Az UTE lezárhatja a párharcot Fehérváron

   

A Titánok kétszer is hajszálra voltak a bravúrtól, és szerdán újból megpróbálhatnak meccset rabolni a liláktól. Ha sikerül, megy tovább a párharc.

A széria 3-0-ra áll az Újpestnek, de ez semmit nem mond el a meccsek szorosságáról. A Fehérvári Titánok két alkalommal is csak egy góllal kaptak ki, vezettek is a meccsek utolsó szakaszában, és másodjára csak hosszabbításban tudtak győzni a lilák. Az első fehérvári találkozón viszont nem sikerült megismételni a kapu előtti határozottságot. 44-szer lőttek, ám a fantasztikusan védő Duschek Dávid közel 98%-os hatékonysággal védett, és erre nem volt ellenszerük a hazaiaknak. A fehérváriak játékban azt hozzák, amire előzetesen számítani lehetett, gyorsak, kreatívak, ügyesek, küzdőszellemük példátlan, fizikailag is képesek felvenni a versenyt az UTE-val. Egyedül a sportszerencsével állnak hadilábon – de ez bármikor megváltozhat.

Ehhez továbbra is 100% feletti teljesítményre lesz szükségük, minthogy az ellenfél nagyon jó erőkből álló csapat, olyan hokisok sorával, akik egyedül is képesek meccseket eldönteni. Részükről eddig a Benk András, Vincze Péter, Taylor Stefishen hármas a legeredményesebb, utóbbi 5, előbbi kettő 4-4 pontot tett a közösbe, Vincze Péter mindhárom találkozón betalált. A többiek közül Anze Ropret érdemel dicséretet, neki két gólja és két gólpassza van, de nem lehet panasz Varga Arnold teljesítményére sem, a remek felépítésű bekk négy pontnál jár. A védők közül a fehérváriaknál is 4 pontos a húszéves Szabó Bence. Mint említettük, a legutóbbi mérkőzésen a lövésszám megvolt, de ez nem párosult hatékonysággal. A fehérvári csatárok egyelőre nem annyira ponterősek, mint a legjobb újpestiek. A legtöbb pontja a felnőttválogatottban is debütált Kiss Patriknak van, ő egy gólt és két asszisztot szerzett.

titute

Szerdán kapnak még egy lehetőséget arra a Titánok, hogy gazdagítsák az idei statisztikájukat, bár feltehetően ez érdekli őket a lekevésbé. Ehelyett egy egygólos meccsnek is nagyon örülnének, amennyiben azt az egy gólt ők szereznék. Annál inkább, mert mostantól nem hibázhatnak, összesítésben 3-0-ra vezet az UTE, amelynek így csak egy győzelemre van szüksége, hogy bejusson a legjobb négy közé.

Fehérvári Titánok–UTE 2-3

   

Kiss Dávid csapata hiába vívott három szoros csatát az újpestiek ellen, győztes mérkőzés nélkül ért véget számára az Erste Liga-rájátszás.

Az UTE kapust cserélt a korábbi mérkőzésekhez képest: ezúttal nem Duschek Dávid, hanem Ales Sila védett a 756 néző előtt megrendezett meccsen. A Titánok már a 2. percben emberelőnybe kerültek, ám nem tudtak érdemben felállni az újpestiek harmadában. A kiegészülés után két perccel fordult a kocka, eljött az első lila-fehér fór, ahol lendületbe kerültek a söprésért hajtó vendégek, a folytatásban is sokat volt Gyenes kapuja előtt a korong. A harmad második felében kimaradt egy újabb hazai 5 a 4 elleni lehetőség. A 18. percben megszületett az első gól: Lewis elhozott egy bulit, a korong hátra került Ládayhoz, aki a kék vonalról hatalmas gólt vert Silának.

A 23. percben egyenlített az UTE. Nagy Nilan kapu mögülről érkező korongjára nem tudott rátenyerelni Gyenes, a pakk Vincze Péter elé került, akinek első próbálkozását még védte a Titánok kapusa, ám másodjára már betalált a Székesfehérváron született lila-fehér csatár. Négy és fél perc múlva már vezetett az UTE: Stefishen korongot szerzett a hazaiak kék harmadánál, centerezését Csányi tette be közelről. Egy percen belül eljött a második újpesti emberelőny, ami kimaradt, ám 10 másodperccel a székesfehérvári kiegészülés után megint 5 a 4 ellen jégkorongozhattak a lila-fehérek, az újabb fórban hatalmasat védett Gyenes. A második felvonásban már komoly fölényben játszottak a lila-fehérek, 21:5-re nyerték a kapura lövési mutatót a középső húsz percben.

A harmadik harmadban a Titánok küzdöttek az egyenlítésért. Az 51. percben összejött: Kiss Patrik kapu mögülről érkező korongját Szita ellőtte, Sila védett, ám a kipattanóból Bennett eredményes volt. Három percig sem tartott a székesfehérváriak öröme, Rusk korongot szerzett a saját harmadában, megindult Gyenes kapuja felé. Az újpesti hátvéd önzetlen volt, Benknek passzolt, aki újra vezetéshez juttatta az UTE-t. Kiss Dávid két és fél perccel a vége előtt időt kért, egy percre rá pedig lehívta Gyenest. A Titánok 6 az 5 ellen hajtottak az újabb egalizálásért, de az üres kapus gól elkerüléséért is többször kellett küzdeniük.

Az UTE 3-2-re győzött, így 4-0-s összesítéssel lezárta a Fehérvári Titánok elleni Erste Liga-negyeddöntőt.

titute

fotó: Soós Attila/Fehérvár AV19

Tudtunk újítani, rá tudtunk újra lépni a gázra

 

Szilassy Zoltán, az UTE és Kiss Dávid, a Fehérvári Titánok vezetőedzője értékelte a két csapat utolsó mérkőzését.

Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 756 néző. Játékvezetők: Haszonits, Haszonits, Árkovics, Kövesi.
Gyenes: 93,0% (Szeles)
K
Sila: 91,7% (Duschek)
Kiss R., Beukeboom, Bennett, Szita, Kiss Patrik
1
Huba, Pokornyi, Brine, Hebar, Ropret
Reiter, Láday, Lewis, Mihály, Péter
2
Rusk, Kiss Phil, Benk, Stefishen, Vincze
Imre, Szabó B., Madácsi, Császár, Balogh
3
Nagy N., Varga, Nemes, Csányi, Kocsis
Vas, Sándor, Hamvai, Mazzag, Búzás
4
Kovács Attila, Szalma, Kovács S.
Kiss Dávid
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 17:41 AVS Láday Lewis
1-1 22:19 UTE Vincze Stefishen Nagy N.
1-2 26:51 UTE Csányi Stefishen Kocsis
2-2 50:55 AVS Bennett Szita Kiss Patrik
2-3 53:39 UTE Benk Rusk
24 Kapura lövések száma 43
6 Kiállításpercek 4

A negyedik Titánok–UTE meccs összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 17., péntek
VB 16:15 AUTNOR 3-5VÉGE
VB 16:15 FRASVK 3-6VÉGE
VB 20:15 CZEITA 8-0VÉGE
VB 20:15 FINGBR 5-0VÉGE
    • SPORT 2
május 18., szombat
VB 12:15 DENUSA 1-7VÉGE
VB 12:15 LATRUS 1-3VÉGE
VB 16:15 CANGER 8-1VÉGE
VB 16:15 ITANOR 1-7VÉGE
VB 20:15 GBRSVK 1-7VÉGE
VB 20:15 SWESUI 4-3VÉGE
    • SPORT 2
május 19., vasárnap
VB 16:15 AUTCZE 0-8VÉGE
VB 16:15 GERUSA 1-3VÉGE
VB 20:15 FRAFIN 0-3VÉGE
VB 20:15 SUIRUS 0-3VÉGE
    • SPORT 2
május 20., hétfő
VB 16:15 FRAGBR 3-4 HVÉGE
VB 16:15 SWELAT 5-4VÉGE
VB 20:15 AUTITA 
    • SPORT 2
VB 20:15 CANDEN 
május 21., kedd
VB 12:15 CZESUI 
    • SPORT 2
VB 12:15 FINGER 
VB 16:15 NORLAT 
VB 16:15 SVKDEN 
    • SPORT 2
VB 20:15 CANUSA 
    • SPORT 2
VB 20:15 SWERUS 
május 23., csütörtök
VB 16:15 ?
VB 16:15 ?
VB 20:15 ?
VB 20:15 ?
Partnerünk