Győzelmi kényszerben várja a Gyergyó a DEAC-ot

 

Ebben a párharcban eddig még mindig meg tudott újulni a hátrányba került csapat.

Az előzetes várakozásoknak részben megfelelően ? azért részben, mert a Sportklub és a Brassó küzdelme esetében sem a sima sikerekkel abszolvált söprés volt az első opció, ami eszünkbe juthatott ? a Gyergyói HK és a DEAC meccsei voltak eddig a legizgalmasabbak. Az egész a debreceni pályaelőny elvételével kezdődött, két DEAC-győzelemmel, majd egy meggyőző gyergyói sikerrel, a 0-7-re is jól reagált azonban a DEAC, amely keményen és hajtósan hokizva megszerezte a harmadik sikert. Pedig Hetényi Zoltán nem volt könnyű helyzetben szerdán, hiszen a negyedik mérkőzésen 27 perc alatt kapott négy gólja után lecserélték. A rutinos kapus idén mentálisan is nagyon erős, az ötödik találkozón nyoma sem volt bizonytalanságnak, 38 lövést hárított, 95%-kal védett, 5-2-re nyertek.

A csapat is megérdemel minden dicséretet, határozottan kezdtek, Németh Attila (2+1), Hugo Turcotte (1+1) és Hári Norbert (2 gólpassz) vezetésével hamar elhúztak 3-0-ra. Innen még volt visszaút a gyergyószentmiklósiak számára, két gólt ütve feljöttek 3-2-re, ám a DEAC nem bizonytalanodott el, és a mérkőzés utolsó tíz percében lezárta a nyitott kérdéseket. Ebben a Novotny, Izacky duó járt az élen, de Turcotte is tudta növelni addig sem kevés pontjainak számát.

Itt tartunk tehát most, összesítésben 3-2-re vezet a felsőházból érkezett DEAC a GYHK ellen, amely pénteken hazai pályán játszhat. Most a piros-fehéreken van a sor, hogy valamivel meglepjék ellenfelüket. Azt Mikael Tisell, a gyergyóiak vezetőedzője is elismerte, hogy a szerdai meccsen keményebb DEAC jött ki a jégre, a feladat tehát adott, az elszántságon kell javítani, ha szeretnének egy hetedik meccsre visszamenni Debrecenbe vasárnap.

A másik három párharc, mint mindenki tudja, véget ért már, a felsőházi csapatok kivétel nélkül söpréssel zárták le a vonatkozó fejezeteket, a legnehezebb dolga alighanem az UTE-nak volt a Fehérvári Titánokkal. Így az is kérdése az egyetlen még folytatódó szériának, hogy negyedikként bejut-e a négy közé a középszakasz harmadikja, vagy lesz olyan párharc, ahol borul az elvi papírforma.

deacgyergyo

fotó: deacjegkorong.hu

Kapcsolódó linkek

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum