Itt az ideje, hogy egy kicsit felrázódjon a csapat

   

Ezt Sárpátki Tamás mondta a Fehérvár AV19 nyolcadik középszakasz-mérkőzése előtt. A magyar EBEL-csapat a Bolzanót fogadja kedden.

Hannu Järvenpää fiai egyelőre nem úgy teljesítenek ebben a periódusban, ahogy azt az alapszakasz decemberében-januárjában látottak alapján várhattuk. A felsőházba jutás és az automatikus negyeddöntő kivívása után mintha eltűnt volna egy árnyalat a játékukból. Vannak időszakok a mérkőzéseken, amikor nagyon jól mennek, de hatvan percig tartó konzisztencia nem nagyon észrevételezhető a hokijukban. Ennek következményeként 7 találkozóból 6-ot elveszített a Volán, az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban ráadásul még egy pontot sem sikerült szereznie. Ezen lehetne és kellene változtatni a mai napon, amikor a szintén nem túl fényes produkciót nyújtó címvédő érkezik a Raktár utcába. A Bolzano 2 győzelme és 5 veresége 7 pontot ért eddig, ezzel ötödikek a dél-tiroliak. Ők az az ellenfél, amelyet még utolérhet a 3 pontos Fehérvár.

De nem is a helyezés fontos már, hanem az, hogy újra formába lendüljenek Háriék. Egyrészt, hogy az egyre közelgő ellenfélválasztáskor ne könnyítsék meg a favoritok dolgát. Másrészt, hogy amikor elkezdődik a bajnokság legélesebb szakasza, a playoff, okot adjanak rá, hogy a rájuk bökő csapatnak oka legyen később megbánni a választását.

Mint az a hivatalos klubhonlapról kiderül, továbbra sem játszhat Andrew Sarauer és Anze Kuralt, Sofron István és Tuomas Vänttinen viszont rendelkezésre áll. Ami a felek szezonbeli mérlegét illeti, háromszor nyert a Bolzano, kétszer a Fehérvár, nem verhetetlen ellenfélről van tehát szó. A középszakaszban 5-2-re nyert hazai pályán a Foxes. A visszavágót élőben közvetíti a Digi Sport.

avsboz2018

Fehérvár AV19–HC Bolzano 4-2

   

0-2-ről fordított szívós munkával és figyelemre méltó második-harmadik harmaddal a magyar EBEL-csapat.

A szezon egészében komoly terhelést kapó Mac Carruth ezúttal pihenhetett, Kornakker Dániel vette át a helyét a kapuban. Erdélyé volt az első próbálkozás, felvágódó lövése a védőhálóban kötött ki, majd Koskiranta maradt le kicsivel Luttinen passzáról. Az első lövés után az első kiállítás is a fehérváriaké volt. Az emberhátrányt könnyedén kivédekezték Hartyék, igaz, a tiroli támadók nem állították őket komoly feladatok elé. A nyitó tíz perc nem a kapusokról szólt, főként a mezőnyben gyűrték egymást a felek. Luttinen szólója után megélénkült a játék. Hiába szabálytalankodtak vele szemben, lövésig vitte az akciót. Következett az emberelőny, ami a harmad addigi legproduktívabb két percét hozta. Melandék körbelőtték a kaput, a vezetést azonban nem sikerült megszerezniük. A 15. percben a vendégek kerültek emberelőnybe, bár Sofron vitatta az ítéletet. Ezt a fórt kihasználták az olaszok, egy kipattanót Brace pofozott a kapuba (0-1). Stipsicz unta meg a támadók totojázását, ígéretes egyéni akció után kis híján egyenlített. Az ellentámadásból azonban újabb gólt szerzett a Bolzano; Catenacci maradt üresen, bombája a kapuvasról vágódott a hálóba (0-2). A könnyen feledhető játékrészt Carozza Erdély elleni szabálytalansága zárta.

Az áthúzódó emberelőnyt sikerült gyorsan kihasználni: Vänttinen pontosan az ütőjére kapta a pakkot, és a kapuba zúdította azt (1-2). Ez volt a támadó első találata a Volánban. A szépítő gól lendületet is hozott, a Fehérvár néhány perc alatt több helyzetet alakított ki Irving ketrece előtt, mint a teljes első harmadban. A letámadásnak és az agresszív harcmodornak hála minden korong Háriéké lett, akik beszorították ellenfelüket. A harmad felére kissé kifogyott a szuflából a Järvenpää-csapat, áttevődött a játék Kornakker kapuja elé. A hajrára aztán ismét változott a kép, sorra jöttek a hazai helyzetek. Sofron nemes egyszerűséggel megkerülte körülményes védőjét, a lövése éppcsak elkerülte a kaput. A fölény újabb emberelőnyt kamatozott, ami meghozta az egyenlítést; a 36. percben Luttinen bombázott a hálóba Hári remek passzából (2-2). A dél-tiroliak képtelenek voltak reagálni a legalább két fokozattal feljebb kapcsoló fehérváriak játékára, és csak a szerencséjüknek, no meg a kapuvasnak köszönhették, hogy nem kerültek hátrányba.

A záró harmad elején kisebb fölényt alakított ki a Bolzano. Közben a feszültség is egyre többször kitört a játékosokból, gyakoriak lettek az összekapaszkodások. A 45. percben Stipsicz korongszerzése után Erdély alapvonal mögüli passzát Hári tűzte rá, Irving bravúrral védett. Kornakker sem maradt el kapustársától, ő is magabiztosan tette a dolgát. A csapatok komoly energiát fektettek a harmadik gól megszerzésébe, az oda-vissza hoki elfeledtette, milyen lassú tempóban is indult a mérkőzés. Luttinen közelije következett, továbbra is kapusa tartotta meccsben a Bolzanót. A hajrát Volán-emberelőny vezette fel, és bár volt ziccer bőven, a vezető gólt nem sikerült begyötörni. Egyenlő létszámban Hári veszélyeztetett. Az 58. percben végre beérett a munka, Harty érkezett jókor egy kipattanóra, Sárpátki dolgozott előtte nagyot (3-2). Az utolsó percben Irving lekorcsolyázott, 6 az 5 ellen támadtak az olaszok, Stipsicz azonban korongot szerzett és bekorcsolyázott vele a kapuba, végleg lezárva a mérkőzést az utolsó másodpercben (4-2). A nehezen belelendülő Fehérvár megérdemelten szerezte meg első középszakaszbeli győzelmét az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban – összességében pedig a másodikat –, és életben tartotta matematikai esélyét a playoff-pályaelőnyre.

avs-bol

fotó: Soós Attila/Fehérvár AV19

Az első harmadról ne is beszéljünk, pocsék volt

   

Így látták a vezetőedzők a Fehérvár AV19–Bolzano EBEL-mérkőzést.

EBEL, 1983 néző. Játékvezetők: Baluska, Piragic, Hribar, Nagy.
Kornakker: 91,7% (Gyenes)
K
Irving: 88,0% (Smith)
Szabó D., Harty, Sárpátki, Hári, Erdély
1
Marchetti, Nordlund, Micelli, Bernard, Frigo
Wishart, Caruso, Sofron, Koskiranta, Luttinen
2
Campbell, Carozza, Petan, Blunden, Brace
Tikkanen, Stipsicz, Phillips, Vanttinen, Meland
3
Tauferer, Glira, Insam, Catenacci, Deluca
Szita, Reisz
4
Frank, Kuparinen
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 15:32 HCB PP Brace Nordlund Petan
0-2 17:08 HCB Catenacci Deluca
1-2 21:10 FHA PP Vanttinen Meland Hári
2-2 35:37 FHA PP Luttinen Wishart Hári
3-2 57:38 FHA Harty Szabó D. Hári
4-2 59:59 FHA EN Stipsicz
24 Kapura lövések száma 24
4 Kiállításpercek 8

Így győzte le a Fehérvár AV19 a HC Bolzanót

 
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum