Rossz start után próbálhat kapaszkodni a Brassó

   

A lila-fehérek ugyanakkor lépéselőnyben vannak, és ha nyerni tudnak a Corona otthonában, a Csíkszeredát is megelőzik.

A hazai pálya óriási előnyt jelentett eddig a felsőházi középszakaszban. 11 meccsből 9 alkalommal a vendéglátók nyertek, csak a Ferencváros és az UTE tudott pontokat szerezni idegenben, a zöldek hármat a Megyeri úton, a lilák egyet Erzsébeten. Aki előre akar rukkolni a tabellán a nyolc forduló végére, annak vendégként is helyt kell állnia.

Nagyon rosszul kezdte a középszakaszt a Brassó, de mentségére legyen mondva: már az összes idegenbeli mérkőzését letudta. Azzal azonban, hogy ezeken kivétel nélkül vereséget szenvedett, biztos, hogy nem nyerheti meg a középszakaszt, és a második hely is egyre távolabbra kerül. Sorsdöntő lehet ebből a szempontból az Újpest elleni összecsapásuk, amelyet ha rendes játékidőben elveszítenek, biztosan nem tudják megelőzni a lilákat sem. A Brassó az Erste Liga legkiszámíthatatlanabb csapata, annak ellenére is, hogy az alapszakasz végén a harmadik helyen zárt. Meglepő vereségek és győzelmek váltogatták egymást a sorban. Hogy ennek ellenére előkelő pozícióban tudtak végezni, az elsősorban annak volt köszönhető, hogy a közvetlen vetélytársak, a felsőházba befutott csapatok ellen jól ment nekik. A középszakaszban viszont ezt sem mondhatják el magukról, a magyarországi túra borzalmasan sikerült, pont nélkül mentek haza.

A brassói játékosok egy része a nemzetközi szünetben a válogatottban szerepelt. A kijevi EIHC-tornán meglepetésre nullára nyertek mind Ukrajna, mind Lengyelország ellen, szombaton és vasárnap pedig a többiek a Sportul Studentesc ellen gyakorolhatták a góllövést. Ezt meg is tették, a két meccsen összesen 41-szer találtak a hálóba. Ha nyerni szeretnének szerdán is, ebből a gólérzékenységból kell valamennyit átmenteniük.

Annál is inkább, mert az UTE a legstabilabban védekező csapat a középszakaszban. Négy meccsen 8 gólt kapott a védelem, a 2 gólos átlagnak a közelében sincs más. Ráadásul mind a 8 gólt a Ferencváros rámolta be a liláknak, az azóta lejátszott két meccsen Sila és Duschek is shutoutot ért el. A középszakasz eddig azt mutatja, hogy a Ferencváros elleni két vereség ellenére is összeszedettebb lett az újpestiek játéka. A két derbin szerzett egy pont nem esett jól a szurkolóknak, az utána következő két összecsapás viszont kárpótlást nyújthatott. A Brassó ellen sok minden bejött a csapatnak, a Csíkszeredával szemben pedig nagyon harcos erényeket csillogtatott, és az utolsó percben a mérkőzés egyetlen gólját is sikerült megszerezni. A Fradi ellen elvesztett 5 pont ellenére is nagyon jó helyzetbe kerültek ezzel a két győzelemmel a lilák, a hátrányuk mindössze egy pont a második helyezett Sportklubbal szemben, úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak. A helyzeti előny megtartásához arra van szükség, hogy idegenben is pontokat szerezzenek. Ez nem teljesíthetetlen feladat, két brassói alapszakasz-fellépésükön összesen 4 pontot sikerült bezsebelniük.

BRA-UTE_20181116-900

fotó: Daniel Maximilian Milata

Brassó–UTE 1-3

   

Egy egészen kiváló második harmadnak köszönhetően nyert a Corona otthonában az Újpest, és ezzel feljött az Erste Liga-felsőház 2. helyére.

Pocsék magyarországi túráját követő első hazai mérkőzésén összeszedetten kezdett a Brassó, és meg is szerezte a vezetést a nyitó játékrészben: Mikael Lidhammar a találkozó első kisbüntetését váltotta gólra. A második felvonásban viszont egy sokkal lendületesebb lila-fehér gárda korcsolyázott ki a jégre. Az egyenlítés a 24. percben jött össze Hebar révén, majd a 26.-ban Sikorcin, a 28.-ban pedig Sági Martin is betalált, máris kettővel mentek a vendégek. Megemlítendő még Kocsis Ferenc is, aki két asszisztot jegyzett a nagy rohanás során. Innentől Szilassy Zoltán tanítványai már kézben tartották a dolgokat, nem engedték, hogy közelebb kerüljenek hozzájuk a coronások, miközben három további hátrányt is kibekkeltek.

A siker azt jelenti, hogy a sorozatban harmadszor győztes UTE felkapaszkodott a táblázat második helyére, ugyanúgy öt mérkőzés után két ponttal van többje, mint az SC Csíkszeredának. Alighanem döntő súlya lesz a végső helyezéseket illetően a pénteken esedékes Sportklub–UTE-rangadónak.

utebra

A második harmadban volt hat jó percünk

 

Vezetőedzők a Corona Brassó–UTE mérkőzésről.

Greg Lindqvist, Brassó: „Az első harmadban több gólt kellett volna szereznünk, megvoltak a helyzeteink. A második és a harmadik játékrészben is sok lehetőséget dolgoztunk ki, de nem tudtunk betalálni. Egy góllal nincs esély győzni az UTE ellen. Remekül korcsolyáztak és jól védekeztek.”

Szilassy Zoltán, UTE: „Nagy lassan kezdtük a meccset. Azt mondtam a srácoknak, hogy el kell kezdeni korcsolyázni, különben nem lesz esélyünk megnyerni ezt a meccset. A második harmadban volt hat jó percünk, ami alatt három gólt szereztünk, és ezzel nyertünk. A védekező harmadban jól dolgoztunk, a kapusunk is jól védett. Boldog vagyok a győzelem miatt, de még kell egy, hogy biztos legyen a hazai pálya előnye a rájátszásban.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 814 néző. Játékvezetők: Crisan, Crisan, Bandi, Péter.
Polc: 90,6% (Tőke)
K
Sila: 96,9% (Duschek)
Carlson, Boriszenko, Tendler, Lidhammar, Gliga
1
Huba, Kovács A., Benk, Sikorcin, Stefishen
Peretyagin, Bors, Mihály Á., Bíró G., Lee
2
Rusk, Kiss, Nemes, Vincze, Csányi
Mihály E., Nagy I., Tranca, Péter, Zsók
3
Nagy N., Varga, Brine, Hebar, Ropret
Gajdó, Bíró O., Molnár Zs., Molnár Z., Bíró M.
4
Pokornyi, Szalma, Kocsis, Sági Martin
Lindqvist Greg Kjell
E
Szilassy Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 12:02 BRA PP Lidhammar Gliga Tendler
1-1 23:46 UTE Hebar Kocsis Sági Martin
1-2 25:05 UTE Sikorcin Varga Benk
1-3 27:10 UTE Sági Martin Kocsis
32 Kapura lövések száma 32
4 Kiállításpercek 10

A Brassó–UTE videó-összefoglalója

   

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum