilyen esetekben a hosszabb időre eltiltott játékost inaktívvá lehetett tenni, és a helyére mást felhívni a farmból. A fizetése ellenben beleszámított a bérkeretbe. Az új elképzelés szerint a minimum 10 mérkőzésre eltiltott játékosokat úgy kezelnék, mint a hosszú távú sérültlistára (LTIR) kerülteket. Azaz inaktívvá lehetne tenni őket, és a fizetésük nem számítana bele a bérkeretbe.

Kapusok korcsolyapengéjének elvesztése. A tavalyi szezonban Tuukka Rask korijából esett ki a penge, aki így nem tudott mozogni, de a játékvezetők a kapus jelzésére sem állították meg a játékot. A jövőben az ilyen eseteket ugyanúgy kezelnék, mint amikor leesik a hálóőrök sisakja: azonnal megállítanák a játékot.

Győzelmek száma. Ha két csapat azonos pontszámmal áll, akkor az összevetés szerint a több győzelem dönt, amelybe beletartoznak a rendes játékidőben és a hosszabbításban szerzett sikerek is. Az új elgondolás szerint ugyanannyi sikernél ezentúl csak a több rendes játékidőben szerzett lenne a döntő.

NHLRulebook

Bulik emberelőnyben. Emberelőnyben az első korongejtés előtt a fórban játszó csapat a támadó harmadban eldöntheti, hogy a bal vagy a jobb oldalon legyen a buli.

Leggio-szabály. Az AHL-ben és a német bajnokságban szereplő kapus meg sem próbálta védeni a szólóban kilépő játékos kísérletét, helyette felborította a kaput, megakadályozva a góllövést. Ilyen esetben büntetőlövés következett eddig, ezentúl azonban automatikusan gólt ítélhetnek.

Szándékos jégrevitel. Ütközés után a játékos nem foghatja meg az ellenfelét és nem dobhatja a jégre. A szabályt a Mike Matheson által Elias Pettersson ellen elkövetett szabálytalanság miatt hoznák, melynek során a Vancouver játékosa komolyabban megsérült.

Pénzbüntetések. Néhány szabály még a hetvenes években készült, és teljesen elavult mára. Ilyen, hogy egy kiállítás automatikusan 100 dolláros büntetést von maga után, ami aprópénznek sem mondható manapság. Ezt az összeget emelnék meg jelentősen, azonban ehhez a a játékosszakszervezet (NHLPA) engedélye is szükséges. Ez ugyanakkor csak formaságnak tűnik.

Trashtalk. A kamerák ma már mindent képesek rögzíteni, nemcsak a játékot, hanem az ellenfelek közötti kommunikációt is. A csúnya beszédet ezentúl szankcionálnák, ami a pénzbüntetéstől az eltiltásig terjedne.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum