A Jegesmedvék még mindig elérhetik a 6. helyet

   

Ehhez először is le kell győzniük idegenben a Dukla Trencínt.

Ahogy Újbudán, úgy Trencsénben is közvetlen tabellaszomszédok találkoznak. A mérkőzésnek óriási a tétje mindkét csapat számára, korántsem csak arról van szó, hogy melyikük lesz az alapszakasz végén a hetedik és melyikük a nyolcadik. A helyzet az, hogy hiába tűnik most jelentősnek a biztos negyeddöntős helyen álló Érdekújvár 5, illetve 6 pontos előnye, könnyen alakulhatnak úgy az eredmények, hogy ez valamelyikük számára behozható legyen. A Zámky ugyanis a kiváló formában lévő listavezető, a Besztercebánya otthonába látogat, ahol nem lesz könnyű pontot vagy pontokat szereznie. Ha ez nem történik meg, akkor a Dukla Trencín–DVTK Jegesmedvék rangadó győztese az utolsó körben még előzhet. Annál inkább, hogy ebben az utolsó körben Zámky–Trencín összecsapásra kerül sor Érsekújváron (a miskolciak a MAC ellen zárják az alapszakaszt).

A matek tehát összességében nem bonyolult, a lényeg az, hogy piros-fehér szemmel nézve először is nagyon fontos lenne nyerniük a Jegesmedvéknek vasárnap délután Trencsénben. A két csapat között jelenleg 1 pont a különbség a Dukla javára, azok után, hogy néhány fordulót fordított sorrendben töltöttek a táblázaton. Legutóbb azonban a Trencsén legyőzte a Gyetvát – némi segítséget nyújtva ezzel a MAC-nak –, míg a DVTK 1 pontot szerzett a Besztercebánya ellen. Ami a felek egymás elleni eredményeit illeti, a sztori egy 4-0-s Dukla-sikerrel kezdődött, majd egy miskolci, egy trencséni és egy újabb miskolci siker következett, utóbbit büntetőkkel érte el Glen Hanlon csapata. Idegenben még egyikük  sem múlta felül a másikat, ezen kellene most változtatniuk Magosiéknak.

“A Dukla Trencín nagyon jó, rutinos csapat, ezért kifejezetten nehéz dolgunk lesz ellene vasárnap – mondta Glen Hanlon vezetőedző a klubhonlapnak. – Rendkívül hosszú buszút vár ránk, így nagy jelentősége lesz annak, hogy az első perctől kezdve fókuszáltan és koncentráltan játsszunk. Hasonló intenzitással kell jégre lépnünk, mint tettük azt pénteken a listavezető ellen. Örömteli, hogy azon a meccsünkön már jobban működött az emberelőnyös játékunk, erre most is nagy szükség lesz. Mindössze két mérkőzésünk maradt az alapszakaszból, ezeken mi nem szeretnénk számolgatni. A legjobb tudásunkat tesszük bele a mérkőzésekbe, a végelszámolásnál pedig meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.”

mis-tre

Dukla Trencín–DVTK Jegesmedvék 3-0

   

A miskolci Extraliga-csapat trencséni vereségével eldőlt, hogy 8. helyezettként kvalifikációt kell játszania a playoffért.

Élénken kezdték a mérkőzést a csapatok, nem kellett sokat várni az első kapura lövésekre sem, mindkét hálóőr kapott belőlük. A 3. percben Vaynak úgy kellett védenie egy közeli lövést, hogy a bárdját nem sokkal előtte kisodorták a kezéből. Rögtön ezután a Jegesmedvék kivédekezték első emberhátrányukat. Teljes létszámban egyforma időt töltöttek a felek támadással, de a miskolciak álltak közelebb a gólhoz, amikor a 8. percben Kulmala a kapuvasat találta el. Jöhetett a vendégek első speciális kísérlete, és bár megdolgoztatták Valentet, gólt nem tudtak ütni. A 11. percben Hecl került egy az egyben szemben Vay kapussal, megpróbálkozott egy láb közül elengedett lövéssel, de nem járt sikerrel. A következő percek enyhe hazai fölényben teltek, tesztelték is Vayt, ám nem találtak rajta fogást. A hajrában a Trencsén kihagyta második fórját is, így gól nélküli döntetlennel mentek szünetre a csapatok.

A második harmad komoly miskolci lehetőséggel indult, amikor a szélen meginduló Magosi a palánk mellől centerezett a középen egyedül érkező Kulmalának, ám ő rosszul vette át a korongot, így odalett a ziccer. A hazaiak erre Sadecky révén kapuvassal válaszoltak a 24. percben. Kapkodhatták a fejüket a szurkolók, felváltva kerültek veszélybe a kapuk. A 27. percben harmadik előnyének futott neki a Trencsén, voltak is vérnyomásemelő helyzetek a miskolci ketrec előtt, de végül sikerült kihúzni. Ismét dominálni kezdett a házigazda, hosszabb időre is beköltöztek a vendégharmadba, Vaynak folyamatosan koncentrálnia kellett, voltak nagy védései. A nyomás a 33. percben érett góllá: Gula a kék vonalról nagy bombát küldött kapura, Vayról lecsorgott a korong, éppen Radivojevic elé, aki elhúzta azt a kapus előtt és az üres hálóba emelt (1-0). A 37. percben a Jegesmedvék tartottak kisebb tüzijátékot Valent orra előtt: előbb Pance ütött el a korong fölött ajtó-ablak ziccerben, majd Kulmala közeli lövését fogta magához a hazai kapus. Egy perc múlva Magosi a bedobó körről bombázott kapura, a korong Valentről oldalra vágódott, Loiseau egyből visszatette azt, de Harrison beleszúrása után célt tévesztett.

A harmadik játékrész elején nem sokat változott a játék képe. Maradt a jó tempó, a teniszstílus, helyzet itt, helyzet ott, és persze a remek kapusteljesítmények. A 45. percben megduplázta előnyét a Trencsén. Mikula szerzett korongot erőszakosan, bevitte a támadóharmadba, majd középre passzolt. A pakk az egyik miskolci védő botján irányt változtatott, így került Hlinkához, aki csaknem az alapvonalról megtalálta azt az egy-két centiméteres rést, ami Vay és a kapuvas között volt (2-0). Két perc múlva újabb esélyt kaptak a Jegesmedvék a felzárkózásra, ám ebben az emberelőnyben is érintetlen maradt a trencséni háló. Az 53. percben Mikula ugorhatott ki, de szólója közben egy védő beérte, sanyargatta, így fonák emelését könnyedén védte a miskolci hálóőr. Bő egy perc elteltével gyors miskolci kontra végén Somogyi centerezett a szélről, Galanisz fonákkal emelt kapura, de egy bevetődő hazai hokisról mellé pattant a korong. Az 57. percben tett pontot a mérkőzés lényegi részére a Trencsén. Hazai emberelőnyben Vas került nagy helyzetbe, de lövését védte Valent. Az ebből indított ellentámadás végén a sárga-pirosak kipasszolták a miskolci védelmet, így Vargának csak az üres kapuba kellett lőnie (3-0).

A miskolci csapat sorozatban negyedik vereségét szenvedte el, így nem sikerülhetett megszereznie a biztos negyeddöntőt jelentő hatodik pozíciót. Egyúttal az is biztossá vált, hogy az alapszakasz végén a nyolcadik helyen zárnak, így vagy a Gyetva, vagy a MAC csapatával kell három nyert mérkőzésig tartó párharcot vívniuk a rájátszásért.

dtrmis

Extraliga, 2019. feb. 24., vasárnap.
Valent: 100%
K
Vay: 91,2%
Rygl, Starosta, Sojcik, Ölvecky, Radivojevic
1
Crawford, Kiss, Pance, Vas, Kulmala
Cebák, Krejci, Bartovic, Sádecky, Hecl
2
Szirányi, Láda, Loiseau, Magosi, Harrison
Bokros, Gula, Varga, Radjenovic, Svec
3
Gőz, Milam, Galanisz, Miskolczi, Somogyi
Hlinka, Bohunicky, Mikula, Hudec D., Dlouhy
4
Albert, Vojtkó, Hajós, Ritó
Peter Oremus
E
Glen Hanlon
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 32:37 TRE Radjenovic Gula Mikula
2-0 44:48 TRE Hlinka Mikula
3-0 56:11 TRE PP Varga Bartovic Sádecky
34 Kapura lövések száma 20
6 Kiállításpercek 8

A Trencsén–Jegesmedvék videó-összefoglalója

 

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum