Az FTC U18-as fiúcsapatában is játszhat Gasparics

 

Múlt héten derült ki, hogy a csatár a MAC-Marilynben folytatja pályafutását, de most megtudtuk, hogy nem csak ott.

“Miután december közepén szerződést bontott velem a KMH, rengeteg pozitív üzenetet, megkeresést, támogatást kaptam ? mondta blogunknak Gasparics Fanni arról, hogy miért a MAC-Marilynt választotta. ? Többek között a MAC-tól is kerestek, és megbeszéltem velük, amennyiben magyar csapathoz igazolok, ők lesznek az első helyen.” Ezek szerint külföldi lehetőségei is voltak. “A hír gyorsan terjedt, magam sem tudom, hogyan és honnan, de egy héten belül már volt orosz csapattársaim írtak nekem, hogy hallottak a történtekről, és értetlenül állnak előttük. Két svéd csapat is megkeresett, az egyik azt is felajánlotta, elég, ha csak a playoff idejére megyek ki és játszom velük. A kecsegtető ajánlatokat mérlegelés után visszautasítottam, mivel szeptemberben kezdtem tanulni a BME VBK karán ? ezért költöztem haza Oroszországból ?, és ezt nem szerettem volna semmiképpen megszakítani. Ezért elsődlegesen a Vienna Sabressel tárgyaltam. A bécsiek szívesen láttak volna, és csak a hét végi meccsekre kellett volna kiutaznom. Azonban ők is az EWHL-ben szerepelnek, miként a KMH, és van egy olyan szabály, hogy egy játékos egy szezonban csak egy csapatban játszhat a ligában. Ennek feloldására tudomásom szerint szavazásra bocsátották a kérdést, hogy az én különleges esetemben átigazolhatok-e, miután nem önszántamból maradtam csapat nélkül. Ezt a többi csapat nem támogatta, így az EWHL-en belül nem mehettem máshova. Ezt követően korábbi ígéretemhez híven a MAC-Marilynhez csatlakoztam.”

Gasparics Fanni az átmeneti időszakban is formában tartotta magát.  “Mint mondtam, rengeteg támogató üzenetet kaptam olyan emberektől, akiket nagyrabecsülök, és ezúton is köszönöm a segítségüket. Köszönettel tartozom a Vasas csapatának, amely felajánlotta, hogy csatlakozhatom hozzá. Januártól az U18-as fiúcsapatban edzettem, szárazon és jégen is, remek hangulatban, magas színvonalon. Emellett már kapcsolatban voltam a MAC-cal, és ott is részt vettem technikai és lövő tréningeken. Szárazon egyénileg is edzettem és edzek továbbra is. Oroszországban a bajnokságban rendszerint volt december-január körül egy hosszabb szünet, ott ilyenkor mindig megismételtük a nyári felkészülést. Általában napi két jeges és egy intenzív száraz edzésünk volt, így a szezon végéig kitartott az erőnlétünk. Én ezt tovább szerettem volna vinni, és sikerült is. Január elején végeztem a vizsgáimmal, így csak a sportra koncentráltam.”

gasparics

fotó: MJSZ

Kiderült, hogy Gasparics Fanni nem csak a MAC-Marilynban fog játszani. “Miután leigazoltam a női csapathoz, a második félév is elkezdődött az egyetemen, ezenkívül pedig engedélyt kaptam arra, hogy a magyar U18-as fiú bajnokságban csatlakozzam az FTC csapatához a hátralévő meccseikre. A továbbiakban a MAC fiúcsapataival, az U16-osokkal és az U18-asokkal, valamint az FTC U18-as csapatával is fogok edzeni. Női edzésen még nem voltam, ezzel kapcsolatban nincsenek tapasztalataim, de a mérkőzések előtt természetesen részt fogok venni a lányokkal közös tréningen is. Sokakat ismerek a csapatból, illetve az átigazolásom híre után többen írtak is nekem, örömüket fejezték ki. Tudom, sok fiatal lány van a csapatban, igyekszem mindenben segíteni nekik, példát mutatni, a legjobb tudásom szerint támogatni őket a pályán és azon kívül is.”

Mire lehet képesek a csapat a kiváló támadóval a soraiban? ”Az én tervem az idény további részére, hogy maximális tudásom szerint segítsem mindkét csapatot céljaik elérésében. A továbbiakban szerintem még fogunk erről beszélni az edzőkkel.”

A hét végén rangos tornán vett részt a budapesti divízió 1/A csoportos világbajnokságra ? és a feljutásra ? készülő magyar női válogatott Franciaországban, és három mérkőzése közül egyet elveszített, kettőt megnyert. Leendő áprilisi ellenfelei közül Szlovákiát és Norvégiát is legyőzte. Mindezt Gasparics Fanni nélkül tette, viszont Pat Cortina mentoredző jelenléte mellett. “A februári válogatott összetartásra nem kaptam behívót, holott folyamatosan edzettem, felkészült állapotban vagyok, és a nincs csapatom indok is érvényét vesztette már három hete. Egyébként edzőmeccsen is részt vettem januárban. Pat Cortina szerepvállalására természetesen pozitívan tekintek, bár még nem ismerem személyesen, tekintélye alapján bizonyosan a csapat segítségére lesz. Az, hogy a jövőben kapok-e meghívást a keretbe, továbbra sem az én felkészültségemen, elszántságomon fog múlni.”

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum