Ötből ötödször vernék a Jegesmedvék a Zámkyt

   

Ha a miskolciak megnyerik a péntek esti mérkőzést, vesztett pontok tekintetében beérik ellenfelüket a hatodik helyen.

Az automatikus negyeddöntőhöz a legjobb hatban kell végeznie egy csapatnak a szlovák Extraligában. Ez a pozíció sokáig elérhetetlennek látszott bármely magyar csapat számára, ám a DVTK Jegesmedvék utóbbi hetekben mutatott impresszív teljesítménye újrarajzolta a képet. A miskolciak elmúlt tíz mérkőzésükből nyolcat megnyertek, ennek köszönhetően megelőzték a Dukla Trencínt, és egészen közel kerültek az Érsekújvárhoz. Jelenleg 6 pont a különbség a két csapat között, ám a zöld-fehérek egy mérkőzéssel előrébb tartanak. A 3 pontos hazai győzelem következésképpen azt jelentené, hogy a vesztett egységeket számítva eltűnne a differencia. Ami máris a Jegesmedvéknek kedvezne, minthogy egymás közti eredmények tekintetében nekik áll a zászló: a szezon eddigi négy összecsapását hozták, és közben egyetlen árva pontot sem engedélyeztek ellenfelüknek.

Ezzel együtt biztos, hogy a Zámky duplán motivált lesz a Népkertben, méghozzá éppen a fentiek miatt. Azt senki sem szereti, ha végig egy idényben képtelen pontot rabolni valamely riválisától. Ráadásul az újváriak sincsenek gyenge formában, nekik hét győzelmük van a tízmeccses periódusban. Az ő szezonjuk sem nélkülözhette a hullámvölgyeket, ez természetes egy ilyen hosszú versenyfutásban, de a mélypontok már a múlthoz tartoznak. Talán nem érdemes annyira előreszaladni, így inkább jelzésképpen említjük, hogy a Jegesmedvék hátralévő ellenfelei sorrendben a következők lesznek: Poprád idegenben, Besztercebánya otthon, Trencsén idegenben, MAC otthon. E csapatok közül a Trencsén is közvetlen rivális, amely jelenleg nyolcadik, és csak két egység a lemaradása a DVTK mögött.

“Az érsekújvári csapatot az idén már négyszer is sikerült legyőznünk, ami annak köszönhető, hogy mindig stabilan védekeztünk ellenük – mondta Glen Hanlon vezetőedző a hivatalos klubhonlapnak. – Erre most is nagy szükségünk lesz, de emellett még a játék sok más területén is a legjobbunkat kell nyújtanunk a győzelem érdekében. A találkozó tétje természetesen tovább motivál minket, és a hazai pálya előnye is nekünk fog kedvezni. Nagyon intenzív, kemény és hangulatos mérkőzést várok, aminek a végén remélhetőleg a szurkolóinkkal együtt fogunk örülni.”

misnza

DVTK Jegesmedvék–MHC Mikron Nové Zámky 1-2

   

Óriási rangadót vívott a miskolci Extraliga-csapat az Érsekújvár ellen, amely csak a büntetők során dőlt el a vendégek javára.

A mérkőzést nagy lendülettel kezdték a Jegesmedvék, a 2. percben Magosi került kecsegtető helyzetbe a kapu előtt, de végül elütött a korong fölött. A 4. percben első emberelőnyét hat másodperc alatt váltotta gólra a vendégcsapat: Simunnak adták fel a korongot nem messze a kék vonaltól, ő pedig kapásból vágta a pakkot a bal alsó sarokba (0-1). Fél perc múlva Kulmala veszélyeztetett, majd két vendég lehetőség következett. A felek két perc erejéig kipróbálhatták a 4 a 4 elleni játékot, de ez kevés eseményt hozott. Gyors, pörgős tempóban folyt a játék, viszont gyakran tarkította ezt valamilyen hiba mindkét oldalon, így a kapusoknak viszonylag kevés munkájuk volt. A hazaiak a 12. percben játszhattak először előnyben, a két perc alatt Kosaristannak egyszer kellett védenie, de az nagy bravúr volt. Teljes létszámban továbbra is nagy tempót diktáltak a felek, de igazán nagy ziccerekig nem jutottak. Az utolsó két percben elszabadultak az indulatok. Először a Jegesmedvék jutottak emberelőnyhöz, ami egy perc múlva kettős fór lett. Ezt vehemensen kommentálta Kudla és Simun, akik ezért 10-10 perc fegyelmit kaptak. A lefújás előtt 14 másodperccel Pance csapott oda a kapusnak, Ordzovensky ezért elégtételt vett, így mindketten mehettek a büntetőpadra, amelynek érsekújvári részén ekkor nem kevesebb, mint öt játékos szorongott.

A második harmad elején egyik csapat sem adta lejjebb a tempót, így felváltva került a játék súlypontja a két kapu elé. A hazaiak veszélyesebben támadtak, mint az első harmadban, Kosaristan sorra kapta a lövéseket, de elbánt velük. A következő előny a vendégeké volt a 26. percben, amelyben Pospisil a felső vasat találta el. Két perccel később Ruckay cselezte be magát a kapu elé, fonák emelését Vay magához szorította. A 29. percben a Jegesmedvék futhattak neki a speciális támadójátékuknak, de nem találtak fogást az Újvár védekezésén. Ami nem ment előnyből, sikerült teljes létszámban: Pance oldalról adott középre, Láda beleszúrt, így került a korong a kapuba (1-1). Mindkét csapat maximálisan pörgött, így izgalmakban nem volt hiány, ám csak a helyzetek kidolgozásáig jutottak. A 36. percben kimaradt egy újabb miskolci emberelőny.

A harmadik játékrész, ahogy arra számítani lehetett, óriási küzdelmet hozott. Minden egyes korongért megharcoltak a játékosok, igyekeztek biztos, kockázatmentes megoldásokat választani, hogy ne adjanak esélyt az ellenfélnek. A védelmek nagyon masszívan működtek, mindig volt egy blokk, egy közbenyúló bot, a maradékot pedig elintézték a kapusok. Nagyon pörgött a meccs, alig volt játékmegszakítás, a helyzetek miatt pedig az izgalomfaktor sem hiányzott. Az 57. percben kimaradt a meccs addigi legnagyobb helyzete: egy kapu elé lőtt korongba ért bele a vendégcsatár, a pakk elcsúszott Vay lába, de pár centivel a kapuvas mellett is. Az utolsó két percben nagy lehetőségek adódtak mindkét csapat előtt, ám egyikből sem lett gól.

A hosszabbításban sokáig kapura lövés sem volt, az első védésre pedig három és fél percet kellett várni, ezt Vay mutatta be, majd a miskolciak egy 2 az 1 elleni ziccert hibáztak. Fél perccel a vége előtt Glen Hanlon időt kért, de ez sem hozta meg a várt eredményt, így a pluszpont sorsa a büntetőkre maradt. Ebben a vendégek bizonyultak jobbnak Pospisil révén, így nemcsak először győztek a Jegesmedvék ellen a szezonban, hanem egy ponttal növelték is az előnyüket a táblázaton.

mis-2018-exl

Fotó: Teszárovics Zsuzsa

Nem sok csapat tud győzelemmel távozni innen

 

Vezetőedzők a DVTK Jegesmedvék–HC Nové Zámky mérkőzésről.

Glen Hanlon, DVTK Jegesmedvék: “Igazán jó hokimeccset láthattak a szurkolók. Jól játszottunk, ahogy ellenfelünk is, de sajnos az emberelőnyös játékunk nem működött megfelelően. Az érsekújváriak belőtték az emberelőnyüket, mi pedig nem, ami döntőnek bizonyult. Büszke vagyok a csapatomra, mert jól küzdöttünk.”

Milan Jančuška, Érsekújvár: “A nagy tét ellenére jó meccset játszottunk, mindkét csapat jól játszott, valamint a kapusok is kimagasló teljesítményt nyújtottak. Sok kiállítást kaptunk, de mindet ki tudtuk védekezni. A ligában nekünk az egyik legjobb az emberhátrányos védekezésünk. Nagyon örülök, hogy két pontot szereztünk Miskolcon, nem sok csapat tud győzelemmel távozni innen.”

Extraliga, 2019. feb. 15., péntek.
Vay: 92,6%
K
Kosaristan: 95,5%
Crawford, Kiss, Pance, Vas, Kulmala
1
Zatko, Hain, Jurík, Zboril, Ruckay
Szirányi, Láda, Loiseau, Magosi, Harrison
2
Novák, Ordzovensky, Urban, Simun, Bajtek
Gőz, Milam, Galanisz, Miskolczi, Somogyi
3
Hatala, Kudla, Pospisil, Strauch, Hruska
Albert, Vojtkó, Hajós, Ritó
4
Ondrusek, Henderson, Andersons, Rogon, Fábry
Glen Hanlon
E
Milan Jancuska
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:24 NZÁ PP Simun Kudla Pospisil
1-1 31:45 MIS Láda Pance
1-2 65:00 NZÁ GWS Pospisil
22 Kapura lövések száma 27
10 Kiállításpercek 34

A Jegesmedvék–Érsekújvár összefoglalója

 

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum