Itt az alapszakasz utolsó magyar–magyar csatája

   

Könnyen lehet, hogy a DVTK Jegesmedvék és a MAC Újbuda pénteken és szombaton ismét találkoznak.

Hogy ehhez mi kell, azt vasárnap esti cikkünkben már megírtuk. Aznap eldőlt, hogy a miskolciak mindenképpen a 8. helyen végeznek az Extraliga alapszakaszában, míg a MAC fordulatos mérkőzésen legyőzte a HC Detvát és felkapaszkodott a 9. pozícióba. A két magyar csapatot így bár 22 pont választja el, mégis közvetlen tabellaszomszédok. Amennyiben azok is maradnak, akkor egymással csatázhatnak a playoff-kvalifikációban. A szlovák bajnokságban az első hat automatikusan a negyeddöntőkbe jut, a maradék két helyért ellenben meg kell küzdenie a hetediknek a tizedikkel és a nyolcadiknak a kilencedikkel. Ezek a párharcok három nyert mérkőzésig tartanak, amelyeket március 1-jén, 2-án, 4-én, illetve ha szükséges, 5-én és 7-én játsszák le. Az első két összecsapásra az előkelőbb helyen záró klub otthonában kerül sor, a következő kettőn ellenfele a vendéglátó. Magyarán: ha az újbudaiakat nem előzi vissza a Gyetva, akkor pénteken és szombaton két újabb Jegesmedvék–MAC csatára kerül sor a Népkertben.

Mire van tehát szükség, hogy így történjen? Vagy legalább 1 pontot kell szereznie Majoross Gergely csapatának, vagy nem szabad nyernie a HC Detvának a dobogós HK Nitra ellen. A MAC és a Gyetva között 2 pont a különbség, de mivel egymás elleni eredményekben a magyar gárda jobb, ezért pontegyenlőség esetén a mieinknek áll a zászló.

Mi történik akkor, ha a Gyetva hatalmas bravúrral nyerni tud Nyitrán, és a miskolciak is felülmúlják a MAC-ot? Ebben az esetben a Jegesmedvék playoff-kvalifikációs ellenfele a HC Detva lesz, míg a MAC vagy a Dukla Trencínnel, vagy a HC Nové Zámkyval csatázhat a negyeddöntőért. Ez még tisztázandó, mivel a Zámky leadta korábbi jelentős előnyét, csak 2 pont maradt belőle, és a két gárda este egymás között döntheti el Érsekújváron, hogy melyikük pihenhet a március 9-én kezdődő playoffig.

Ennyi a matek. A DVTK és a MAC közös történetét mindenki ismeri, nem is meséljük el újra. Csak ennek a szezonnak a mérkőzéseit idézzük fel. Az első találkozón hosszabbításban nyert a MAC 3-2-re idegenben, majd a másodikat hazai jégen rendes játékidőben behúzta, az eredmény akkor 4-2 volt. A következő két összecsapáson viszont gólt sem tudtak lőni Majoross Gergely tanítványai, ezek egyaránt 2-0-val végződtek. Innen folytatják.

Glen Hanlon vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: “Ahogy a MAC elleni meccsek előtt mindig elmondjuk, a két csapat találkozása kivétel nélkül nagy esemény a magyar jégkorong életében. Mind a két fél eredménykényszerben játszott az elmúlt hetekben, így már playoffhőfokon égünk. Szeretnénk jó mérkőzést játszani, ezért koncentráltan kell jégre lépnünk. Nem szeretnénk számolgatni, egy mérkőzésen sem tehetjük meg, hogy nem a győzelemre játszunk. Egy jó játékkal szerzett győzelem extra önbizalmat adhat a kvalifikációs szakaszra.”

Majoross Gergely vezetőedző, MAC Újbuda: ”Az alapszakasz utolsó meccsén az a célunk, hogy megtartsuk kilencedik helyezésünket. Néhány apróságon változtatni fogunk, kíváncsian várom, hogy ezek hogy működnek. Munkás meccsre számítunk, valószínűleg kevés góllal, de annál több izgalommal.”

A magyar–magyar rangadó 17:30-kor kezdődik, és a Digi Sport élőben közvetíti.

mismac-201810

DVTK Jegesmedvék–MAC Újbuda 2-3

   

A szlovák Extraliga ötödik magyar rangadóját a MAC nyerte hosszabbításban, a két csapat pénteken már a playoff-kvalifikációban küzdhet egymással.

Fontos nyitott kérdések maradtak a szlovák Extraliga alapszakaszának utolsó fordulójára. Ezek közé tartozott, hogy a két magyar klub kivel mérkőzik meg a playoffba kerülésért, és erre döntő hatása volt kettejük kedd esti rangadójának. A mérkőzés kezdését nem aprózták el a csapatok, Adorjánnak hat másodperc elteltével már védenie kellett, válaszul Somogyi csaknem az alapvonalról próbálta meglepni Bálizst. Az 5. percben megszületett az első gól: Loiseau adott középre, Magosi először a kapuvasat találta el, majd a saját kipattanóját passzolta a hálóba (1-0). Egy perc múlva a Jegesmedvék kapták a találkozó első emberelőnyét, ám nem tudták azt a maguk javára fordítani. A következő percekben a hazaiak támadtak többet, de mivel ezt főként a mezőnyben tették, nem nőtt érdemben Bálizs feladatainak száma. Inkább a mérkőzés küzdő jellege domborodott ki, kapura lövés kevés volt. A 16. percben egalizált a MAC, de csak a létszámfölények terén, és mivel a miskolciak védekezése ebben a két percben is masszív maradt, a tényleges egyenlítés elmaradt. Az utolsó percekben a vendégek átvették a kezdeményezést, Adorjánnak ekkor többször is résen kellett lennie.

A második harmad első nagy helyzetét 40 másodperc elteltével láthatták a szurkolók, Vas szorongatott helyzetben emelt fonákkal kapura, de Bálizs védett. A 22. percben már döntetlenre állt a meccs: gyors kontra végén Klempa hozta helyzetbe a védőjét megelőző Dansereaut, aki kapásból lőtt a kapuba (1-1). A következő cseréket megnyomta az újbudai csapat, sorra alakították ki a helyzeteket, de ezeket hatástalanították a hazaiak. A 26. percben Albert előbb nagyon szépen fonákkal, majd a kipattanót tenyeressel tette kapura, de csak Bálizsig jutott. Közben szabálytalankodtak vele szemben, jött a következő miskolci fór. Ebben a legnagyobb lehetőség Somogyi nevéhez fűződött, aki átkígyózott a MAC védelmén, de lövése nem akadt be. A miskolciak nekifuthattak az újabb speciális játéknak, de ezt magabiztosan védekezték ki a kékek. Teljes létszámban folytatódott a kemény küzdelem, ismét a MAC harmadában kopott jobban a jég, ám a miskolciak fölénye meddő volt, a vendégek pedig inkább a kontráikban bíztak. Az utolsó két percben a MAC került fórba, de csak kapuvasig jutott.

A harmadik játékrész elején Langkow előtt adódott nagy helyzet, de Kiss szabálytalankodott vele szemben. Az előnyből egy perc után 4 a 4 elleni játék lett Bodó kiállítása miatt. Nem sokkal később hátrányban óriási ziccert hibázott a MAC, amikor Brown és Dansereau léphetett ki, de utóbbi nagy lövését bravúrral védte Adorján. A 49. percben visszavették a vezetést a Jegesmedvék: Galanisz vitte be a korongot a támadó harmadba, kivárt, majd a rövid alsó sarokba bombázott (2-1). Kimaradt a vendégek újabb emberelőnye, majd az 54. percben Pance és Pozsgai akaszkodott össze, ismét négy a négy elleni csata vette kezdetét. Ebben a vendégek bizonyultak jobbnak. Langkow a kapunak háttal, fonákkal vette be a miskolci kaput, nagyon szép gól volt (2-2). Nagy rohanásba kezdtek a csapatok, egymás után alakították ki a helyzeteket mindkét kapu előtt, de legtöbbször célt tévesztettek, így a rendes játékidőben maradt a döntetlen.

Ezzel el is dőlt, hogy a MAC-ot nem előzheti meg a Gyetva, bármit is játszik a Nyitra ellen.

A hosszabbítás első percében gyorsan magához ragadta a pluszpontot a vendégcsapat. Macaulay korcsolyázott keresztbe, közelről lőtt, a korong Adorjánról lecsorgott, Dansereau egyből kapura tette, de a hálóőr bravúrosan visszanyúlt és védett. A pakk Langkow elé került, akinek a lövése Loiseau-ról csorgott át alig-alig a gólvonalon (2-3).

A két magyar csapat tehát egymással küzd a rájátszást érő helyért – vagyis azért, hogy nagy valószínűséggel az alapszakaszgyőztes Besztercebányával negyeddöntőzhessen –, a párharc pénteken kezdődik Miskolcon, majd ugyanott folytatódik szombaton.

mismac-albert

Fotó: dvtk.eu

Az volt a célunk, hogy lelki fölényt szerezzünk

   

Mestermérleg a DVTK Jegesmedvék–MAC Újbuda mérkőzés után.

Glen Hanlon, DVTK Jegesmedvék: “Gratulálok ellenfelünknek a megszerzett két ponthoz. Nagy küzdelem volt a jégen. Az egész alapszakasz során izgalmas és szórakoztató mérkőzéseket játszottunk a MAC-cal, ez is ilyen volt.”

Majoross Gergely, MAC Újbuda: “Abban a tudatban érkeztünk Miskolcra, hogy legalább egy pontot szereznünk kell a kilencedik helyhez. Miután ezt sikerült bebiztosítanunk, már az volt a célunk, hogy extra önbizalmat, lelki fölényt szerezzünk a kvalifikációs szakaszra. Boldog vagyok, hogy ez is sikerült.”

Extraliga, 2019. feb. 26., kedd.
Adorján: 84,2%
K
Bálizs: 92,3%
Crawford, Kiss, Pance, Vas, Kulmala
1
Pozsgai, Macaulay, Orban, Langkow, Bodó
Szirányi, Vojtkó, Loiseau, Magosi, Harrison
2
Negrin, Vokla, Klempa, Brown, Dansereau
Láda, Milam, Galanisz, Miskolczi, Somogyi
3
Garát, Burt, Pápa, Majoross, Terbócs
Albert, Lövei, Hajós, Ritó
4
Kreisz, Bugár, Odnoga, Szigeti
Glen Hanlon
E
Majoross Gergely
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:15 MIS Magosi Loiseau
1-1 21:47 MÚB Dansereau Brown Klempa
2-1 48:24 MIS Galanisz Láda Crawford
2-2 53:32 MÚB Langkow Burt Macaulay
2-3 60:50 MÚB Langkow
26 Kapura lövések száma 19
10 Kiállításpercek 10

A DVTK Jegesmedvék–MAC Újbuda képei

 

A Jegesmedvék–MAC mérkőzés összefoglalója

   

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum