A presztízsről szól a Capitals II–Hokiklub meccs

   

A budapesti ligaújonc szépen szeretne búcsúzni a szezontól, a bécsiek második idényükben a rájátszásra gyakorolhatnak.

Mindent eldöntő csata is lehetett volna a Vienna Capitals-farm és a Hokiklub Budapest meccse, hogy mégsem így lett, az annak köszönhető, hogy a HKB nem tudott élni a bécsiek botlásával, és hazai jégen kikapott a Fehérvári Titánoktól. (Illetve előzőleg a Schiller-Vasast sem tudták legyőzni a juharlevelesek.) Így a bécsiek számára a középszakasz utolsó fordulója arra alkalom, hogy minél jobban felkészüljenek a negyeddöntőre, a Hokiklub játékosai pedig bizonyára akarnak még játszani egy igazán jó meccset első idényük legvégén.

Ebből akár egy jó kis összecsapás is kikerekedhet, amelyen mind a két csapat teher nélkül játszva kiteheti a jégre, amit tud. A Vienna egy évvel ezelőtt hasonló cipőben járt, mint most a HKB. Az utolsó játéknap utolsó percéig volt esélye a negyeddöntőre, mégsem jött össze, ami a mérhetetlenül gyenge alapszakaszuk tükrében nem volt igazságtalannak mondható. Ezúttal sem sikerült a sorsdöntő mérkőzésen nyerni, de most ugyanaz a Fehérvár, amely tavaly a végzetük volt, megsegítette őket a HKB legyőzésével. A szezon egészét nézve látványos a bécsi előrelépés tavalyhoz képest. Bár nyilván számít az is, hogy ezúttal több volt a hozzájuk hasonló kaliberű, tehát verhető versenytárs, így is jóval masszívabbnak tűnt a csapat.E gy pillanatig sem álltak az utolsó helyen, nem lehet azt mondani, hogy nem dolgoztak meg a szezon egészében azért, hogy eljussanak a playoffba. Majd a végén különösen: hiába kezdték három vereséggel a középszakaszt, ezt sorozatban öt győzelem követte, hasonlóra rajtuk kívül csak a Titánok voltak képesek. Tették mindezt szokásuk szerint többnyire kevés mezőnyjátékossal, a Vasas és a Titánok otthonában 15-öt, a DAB elleni hazai találkozón 16-ot neveztek. A Gyergyó ellen kipróbálták, hogy 14-gyel is tudnak-e nyerni, ez végül nem sikerült.

A Hokiklub Budapest a szezon utolsó harmadában ment át látványos megújuláson. Előzőleg nyomát sem lehetett látni annak a csapatnak, amely végül mégis közel került a rájátszáshoz. Gyakorta nem lehetett felfedezni náluk, hogy mit is akarnak játszani, elemi hibák sokaságát követték el, sorban szenvedték el a vereségeket. Miután azonban Gröschl Tamás és Stefan Mega átvette az irányítást, látványos fordulat állt be. A játék meccsről meccsre kezdett összeállni, és a küzdőszellem is óriásit javult. Részben elmaradtak a korábban mérkőzések sorsát megpecsételő hibák, a HKB lassan mindenki ellen úgy vehette fel a versenyt, hogy szoros eredményt érhet el, és kis szerencsével a pontszerzés vagy a győzelem is meglehet. Sokszor meg is lett, az élcsapatok ellen is. Hogy ez most nem ért rájátszást, az a negyeddöntősök egész éves teljesítményét nézve igazságosnak mondható, de ha jövőre abban a szellemben folytatják, ahogy most befejezték, akkor komolyan kell majd számolni velük. Ezúttal a szép búcsú maradt nekik, és biztosak lehetünk benne, hogy péntek este Bécsben mindent meg is fognak tenni érte.

KMH-VC2_20190126-1

fotó: KMH

Vienna Capitals II–Hokiklub Budapest 4-3

   

Fordulatos mérkőzést vívott a Hokiklub Budapest a Vienna-farm otthonában, ám végül hosszabbításban alulmaradt.

A házigazdák hét közben már bebiztosították helyüket az Erste Liga rájátszásában, így a találkozónak csak a Hokiklub számára volt kisebb tétje, amennyiben még veszélyben volt a 9. helye a táblázaton. Így az első harmadban érthető módon a magyar csapat támadott többet, nagyobb veszélyt jelentettek a kapura, mint a házigazdák. Ennek megfelelően nem is volt nagy meglepetés, hogy a 10. percben Szűcs révén megszerezték a vezetést. A játék sportszerű keretek között folyt, a harmadban mindössze egy kiállítást fújtak be a játékvezetők, de ezt az előnyt a budapestiek nem tudták kihasználni. A második játékrész bécsi előnnyel indult, amit nem sokkal annak lejárta előtt váltott gólra Kittinger. Felváltva játszhattak fórban a csapatok ezt követően, de egyikük sem tudott élni saját lehetőségével. A 32. percben aztán érkezett Orbán, és góljával visszavette a vezetést a Hokiklub. A vendégek speciális támadójátéka nem volt elég hatékony, ugyanis a hátralévő időben két ilyen alkalmat is elszalasztottak. A harmadik 20 percben kiderült, hogy nagy kár volt ezért, hiszen a Bécs előbb egyenlített Maxa révén, majd az 50. percben meg is fordította az állást Hofer találatável. Gyorsan jött a válasz, másfél perc múlva Szappanos kettős előnyben talált be. A hátralévő időben mindkét csapat nagy energiákat mozgósított a győztes gól megszerzése érdekében, ám mivel ez nem sikerült, jöhetett a hosszabbítás. Az öt perc már csaknem letelt, mindössze 20 másodperc volt hátra, amikor Pallierer bevette a budapesti kaput, eldöntve a pluszpont sorsát, és megnyerve a bécsi csapatnak a mérkőzést.

A Hokiklubnak ugyanakkor ez az 1 pont is elég volt, hogy megőrizze pozícióját, miután a Vasas így már egy esetleges győzelemmel sem érhette utol, a DAB pedig újabb katasztrofális vereséget szenvedett.

KMH-VC2_20180909-1-900

Erste Liga, Albert Schultz-Eishalle, 133 néző. Játékvezetők: Gangel, Gangel, Sindel, Pálkövi.
Tschrepitsch: 91,7% (Lichtenecker)
K
Landsman: 89,7% (Hajek)
Piff, Hedberg, Hiltunen, Kittinger, Maxa
1
Szécsi, Kuqali, Szopos, Sátek, Szappanos
Posch, Pallierer, Schlögl, Ranftl, Maurer
2
Lévai, Orbán, Egyed, Izsák, Szűcs
Müller, Wolf, Hofer, Rohm, Pohl
3
Lakatos, Csíki, Godó, Németh, Jancsó
4
Bernáth, Berendi, Vajda, Horváth
Heiskanen Santeri, Sjöquist Johan
E
Mega Stefan, Gröschl Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 09:13 HKB Szűcs
1-1 21:38 VIC PP Kittinger Schlögl
1-2 31:24 HKB Orbán Horváth Bernáth
2-2 45:43 VIC Maxa Kittinger
3-2 50:05 VIC Hofer Hedberg
3-3 51:43 HKB PP2 Szappanos Kuqali Csíki
4-3 64:40 VIC Pallierer Piff Maurer
39 Kapura lövések száma 36
24 Kiállításpercek 8

Szenzációs cselek után szerzett gólt Szűcs István

 

A Vienna Capitals II–Hokiklub Budapest mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum