A Gyergyónak muszáj lesz összekapnia magát

   

A Fehérvári Titánok számára nincs kiemelten súlyos tétje a gyergyói túrának, a vendéglátóknak viszont rendkívül fontos a meccs.

Az alsóház két elsője mérkőzik szombat este Gyergyószentmiklóson. Ebből akár óriási csata is lehetne, csakhogy menet közben úgy alakult, hogy a Volán-farm már gyakorlatilag kiharcolta az Erste Liga-negyeddöntőt, ezzel szemben a GYHK az utóbbi idők gyengébb teljesítménye folytán kisebb veszélybe sodorta önmagát. Az erdélyi ligaújonc repülőrajtot vett a bajnokság alsóházában, kétszer is 7 gólt rámolt ellenfelei kapujába, ám utána megtört a lendülete. Magyarországi kirándulásáról egy győzelemmel és két vereséggel tért haza, utána csupán túlórában tudta legyőzni a Schiller-Vasast, majd csúnyán kikapott hazai pályán a Hokiklub Budapesttől. Mikael Tisell tanítványainak továbbra is minden esélyük megvan, hogy beférjenek a legjobb nyolcba – három körrel a középszakasz vége előtt négy pont az előnyük a DAB-bal, illetve hat a HKB-val szemben –, de ehhez muszáj újabb pontokat szerezniük. Nyilván megkísérlik ezt az immár célba ért Titánok ellen is. Arra azonban nem számíthatnak, hogy könnyű dolguk lesz. A fiatal fehérvári gárda a negyeddöntőbe jutás után sem adhatja alább, a siker kötelez, biztos, hogy Gyergyóban is meg akarják mutatni Kiss Patrikék, hogy joggal mentek tovább elsőként. Ráadásul ha már így történt, alighanem meg is akarják őrizni vezető helyüket az alsóházban. Ehhez nekik is szükségük van a pontokra, úgyhogy ebből könnyen alakulhat ki nyílt sisakos, őszinte és lendületes csata a liga legjéghidegebb jégcsarnokában.

titgye-201901

fotó: Soós Attila/Fehérvári Titánok

Gyergyói HK–Fehérvári Titánok 4-2

   

A székesfehérváriak hiába vezettek két góllal, a gyergyószentmiklósiak Csergő mesterhármasával megfordították a meccset és hatalmas lépést tettek a rájátszásba kerülés felé.

A találkozó első gólja látványosra sikerült: a 7. percben Kiss Patrik svájci figurából adott passzát Lewis lőtte be a másik irányba elmozdult Gorjacsevszkihnek. Két és fél perc múlva újra betaláltak a Titánok, Láday lőtt bődületesen nagy gólt éles szögből. Az első harmad közepén a székesfehérváriak kibekkeltek egy emberhátrányt. A 23. percben szépített a Gyergyói HK, Pesztunov okosan kimozgatta Gyenest, Csergőnek passzolt, aki betalált az üresen maradt kapuba. Négy percre rá a hazaiak kihasználták az második emberelőnyüket, ismét Csergő volt eredményes. A folytatásban sokáig inkább egymással foglalkoztak a jégkorongozók a játék helyett. Az újabb gólra az 53. percig kellett várni: Pesztunov kiváló passzt adott Sára Tibornak, aki közelről vezetéshez juttatta a gyergyóiakat. A végén Gyenes lekorcsolyázott, mindez arra volt elég, hogy Csergő mesterhármasig jusson és beállítsa a 4-2-es végeredményt.

titgye-201810

Fotó: Soós Attila (Fehérvári Titánok)

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 1100 néző. Játékvezetők: Sikó, Sikó, Rédai, Fehér.
Gorjacsevszkih: 91,3% (Ruczuj)
K
Gyenes: 92,1% (Szeles)
Jezsov, Kozma, Pesztunov, Constantin, Csergő
1
Kiss R., Beukeboom, Lewis, Mihály, Kiss P.
Góga, Orbán, Sára, Karpusz, Vorobjov
2
Reiter, Szabó B., Madácsi, Balogh, Bennett
Bobcek, Nagy Cs., Benedek, Ivácson, Péter Zs.
3
Imre, Láday, Péter A., Császár, Mazzag
Ferencz Csibi, Timaru, Barabás, Daradics, Elekes Darabont
4
Sándor, Hamvai, Búzás
Tisell Mikael, Vitali Donika
E
Kiss Dávid
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:10 FHA Lewis Kiss P.
0-2 08:40 FHA Láday Lewis Hamvai
1-2 22:43 GYE Csergő Pesztunov Nagy Cs.
2-2 26:38 GYE PP Csergő Péter Zs. Pesztunov
3-2 52:22 GYE Sára Pesztunov
4-2 58:40 GYE EN Csergő Karpusz
39 Kapura lövések száma 23
8 Kiállításpercek 24

Ismét óriási gólt szerzett a Pesztunov–Csergő duó

 

A Gyergyói HK–Fehérvári Titánok mérkőzés videó-összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum