Hatvan percen keresztül harcolnunk kell a jégen

   

A DVTK Jegesmedvék a címvédő és listavezető Besztercebányát fogadják.

Matematikai esélye még mindig van a miskolci Extraliga-csapatnak arra, hogy elérje az automatikus negyeddöntőt. Az egy mérkőzéssel előrébb tartó Érsekújvár fórja 7 pont, vagyis két Zámky-vereség és három DVTK-győzelem helycserét hozhatna. Az újváriak ma nem játszanak, vasárnap Besztercebányára látogatnak, kedden a Trencsént fogadják. Arra tehát nincs garancia, hogy jelentős mértékben növelni tudják pontjaik számát, de ez a Jegesmedvék esetében is elmondható. Igaz, ha a listavezetőt sikerülne újfent elkapni, máris valamivel komolyabb sanszokról beszélhetnénk, akkor, amikor a Dukla Trencín és a MAC Újbuda elleni meccsek maradnának hátra. De ha már a gyors egymás utánban kétszer is szóba hozott Trencsénnél tartunk: rájuk talán még fontosabb figyelni, mivel a 8. helyen állva csupán 1 pont a hátrányuk Magosiék mögött.

De ne szaladjunk ennyire előre, ezen a napon még a listavezetőre kell koncentrálni, amely az előző és az azt megelőző kiírást is megnyerte. A Besztercebánya 3 meccses győzelmi sorozatból érkezik, legutóbb a Zólyomtól kapott ki, de előtte is nyert egymás után háromszor. A miskolciak szekere múlt héten kissé elakadt, hiszen kiváló szériájuk után kétszer kikaptak. A mai vendégek ellen nem könnyű visszatérni a győzelmek útjára, de nem is lehetetlen, elvégre két vereség után a legutóbbi két meccset a Jegesmedvék nyerték: december 9-én hazai jégen 1-0-ra, január 13-án idegenben büntetőkkel 3-2-ra. Innen lehetne-kellene folytatni.

“Ismét a címvédő és listavezető besztercebányai csapat ellen játszunk hazai pályán, ami mindig nagy kihívást jelent – mondta Glen Hanlon vezetőedző a klubhonlapnak. – Gyors, kemény, fizikális összecsapást várok, ahol hatvan percen keresztül harcolnunk kell a jégen. Úgy érzem, ezzel nem lesz gond, az a fajta csapat vagyunk, amelyben minden játékos minden meccsen nagyon motiváltan lép jégre. Matematikailag még megvan az esélyünk a hatodik hely megszerzésére, ezért a legjobbunkat kell nyújtani, hogy itthon tartsuk a pontokat.

mis-bby

DVTK Jegesmedvék–HC Banska Bystrica 4-5

   

A miskolci Extraliga-csapat hihetetlen hullámvasútmeccsen hosszabbításra kényszerítette a listavezetőt, de végül kikapott.

A mérkőzés nem kezdődött jól a Jegesmedvéknek, két perc sem telt el, és vezetett a Besztercebánya. Gyors kontra futott végig a pályán, a támadók kipasszolták a miskolci védelmet, Lamper egy lépésről passzolt az üresen tátongó kapuba (0-1). A hidegzuhany 33 másodperc múlva folytatódott, amikor a bedobókörnél üresen maradt Mihalik kapta a korongot, és kapásból kilőtte a hosszú sarkot (0-2). A Besztercebánya fölényt harcolt ki, tesztelték is Vayt, míg az első miskolci lövést csak a 6. percben kellett védenie Williamsnek. A 8. percben Miskolczi a harmad közepéről eresztett el egy kemény löketet, de a vendégkapus a helyén volt. A 10. percben emberelőnyben szépített a Miskolc: Milam oldalról bombázott a rövid sarokba (1-2). Bő egy perc múlva ismét a hazaiak játszhattak fórban, okoztak is meleg pillanatokat a szlovák kapu előtt, de végül nem tudtak betalálni. Teljes létszámban visszavette a játék irányítását a Besztercebánya, Vaynak ismét volt munkája. A 15. percben megkapta első emberelőnyét a bajnoki címvédő, amit a büntetés felénél ki is használtak. Higgshez került a pakk a bedobókörnél, amit először elhagyott, másodjára azonban a rövid felső sarokba emelt (1-3). A következő cseréket megnyomták a miskolciak, volt is veszélyes helyzetük, de Williams eszén nem tudták túljárni. Az utolsó percekben gyors ide-oda játékot láthattak a nézők, gól nélkül.

A második harmad áthúzódó miskolci létszámfölénnyel indult, amiből ismét gólt ütöttek, miután egy kipasszolt figura végén Pance az alapvonal közeléből lőtt a kapuba (2-3). A lendület vitte tovább a Jegesmedvéket, és 36 másodperc múlva Kulmala szorongatott helyzetből egyenlített (3-3). A Besztercebánya mintha leblokkolt volna, a hazaiak két nagy helyzetet is kialakítottak a szlovák kapunál, de nem tudták kihasználni a lélektani előnyüket. A 25. percben három másodperc híján teljes kettőselőnyhoz jutott a Besztercebánya, ám ezt a miskolciak önfeláldozó védekezéssel kihúzták. A 28. percben újabb emberelőnyét hagyta félbe a miskolci csapat egy gólért cserébe, miután Loiseau a hosszú alsó sarokba lőtt (4-3). A vendégek vezetőedzője azonnal időt kért, hogy rendezhessék a sorokat. Ez nem járt teljes sikerrel, mert a következő emberelőnyét is elpuskázta a szlovák csapat. Kifejezetten pörgős, élvezetes játékot produkáltak a felek, mindkét kapu előtt nagy helyzetekkel. A hajrában ismét fölénybe kerültek a vendégek, és ekkor Vay nagy védéseinek köszönhetően nem változott az eredmény. A levonuláskor vehemens dulakodás alakult ki a játékosok között, és csak lassan nyugodtak le a kedélyek. A végeredmény két fegyelmi büntetés lett, amit Hajós és Marshall kapott.

A harmadik játékrész elején végképp elszabadultak az indulatok. Ebből a miskolciak jöttek ki jobban, hiszen a vendégek büntetőpadján négyen ültek, a hazain viszont Hajós mellett csak Harrison, így a Jegesmedvék kettős előnyben játszhattak, ám azt ugyanúgy elszalasztották, mint korábban az ellenfelük. A 47. percben egyenlítettek a vendégek: Surovy oldalról leadott lövése lecsorgott Vayról, Lamper pedig közelről bekotorta a korongot. A játékvezetők hosszasan videóztak, majd megadták a találatot (4-4). Gyorsan visszavehette volna a vezetést a Miskolc, hiszen ismét egy játékossal többet küldhettek a jégre két percig, ám ezúttal veszélytelenül játszották meg a fórt. Az 53. percben Harrison kapott álompasszt Miskolczitól, egyedül volt a kapussal szemben, de elütött a korong fölött. Az 56. percben Vay hihetetlen bravúrral védett egy 2 az 1 elleni szituációban, majd újabb miskolci előny következett. Ebben Szirányi került ziccerbe, de közeli lövését Williams mammuttal védte. Az utolsó percekben mindkét csapat bevihette volna a döntő ütést, de nem tették, így jöhetett a hosszabbítás.

A 3 a 3 elleni játék még az első percben vendégelőnnyé változott, amit nagyon hamar ki is használtak, Asselin közelről mattolta Vayt (4-5).

A miskolci csapat fontos pontokat bukott az éllovas ellen, így már hat egység a hátránya az Érsekújvárral szemben, ráadásul a Gyetván diadalmaskodó Trencsén a táblázaton is beelőzött.

misbby-201902

Fotó: dvtk.eu

Hatalmasat harcoltunk, egy pont lett az eredménye

 

Glen Hanlon és Dan Ceman vezetőedzők így kommentálták a DVTK Jegesmedvék–Besztercebánya mérkőzést.

Glen Hanlon, DVTK Jegesmedvék: “Gratulálok a besztercebányai csapatnak a győzelemhez. Egy ilyen erős ellenfél ellen kétgólos hátrányból visszajönni a mérkőzésbe nagy szó. Hatalmasat harcoltunk, aminek egy pont lett az eredménye. Büszke vagyok a csapatomra, hogy a listavezető ellen ilyen teljesítményre voltunk képesek. Izgalmas és szórakoztató mérkőzést láthattak a szurkolók.”

Dan Ceman, HC Banska Bystrica: “Jól kezdtük a találkozót. Fókuszáltan játszottunk egy olyan csapat ellen, amely a legutóbbi 20-25 mérkőzésen a legjobb formát mutatta. Rendkívül gyorsan játszottak, valamint az emberhátrányos játékunk nagyon rosszul működött. Miután hátrányba kerültünk, ismét koncentráltan játszottunk. Az egyenlítő találatunkat annak köszönhetjük, hogy agresszívan támadtuk a kaput. Örülünk a két megszerzett pontnak.”

Extraliga, 2019. feb. 22., péntek.
Vay: 88,9%
K
Williams: 84,0%
Crawford, Kiss, Pance, Vas, Kulmala
1
Mihálík, Marshall, Selleck, Faille, Asselin
Szirányi, Láda, Loiseau, Magosi, Harrison
2
Southorn, Glenn, Bartanus, Higgs, Stastny
Gőz, Milam, Galanisz, Miskolczi, Somogyi
3
Kubka, Datelinka, Soltés, Surovy, Lamper
Albert, Vojtkó, Hajós, Ritó
4
Nemcik, Zigo, Cesik, Gabor, Koper
Glen Hanlon
E
Ivan Droppa
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:51 BBY Lamper Soltés
0-2 02:24 BBY Mihálík Selleck Asselin
1-2 09:09 MIS PP Milam Crawford Vas
1-3 15:03 BBY PP Higgs Faille
2-3 20:44 MIS PP Pance Kulmala Szirányi
3-3 21:20 MIS Kulmala Magosi
4-3 27:47 MIS PP Loiseau Vas Szirányi
4-4 46:29 BBY Surovy Nemcik Kubka
4-5 62:30 BBY PP Asselin Faille
25 Kapura lövések száma 45
22 Kiállításpercek 38

A Jegesmedvék–Besztercebánya galériája

 

A Jegesmedvék–Besztercebánya összefoglalója

 

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum