Megőrizné a KAC elleni veretlenségét a Fehérvár

   

A magyar EBEL-csapat ebben a szezonban még nem kapott ki a Klagenfurttól, ám a rekordbajnok most kiváló formában van.

Utolsó négy mérkőzését megnyerte a KAC, ráadásul – miként arra a Volán hivatalos honlapja felhívja a figyelmet – hét idegenbeli találkozójából hatot hozni tudott. Ehhez képest viszont a Fehérvár AV19 hazai jégen ötször egymás után nem talált legyőzőre az elmúlt hetekben, és legalább ennyire érdekes, hogy az alapszakaszban megnyerte mind a négy találkozóját a Klagenfurt ellen. Mégpedig az elsőt büntetőkkel, a másodikat hosszabbításban, a következő kettőt rendes játékidőben. Könnyen kiszámolható, hogy ez a tíz pont mekkora szerepet játszott abban, hogy összejöjjön a felsőház és vele a playoff, illetve látható az is, hogy péntek este egyik-másik sorozatnak meg kell majd szakadnia az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

A KAC ezzel együtt a harmadik helyen zárt az alapszakaszban, így kapott két bónuszpontot, amihez a középszakasz első fordulójában hozzátett még hármat, lévén, hogy kezdésként kiütötte a Salzburgot, annak a meccsnek 6-2 lett a vége. A mieink kevésbé eredményesen indítottak, miután 5-3-ra kikaptak az alapszakaszelső Graz otthonában. Ez a szoros vereség is elég volt ahhoz, hogy egy hellyel előrébb kerüljenek a fehérváriak a pillanatnyi tabellán, mivel a szintén bónuszpont nélkül startoló Bolzano 4-0-ra kapott ki a Viennától, így a Volán mögé csúszott.

Hannu Järvenpää vezetőedző számára továbbra is okoz némi nehézséget a sérültek magas száma. Arról már írtunk, hogy Kóger Dániel után Timotej Sille sem térhet vissza a szezonban, de egyelőre nem lehet számítani Anze Kuralt, Sárpátki Tamás és Szabó Krisztián játékára sem. Ma még a frissiben leigazolt rutinos finn támadó, Tuomas Vänttinen sem léphet jégre, ő várhatóan vasárnap mutatkozik be Bolzanóban.

kacfeh

Fehérvár AV19–Klagenfurt 1-4

   

A Klagenfurt a szezonban először győzte le a Fehérvárt, a mérkőzés összképét tekintve megérdemelten.

Lendületesen kezdtek a fehérváriak. Erdély oldalhálós lövésénél sokan felpattantak, majd Háriék kevergettek a kapu előtt. Sofron helyzete követezett, mely a blokkról vágódott a védőhálóba. Nem késlekedett a válasszal a Klagenfurt, Wahl bombája csilingelt a kapuvason – remekül indult a mérkőzés. A 6. percben Kozek lekorcsolyázta őrzőjét, szerencsére Carruth a helyén volt. Majd Hundertpfundék előtt adódott óriási gólszerzési lehetőség, a Volán kapusa már verve volt, mégis kimaradt a ziccer. Egy perccel később már nem volt pardon, Kozek lövése utat talált a kapuba (0-1). A gól megtörte a mieink lendületét, míg az osztrákoknak szárnyakat adott. Sorjáztak a lövések Carruth kapujára, öt az ötben is többször felálltak Harandék. Emberhátrány tetézte a gondokat, még nyomasztóbbá vált a vendégfölény, csak Carruthon múlt, hogy nem nőtt a hátrány. A büntetőpadról visszatérő Sarauer kis híján egyenlített, ám Haugen a helyén volt. Az első harmadot simán elvitte a Klagenfurt, örülhettünk, hogy csak minimális volt a hátrány.

A középső játékrész Hári kisbüntetésével indult. Emberhátrányban Carusóról pattant veszélyesen a saját kapuja felé a korong, majd Bischofbergerék óriási lövéseit védte a továbbra is szenzációs formát mutató Carruth. Egyenlő létszámban maradt a lüktető játék. Támadott volna a Fehérvár, de Tikkanen is kiállíttatta magát. Ezt a két percet is sikerült átvészelni, Kozek szabálytalansága után pedig jöhetett az első Volán-előny. Jól zárt a klagenfurti védelem, lövésig se nagyon jutottak Sofronék. A harmad második fele Caruso kék vonalas bombájával kezdődött, a bekk tiszta helyzetből mellé tüzelt, majd újabb hazai emberelőny követezett. Ez a fór már jobban sikerült, Erdély közelijénél csak Haugen spárgája akadályozta meg az egyenlítést. A folytatásban is maradtak a jégen a speciális egységek, Harty volt a következő kiállított. Ezt a csatát is a védők nyerték a támadókkal szemben. A sorminta szerint osztrák emberhátrány következett, ám hiába az öt a négy, a korong se nagyon volt a mieinknél. Ebben a harmadban nem esett gól, a döntés az utolsó húsz percre maradt.

A záró felvonás elején próbált nyomást gyakorolni ellenfelére a Fehérvár, Sarauer a palánkról visszapattanót küldte kapura, Haugen védett. Duller és Reisz páros jelenete következett, az osztrák bekk beakasztotta ütőjét Reisz hóna alá, hosszú másodpercig nem engedték el egymást. A klagenfurti hátvéd akadályozás miatt mehetett a büntetőpadra. Az emberelőny utolsó másodperceiben szépen járt körbe a korong, végül Wishart középről helyezett a hálóba (1-1). Ez volt a légiós első találata a Volánban. A küzdelem mellett a feszültség is óriási volt, nem kímélték egymást a játékosok, igazi rájátszás hangulat uralkodott a Raktár utcában. Hári bolondította Strongot, aki nem tudta szabályosan megállítani, mehetett a büntetőpadra. Nem sikerült kihasználni a fórt, ám ennél is nagyobb baj, hogy amint kiegészültek a vendégek, mintaszerű kontrát vezettek, és az 53. percben Stefan Geier révén újra megszerezték a vezetést (1-2). Egy perccel később Wahl bekotort egy kipattanót, amivel eldőlni látszott a mérkőzés (1-3). Ráadásul Harty is kiszállt két percre. A hátrány nem nőtt, de az idő vészesen fogyott. Két perccel a vége előtt Hannu Järvenpää időt kért, kapusát is levitte. A végén Bischofberger üres kapus góllal lezárta a mérkőzést (1-4).

avskac-201902

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

Az első harmadban bajban voltunk

   

Így látták a vezetőedzők a Fehérvár AV19–Klagenfurt EBEL-rangadót.

EBEL, 3042 néző. Játékvezetők: Zrnic, Smetana, Zgonc, Nagy.
Carruth: 90,6% (Kornakker)
K
Haugen: 92,9% (Madlener)
Szabó D., Harty, Sarauer, Hári, Erdély
1
Fischer, Strong, Petersen, Koch, Geier S.
Wishart, Caruso, Sofron, Koskiranta, Luttinen
2
Schumnig, Gartner, Bischofberger, Wahl, Hundertpfund
Tikkanen, Stipsicz, Phillips, Reisz, Meland
3
Duller, Unterweger, Kozek, Harand, Richter
Szita
4
Obersteiner, Schnetzer, Witting, Liivik, Kraus
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 08:47 KAC Kozek Richter Gartner
1-1 47:36 FHA PP Wishart Sarauer Hári
1-2 52:31 KAC Geier S. Koch Fischer
1-3 53:35 KAC Wahl Hundertpfund Bischofberger
1-4 59:40 KAC Bischofberger Hundertpfund Wahl
14 Kapura lövések száma 33
10 Kiállításpercek 10

A Fehérvár–Klagenfurt góljai

 
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum