Toronymagas esélyes a Bécs ellen a Fradi

   

Az FTC-Telekom és a Vienna Capitals II párharca az egyetlen az Erste Liga negyeddöntői közül, amelyet egyesélyesnek gondolhatunk.

A zöld-fehérek az alapszakaszt és a középszakaszt is megnyerték, a Vienna az előbbi végén kilencedik volt, majd a középszakaszban a Dunaújvárost megelőzve futott be az alsóház 3. helyére. A mezőnyben elfoglalt pozíciójuk közötti különbség ellenére a középszakaszban nagyjából azonosan teljesítettek, a Fradi a megszerezhető pontok 62,5, a Vienna pedig pontosan 60%-át húzta be. (Az ellenfelek játékereje ebben a periódusban természetesen különböző volt.)

A maga módján mindkét csapat túlteljesíti az előzetes várakozásokat. A Ferencváros játékoskeretét az előzetes esélylatolgatások során csak egynek vélték az ígéretesek közül, de korántsem a legerősebbnek. Azzal együtt sem, hogy figyelemre méltó igazolásokat is bejelenthettek nyáron, így például a válogatott Nagy Gergőét, vagy az ott ugyancsak megfordult Tóth Adriánét és Pavuk Attiláét. De az érkező légiósok neve hallatán például senki sem kapta fel úgy a fejét, mint egyik-másik rivális esetében. A zöldek azonban a felnőtthokiban debütáló vezetőedző, Fodor Szabolcs irányítása mellett hamar felvették az üzemi fordulatszámot, a repülőrajttal induló Csíkszeredát hamar beérték, és onnantól végig domináltak a székelyekkel egyetemben. Ebben segítette őket az is, hogy egy 22 mérkőzéses pontszerző, ezen belül egy ligarekordot jelentő 19 mérkőzéses győzelmi sorozatot produkáltak. Bár később ilyen látványosan hosszú szériák már nem jöttek, a megbízható teljesítmény végig megmaradt. Nem történt ez másként a középszakaszban sem.

A Vienna Capitals II épp azzal lépett előre az előző évhez képest, hogy elmaradtak nála a látványosan hosszú sorozatok. A bemutatkozó szezonban 32 mérkőzésen mindössze 7 pontig jutottak, amihez a középszakaszban tettek hozzá további 6-ot – ezzel már az utolsó pillanatig versenyben voltak a rájátszásért –, második évükben viszont 40 mérkőzésen 34 egységet szereztek, ehhez jött 18 meg 1 bónusz a középszakaszban. A javulásnak csak részben volt oka, hogy hasonló kaliberű újoncok érkeztek a ligába, akikkel szemben esélyesként léphettek jégre, hiszen a többi csapat ellen is sokkal több pontot gyűjtöttek, mint egy évvel korábban. A bécsiek megbízható egyenletességgel csendben gyűjtögették pontjaikat az alapszakasz során. A középszakaszban aztán rátettek egy lapáttal, bár három vereséggel indítottak, ezt egy ötös győzelmi széria követte, amelynek során kétszer nyertek a Dunaújváros és egyszer a Fehérvári Titánok ellen is. Összességében az alsóházban a Gyergyó kivételével mindenkit megvertek legalább egyszer, illetve a GYHK-t és a Hokiklubot leszámítva mindenki ellen pozitív mérleggel zártak.

Mindezek ellenére a bécsiek az esélytelenek nyugalmával léphetnek pályára Pesterzsébeten. A szezonban lejátszott négy mérkőzés mindegyikén kikaptak Fodor Szabolcs csapatától, úgy, hogy öt gól alatt egyszer sem úszták meg. Három alkalommal kifejezetten nagy lett a különbség a végére – kétszer kaptak 8-at, egyszer 9-et –, csak egyszer sikerült szoros végeredményt hozni, amikor a Ferencváros 5-4-re nyert. Ebből nagyjából következik is a recept a fekete-sárgák számára: a lehető legkevesebb gólon kell tartani Nagy Gergőéket, mert egy bizonyos határon túl a bécsi csatársor nem fogja tudni felvenni velük a versenyt. A Capitals II a középszakaszt szinte végig három sorral játszotta le, ez a negyeddöntőben nem biztos, hogy elegendő lehet. Elvben érkezhet erősítés az EBEL-csapattól is, de közben ők is játszanak az ottani középszakaszban, ezért erre csak korlátozottan lehet számítani. Számításaink szerint a Capitals első csapatából az 1996-os születésű Wukovits és Hackl, valamint az 1997-es Birnbaum és Nissner jöhet szóba egyáltalán. Philippe Lakos már az Erste Liga keret tagja, és megvan a playoffhoz szükséges mérkőzésszáma, így természetesen játszhat, ahogy az EBEL-be gyakran feljátszó Großlercher is.

A Ferencváros keretében is vannak hiányzók. Nem tudott egy meccsen sem jégre lépni a középszakaszban egy Fitzgerald testvér sem – ezt tudtuk előre –, ahogy az alapszakasz egyik felfedezettje, Boros Dániel is hiányzott. Sérüléssel bajlódott még Rantanen és Tóth Richárd, Tóth Renátó pedig az Universiadén képviseli a magyar színeket. Ennek ellenére a Ferencváros toronymagas esélyese a párharcnak.

FTC-VC2_20181029_DSC_3691-900

fotó: FTC-Telekom

FTC-Telekom–Vienna Capitals II 2-0

   

A középszakaszgyőztes ferencvárosiak Arany Gergely hibátlan kapusteljesítményének köszönhetően győzelemmel kezdték a rájátszást.

A Vienna Capitals II-vel nem érkezett Pesterzsébetre Philippe Lakos, ellenben az EBEL-csapatból Birnbaum jött. Az első harmad közepén az FTC-Telekom egy kivédekezett emberhátrány után 2 percen belül megszerezte a vezetést Tóth Adrián révén. A mérkőzés felénél a ferencvárosiak kétgólosra növelték az előnyüket, Walls talált be Tschrepitsch kapujába. A második gól után nem sokkal Bauer botfogásért, Pavuk durva játékért kapott kétperces büntetést. A ferencvárosiak 12-ese az 50. percben komolyabb ökölcsatában vett részt, Preiserrel közösen 5-5 percet tölthettek a büntetőpadon. Nem ez volt a mérkőzés utolsó komolyabb szabálytalansága. Ötven másodperccel a vége előtt Hegyi Ádám 5+végleges fegyelmit kapott durva játékért, míg a bécsiektől Kittinger 2 percet kapott hasonló okból, valamint egy végleges kiállítást köpésért, ami miatt biztosan nem játszhat a következő mérkőzésen.

Az FTC-Telekom 2-0-ra győzött, pénteken újra összeméri erejét a két együttes.

ftcvc2-201902

Fotó: FTC-Telekom

Az első mérkőzések általában nem egyszerűek

 

Santeri Heiskanen, a Vienna Capitals II és Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője értékelte a két csapat első mérkőzését.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 289 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Mizsák, Abonyi.
Arany: 100% (Pleszkán)
K
Tschrepitsch: 95,3% (Wraneschitz)
Rantanen, Karmeniemi, Walls, Pavuk, Nagy
1
Saari, Satmark, Bauer, Hiltunen, Maxa
Perrier, Jászai, Tóth A., Switzer, Tóth Richárd
2
Piff, Hedberg, Schlögl, Ranftl, Preiser
Hegyi, Sarcia, Dósa, Roczanov, Rafaj
3
Posch, Birnbaum, Hofer, Rohm, Kittinger
Pozsár, Lengyel, Hardi, Farkas, Tóth G.
4
Maurer, Pohl
Fodor Szabolcs, Hennely Yul
E
Heiskanen Santeri, Sjöquist Johan
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 10:55 FTC Tóth A. Rafaj Switzer
2-0 28:29 FTC Walls Pavuk
43 Kapura lövések száma 20
38 Kiállításpercek 38

Az FTC-Telekom–Vienna Capitals II góljai

 

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum