6 felkészülési meccse lesz a magyar válogatottnak

 

A svédekkel április 5-én játszik a csapat, majd kétszer találkozik a lengyelekkel, egyszer-egyszer a szlovénokkal, az olaszokkal, és a britekkel.

A jégkorongszövetség sajtótájékoztatóján Egri Gergely sportigazgató ismertette az asztanai divízió 1/A csoportos világbajnokságra készülő magyar válogatott felkészülési programját. E szerint az első edzőtáborra március 18?28. között kerül sor Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány irányítása mellett, a másodikra pedig április 1?19. között. Utóbbi során, illetve végeztével hat felkészülési mérkőzésre is sor kerül még.

Arról már ősszel írtunk, hogy 2017 tavasza után ismét vendégül látjuk Svédországot a Tüskecsarnokban. Ennek a találkozónak a napja április 5-e.

A teljes program és a helyszínek:

április 5. Magyarország?Svédország (Tüskecsarnok)
április 10. Magyarország?Lengyelország (Miskolci Jégcsarnok)
április 12. Magyarország?Lengyelország (Miskolci Jégcsarnok)
áorilis 17. Magyarország?Szlovénia (Tüskecsarnok)
április 20. Magyarország?Olaszország (Anglia)
április 21. Magyarország?Nagy-Britannia (Anglia)

A válogatott az akklimatizálódás érdekében a szokásosnál hamarabb elutazik Asztanába, ahol jó néhány edzést terveznek, mielőtt elkezdődne a világbajnokság. A kazahsztáni tornán a legelső és a legutolsó mérkőzés is a miénk lesz. A beosztásunk nagyon kedvező, minden találkozó után és előtt tisztességes pihenőidő áll majd a csapat rendelkezésére.

A divízió 1/A csoportos világbajnokság meccsbeosztása (magyarországi idő szerint):

2019. április 29., hétfő, 8:30: Magyarország?Dél-Korea
2019. április 29., hétfő, 12:00: Litvánia?Fehéroroszország
2019. április 29., hétfő, 15:30: Szlovénia?Kazahsztán

2019. április 30., kedd, 12:00: Dél-Korea?Szlovénia
2019. április 30., kedd, 15:30: Fehéroroszország?Magyarország

2019. május 1., szerda, 12:30: Kazahsztán?Litvánia

2019. május 2., csütörtök, 8:30: Litvánia?Magyarország
2019. május 2., csütörtök, 12:00: Fehéroroszország?Szlovénia
2019. május 2., csütörtök, 15:30: Dél-Korea?Kazahsztán

2019. május 3., péntek, 15:30: Magyarország?Szlovénia

2019. május 4., szombat, 10:00: Dél-Korea?Litvánia
2019. május 4., szombat, 13:30: Kazahsztán?Fehéroroszország

2019. május 5., vasárnap, 8:30: Szlovénia?Litvánia
2019. május 5., vasárnap, 12:00: Fehéroroszország?Dél-Korea
2019. május 5., vasárnap, 15:30: Kazahsztán?Magyarország

HUNSWE

fotó: Mudra László/MJSZ

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR ÉLŐ
VB18 16:30 JPNHUN ÉLŐ
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum