Sportklub–UTE csúcsrangadó jön Szeredában

   

Ha a vendég lila-fehérek hoznák a péntek esti összecsapást, óriási lépést tennének második helyük megvédése felé.

Nagyon fontos mérkőzésre kerül sor péntek este az Erste Liga felsőházi középszakaszában, igaz, most már minden összecsapás fontosnak mondható. A Csíkszereda hibátlan hazai kezdés után nulla pontos magyarországi túrán vett részt, így csak negyedik a felsőházban. Jó hír azonban számára, hogy egy kivételével már csak hazai meccsei vannak, márpedig a Vákár Lajos Műjégpályán nehéz az ellenfelek dolga. A Csíkszereda 9 vesztett pontjával a második legrosszabb a mezőnyben, mégis van esélye, hogy jó helyen végezzen, köszönhetően az alapszakaszból hozott 3 bónuszpontjának. A 11 pontos UTE és az egyaránt 9-9 pontos DEAC és Sportklub között a végső sorrend még akármilyen lehet, a Ferencváros befogásáról viszont nem érdemes álmodni, miként a 6 mérkőzés után mindössze 5 ponttal álló Brassó sorsa is eldőlhetett.

A Csíkszereda, az UTE és a DEAC tehát közvetlen vetélytársai egymásnak, és egymás között még három mérkőzést vívnak. Ebből a Szeredának egy, a Debrecennek kettő jut, az UTE viszont mind a három hátralevő találkozóját ebben a szűk körben játssza le. Így a lilák vendégjátéka a Sportklub utolsó olyan meccse, amikor úgy szerezhet három pontot, hogy azzal közvetlen riválistól is elvesz annyit. Kéthetes pauza után lépnek jégre a kék-fehérek, a nemzetközi szünet alatt a hazai bajnokságban sem kellett játszaniuk, így volt idejük a regenerálódásra és a sorok rendezésére. Tekintve, hogy januárban összesen 18 meccsük volt, ez különösen jól jött a játékosoknak.

Ám ez most nem jelent nagy előnyt a székelyeknek, hiszen a szünetben az UTE sem játszott, és viszonylag kevés hokisának volt feladata a válogatottakban is. Ugyanakkor a liláknak már muszáj volt felvenniük a meccsritmust, Brassóban szerdán meccseltek. Nem is rosszul, a második harmadban egy tökéletesre sikerült három és fél perc nyomán 3-1-es győzelmet arattak. Örömteli hír volt a házuk táján, hogy Peter Huba végre ismét jégre léphetett, ugyanakkor Szaller sérülése miatt hiányzott, így továbbra sem tudtak teljes csapattal kiállni. Az UTE hokija a középszakaszra kezd összeállni. A Ferencváros elleni mérkőzéseken ez még csak egy pontra volt elég, de a Brassót oda-vissza sikerült legyőzniük, és a Megyeri úton egy emlékezetes mérkőzésen a Csíkszereda is megadta magát. Az elmúlt három meccs imponáló statisztikát hozott az UTE-nak, 11 lőtt és 1 kapott gól a mérleg. Szilassy Zoltán mindig nagy gondot fordít arra, hogy a játék alapja a stabil védekezés, ezen a három meccsen ez meg is mutatkozott, úgy néz ki, a playoff felé közeledve élesedik a gárda. Az egyik legkomolyabb teszt azonban éppen a Vákárban következik el a számukra. Annál inkább, mert a szezonban még nem sikerült pontot szerezniük a Szereda otthonában.

“Nagyon fontos és nehéz mérkőzés lesz ez – nyilatkozta a Csíkszereda előzetesében Don MacAdam vezetőedző. – Egyre nagyobb jelentőséggel bír minden találkozó, amivel nincs probléma, ez már lassan playoffhoki. Jól jött, hogy az elmúlt közel két hét mérkőzésmentes volt, szükségünk volt erre, hiszen a nemzetközi szünet előtt olyan 31 napunk volt, amely során 18 meccset tudtunk le. A srácok keményen dolgoztak, ugyanakkor el is fáradtak a végére. Szükségünk volt a pihenőre, hogy picit elszakadjanak a jégtől.”

SCC-UTE_20190104

fotó: Csíkszeredai Sportklub

SC Csíkszereda–UTE 2-3

   

Az újpestiek a brassói sikerük után a Sportklubot is legyőzték, komoly lépést tettek a felsőházi 2. hely megszerzése felé.

Az UTE már a mérkőzés 44. másodpercében megszerezte a vezetést Vincze Péter góljával. A harmad közepén az SC Csíkszereda kihagyta a meccs első emberelőnyét, míg az újpestiek a második játékrész elejére áthúzódott fórjukkal nem éltek. A 25. percben egyenlítettek a hazaiak, Rokaly Szilárd talált be Duschek Dávidnak. A kék-fehérek öröme alig több mint 2 percig tartott: Phil Kiss újra vezetéshez jutatta az UTE-t. A harmadik felvonást is 5 a 4 ellen kezdhették a lila-fehérek, ezt a lehetőséget már kihasználták, Andrej Hebar váltotta gólra a fórt. Öt perc múlva Andrej Taratuhin 1 gólra csökkentette a különbséget. Az 56. percben elszabadultak az indulatok: Jed Rusk hátulról lökésért 2+10 perces, valamint verekedésért 5+végleges fegyelmit kapott, míg Gecse Hugó bunyóért kapta meg az utóbbi tételt. Az utolsó előtti percben a Sportklub időt kért és lehozta kapusát. A próbálkozás nem hozott eredményt.

Az UTE 3-2-re győzött, megerősítette 2. helyét a felsőházban, előnye 5 pontra nőtt a DEAC, Sportklub párossal szemben.

SCC-UTE_20181012-900

Fotó: Pál Zoltán (SC Csíkszereda)

Sok kárt okoztunk saját magunknak

   

Mestermérleg az SC Csíkszereda–UTE Erste Liga-rangadó után.

Don MacAdam, SC Csíkszereda: “Sok kárt okoztunk saját magunknak. Fölösleges kiállításokat szedtünk össze, saját védekező zónánkban nagyokat tévedtünk. Ennek ellenére a srácok jól küzdöttek, igyekeztek, volt néhány lehetőségünk is. Folyamatosan nőttünk fel a meccs szintjére, de az első perctől a hatvanadikig jól kell játszani egy ilyen jó csapat ellen.”

Szilassy Zoltán, UTE: “Megérdemelten nyertünk, még ha egy góllal is, de egy ilyen komoly csapat ellen és egy ilyen jó hazai publikum előtt nehéz egygólos győzelmet is aratni. Azt gondolom, hogy a mérkőzés döntő többségében az történt, amit mi akartunk. Nagyon erősen dolgoztunk, jól tudtuk tartani a korongot az offenzív zónában, ezáltal az ellenfélnek kevesebb lehetősége adódott nyomást gyakorolni ránk. A védekezésünkön keményen dolgozunk a mindennapokban, és egy ilyen erős Szeredát két gólon tartani az utolsó két meccsen nagy dolog. Még rengeteg munka áll előttünk, hogy tovább fejlődjünk, és ez nagyon fontos lesz az elkövetkezendő hetekre nézve.

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1700 néző. Játékvezetők: Siko, Siko, Péter, Andre.
Lundström: 90,0% (Onodi)
K
Duschek: 93,8% (Sila)
Papp, Belov, Becze, Valchar, Részegh T.
1
Huba, Pokornyi, Benk, Sikorcin, Stefishen
Sulakov, Salló, Taratuhin, Casaneanu, Krasznoszlobodcev
2
Rusk, Kiss, Brine, Hebar, Ropret
Györfy, Gecse, Fodor, Rokaly Sz., Bíró
3
Varga, Kovács A., Nemes, Vincze, Csányi
Flinta, Farkas, Antal, Horváth L., Rokaly N.
4
Szalma, Kocsis
Hozó Levente
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:44 UTE Vincze Csányi
1-1 24:26 SCC Rokaly Sz.
1-2 26:36 UTE Kiss Stefishen Sikorcin
1-3 40:48 UTE PP Hebar
2-3 45:32 SCC Taratuhin Rokaly N. Krasznoszlobodcev
32 Kapura lövések száma 30
41 Kiállításpercek 43

Hebar az alapvonal mögül szerzett gólt

 

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum