A kis Volán újra nekifut a bravúrnak az UTE ellen

   

Kétszer is közel jártak a Titánok ahhoz, hogy meglepjék idegenben az Újpestet, harmadszor hazai jégen próbálkozhatnak ezzel.

Bár egyszer sem vezetett, aranygóllal mégis a maga javára fordította az Erste Liga-negyeddöntő második mérkőzését az Újpest a Fehérvári Titánok ellen. A két fél kétszer játszott 4-3-at eddig, összesítésben a lilák 2-0-ra vezetnek. Az első két meccs közötti időt mintha a fehérváriaknak sikerült volna jobban kihasználniuk. Elsőre sem voltak messze vendéglátójuktól – hiszen akkor is vezettek 3-2-re, és csak a rendes játékidő utolsó percében kapott góllal buktak el –, de másodjára még közelebb kerültek, az újpestieknek nagyon meg kellett küzdeniük a háromszori egyenlítésért. Sikerült, majd a győzelem is meglett hosszabbításban, de ha így folytatják, a Titánok előbb-utóbb meccset nyernek ellenük.

Márpedig nekik mi más lenne a céljuk, mint éppen ez. “Hétfőn újra találkozunk és mindent meg fogunk tenni a győzelemért” – nyilatkozta Kiss Dávid vezetőedző a Titánok-honlapon a pénteki csata után. Ebben nincs okunk kételkedni. A rengeteg fiatallal felvonuló fehérvári farmcsapat érett, tudatos, okos játékkal rukkolt elő mindkét összecsapáson. Jó volt a védőmunkájuk, gyorsan mentek át védekezésből támadásba, ötletesek voltak, és rendkívül “kellemetlenek”. Olyan együttest alkottak, amelyet a saját szurkolók nagyon szerethetnek, az ellenfelekéi pedig nemigen rajonghatnak értük. Piócaként tapadtak az ellenfél játékosaira, és nagyszerűen érezték meg azt is, hogy hol van a határ, amikor a megmozdulásaikat még nem minősítik szabálytalannak.

Az újpestieken az látszott, hogy ez a harcmodor kicsit meglepte őket. A játékosoknak ki kellett volna lépniük a komfortzónájukból, de mintha nem lettek volna teljesen felkészülve erre. Nem voltak elég kemények, nem játszottak elég egyszerűen, nem tudtak dominálni a fizikai párharcokban, gyakorta vereséget szenvedtek a kapuk előterében. Szilassy Zoltán azt emelte ki a mérkőzést követő nyilatkozatában, hogy a játékosok nem dolgoztak eleget, nem tették bele azt a mocskos munkát a meccsbe, amelyet kellett volna. Még mindig a rutint és a képességeket akarták segítségül hívni a feladatok megoldásához a meló helyett. Pedig van már tapasztalatuk abban, hogy ez nem feltétlenül elég a fehérvári fiatalok ellen: a szezon eddigi hat UTE–Titánok összecsapásából négy is hosszabbításban végződött, és immár öt dőlt el egyetlen góllal.

Ami még aggaszthatja Szilassy Zoltánt, az az, hogy másodszor is 3-at tudott ütni a kis Volán. Igaz, a 4-4 elért találattal ha szűken is, de sikerült kompenzálni mindezt. Mivel mindkét csapat vezetőedzője a stabil védekezés fontosságában hisz, ezen is lehet még csiszolni. Hétfőn fordul a pályaválasztás, két meccsre Fehérvárra költöznek a felek. Kíváncsian várjuk, hogy a legutóbbi találkozásuk óta eltelt két napban melyiküknek sikerült jobban elsajátítani a friss tananyagot.

SAE_2939

fotó: Fehérvári Titánok, Soós Attila

Fehérvári Titánok–UTE 1-4

   

Az újpestiek a fiatal együttes elleni harmadik találkozójukat is megnyerték, így szerdán akár le is zárhatják a párharcot.

Fehérvári kiállítással indult a negyeddöntő harmadik összecsapása. Mindössze hat másodperc alatt kihasználta emberelőnyét az Újpest; Ropret átadását Varga Arnold váltotta gólra (0-1). Az első harmad jó iramot hozott, amiben szerepet játszott, hogy ritkán játszottak öt az öt ellen a csapatok. Az 5. percben kis híján megduplázta előnyét az UTE; egy alapvonal mögül visszatett korongot Benk kapásból kapura küldött, Gyenes védett. Hamarosan változott a helyzet a vendégfölényt hazai váltotta fel. Stefishen mehetett a büntetőpadra. Emberelőnyben a Titánok letáboroztak Duschek kapuja előtt. Több helyzetet követően Balogh Bence járt legközelebb a gólhoz, szép háromszögelés után rosszul találta el a korongot. A lendület újabb emberelőnyt kamatozott, ráadásul Huba 2+2 percet kapott. Kiválóan védekeztek a fővárosiak, az utolsó pillanatokban, Mazzag próbálkozásait leszámítva nem is nagyon kellett védenie Duscheknek. A hazaiak komoly energiákat mozgósítottak az egyenlítés érdekében, a játékrész végén mégis örülhettek az egygólos hátránynak. A 18. percben Imre Patrik jutott a kiállítás sorsára, hamarosan Bennett is követte, bő egy percig 5 a 3-ban támadtak Benkék. Gyenes szépen repkedett a ketrec előtt, több bravúrt bemutatva megóvta kapuját a góltól.

A szünet után sem csökkent a játék intenzitása, mindent beleadtak a csapatok. Az őszinte, nyílt hoki kevés játékmegszakítást hozott, gyorsan repültek a percek. A 26. percben Stefishen szólózhatott, majd Vincze lövése után Benk ismételt, mindannyiszor Gyenes volt a végállomás. A másik kapunál Lewis tesztelte Duscheket, de nem ért célt, ahogy Szabó Bence veszélyesen megpattanó lövése sem. Mindkét kapus parádés teljesítményt nyújtott, nekik köszönhető, hogy a meccs első felében csak egyetlen gól született. A harmad második fele vendégfölényt hozott. Ropreték három-egyes szólója következett, de a fehérvári kapus ezúttal is legyőzte a túlerőt. A Titánok daráltak becsülettel, az utolsó passzokba viszont sok hiba csúszott, emiatt nem tudtak helyzeteket kialakítani. A 36. percben bánhatták ezt igazán a fehérváriak; egy kettő-egyes újpesti kontrát Vincze fejezett be góllal (0-2). Alig másfél perccel később eldőlni látszott a mérkőzés; Stefishen húzott középre, szép csellel becsapta őrzőjét, és másodszorra már a kapuba kotorta a korongot (0-3). Kiss Dávid csapata nem adta fel, kettős emberelőnybe került, majd Szita betuszkolta a szépítő gólt (1-3). Ráadásul maradt még idő a fórból, a különbség a szünetig azonban már nem csökkent.

A záró harmad első percei küzdelmesen teltek. Mihály Ákos ütőjét vesztve blokkolt, majd ütközött, a hazaiak elszántsága emberelőnyt kamatozott. Huba ment ki két percre, majd Nagy Nilan is követte csapattársát, 53 másodpercig ismét öt a háromban támadhattak Lewisék. Ez lehetett volna a meccs fordulópontja, ám sem a kettős, sem a szimpla előnyt nem tudták kihasználni. Sokszor a jobbnál is jobb lehetőségeket kerestek a fehérváriak, mintha a koronggal együtt a felelősségtől is szabadulni akarnának, így az ígéretes helyzetek odalettek. Az újpestiek már nem kockáztattak még emberelőnyben sem, várták a hazai rohamokat és őrizték a kétgólos előnyüket. Ha kellett, akkor Duschek egy-egy védéssel kisegítette övéit. A hajrában Rusk ütközte le szabálytalanul Mihályt, 2+10 perces büntetést kapott. A végén kapuslehozatal és újabb vendégkiállítás következett. Ez volt a Titánok utolsó esélye, akik végig pörögtek ugyan, de egy vezéregyéniség, aki a góljával lendületet adott volna, ma hiányzott. A végeredményt Benk üres kapus gólja állította be (1-4). A rutinosabb és a kapu előtt határozottabb újpestiek megérdemelten győztek, így 3-0-ra vezetnek a négy győzelemig tartó párharcban.

titute-tsh

Fotó: TSH Photó

Szerintem a három közül ez volt a legjobb

   

Szilassy Zoltán, az UTE és Kiss Dávid, a Fehérvári Titánok vezetőedzője értékelte a két csapat harmadik Erste Liga-negyeddöntőjét.

Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 562 néző. Játékvezetők: Haszonits, Haszonits, Árkovics, Kedves.
Gyenes: 91,4% (Szeles)
K
Duschek: 97,7% (Sila)
Kiss R., Beukeboom, Lewis, Mihály, Kiss Patrik
1
Huba, Pokornyi, Brine, Hebar, Ropret
Reiter, Láday, Madácsi, Szita, Bennett
2
Rusk, Kiss Phil, Benk, Stefishen, Vincze
Imre, Szabó B., Péter, Császár, Balogh
3
Nagy N., Varga, Nemes, Csányi, Kocsis
Vas, Sándor, Hamvai, Mazzag, Búzás
4
Kovács Attila, Szalma, Kovács S.
Kiss Dávid
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:29 UTE PP Varga Ropret
0-2 35:52 UTE Vincze Stefishen Benk
0-3 37:17 UTE Stefishen Rusk Vincze
1-3 38:27 FHA PP2 Szita Balogh Bennett
1-4 59:50 UTE EN Benk Brine
44 Kapura lövések száma 35
8 Kiállításpercek 30

A Fehérvári Titánok–UTE mérkőzés képei

 

A Fehérvári Titánok–UTE mérkőzés góljai

 

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum