Artyemij Panarin lecserélte az ügynökét

   

Az új szerződés előtt álló orosz zseni Dan Milstein helyett colombusi csapattársa, Szergej Bobrovszkij ügynökével dolgozik tovább.

Paul Theofanous képviseli ezentúl a Blue Jackets csatárának az érdekeit. Ő az ügynöke Artyemij Panarin honfitársának, a csapat kapusának, Bobrovszkijnak is. Eddig is nagyon valószínű volt, hogy a támadó klubot szeretne váltani nyáron, és ennek az esélye most tovább nőtt. Theofanous hosszú idő óta kapcsolatban van a Columbusszal, és a viszonyuk nem nevezhető felhőtlennek. Mindazonáltal Jarmo Kekalainen, a csapat finn menedzsere kijelentette: az ügynök személyének a változása semmit nem módosít a hozzáállásukon, július 1-jén leteszik a játékos elé az ajánlatukat.

A 27 éves szélső 2017-ben kötött évi 6 millió dollár értékű szerződést két esztendőre a Chicago Blackhawksszal, a csapat azonban nem tudta menedzselni a feszített bérkeretből adódó problémákat, és elcserélte őt Brandon Saadért. Az orosz azóta 132 meccset játszott Columbusban, és ezeken 142 pontot termelt. Eközben Saad 135 meccsen 67 pontra volt képes, igaz, az idei éve jobb a tavalyinál, amikor az egész szezonban csak 35-ig jutott. Visszatérve Panarinra, ő tehát július 1-jén szabadon igazolhatóvá válik, maga rendelkezik a sorsa felett, ami szemmel láthatóan elégedettséggel tölti el: ?Értem ennek az üzleti részét, annak idején Stan Bowman, a Chicago általános igazgatója is a megkérdezésem nélkül cserélt el engem. Most, hogy szabad leszek, új pozícióból tárgyalhatok. Nincsenek cserék, kontrollálom a helyzetet.?

panarin2

Látható, hogy a játékosban maradt tüske a Blackhawksszal kapcsolatban, hiszen az évi 6 millió dollár egy olyan csatárnak, aki az előző két szezonban 151 pontot hozott össze NHL-újoncként, igen barátinak mondható összeg volt a csapat szempontjából. Így azok a híresztelések, amelyek szerint szívesen visszatérne Chicagóba, aligha válnak valóra ? különösen azóta, hogy menesztették Joel Quenneville vezetőedzőt.

A pénteki nagy nap volt a játékos életében, hiszen bár négy éve játszik az NHL-ben, először adott interjút angol nyelven. Eddig a média megkereséseit többnyire visszautasította, csak ritkán állt kötélnek, és akkor is mindig tolmács segítségével beszélgetett az újságírókkal. Ezúttal megtört a jég, kiállt eléjük, és a beszámolók szerint igen jó hangulatban cserélt eszmét velük. A sok tréfálkozás között elmondta, nincs preferált csapat, amelyhez mindenképpen ragaszkodna: ?Fiúk, komolyan nincs egy csapat a fejemben, ahova szeretnék menni. Több is szóba jöhet. Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok nyáron. Egyelőre nem tudom, mit akarok.?

Annak ellenére, hogy Bobrovszkij és Panarin sorsa is kérdéses, a Columbus meglepően jól szerepel, 63 pontjával a 3. helyen áll a csoportjában, csupán hárommal lemaradva a Washington Capitals és a New York Islanders mögött. Panarin, aki a Blue Jackets legjobbjaként 51 meccsen 20+40-nél jár, erről így nyilatkozott: ?Nincs nehéz dolgom, mert a csapattársaim támogatnak, azt mondják, megértenek engem. Ennyi. Nekem jó így, mindenkinek jó így. Mindenki megérti, hogy ez soha vissza nem térő alkalom, egyszer adódik lehetőség arra, hogy szabadon igazolható legyek, és szeretném tesztelni a piacot.?

Az, hogy az orosz nem túl bőbeszédű a jövőjét illetően, csak olaj a tűzre. Jóformán minden nap megjelenik egy cikk, amelyben megpróbálják kispekulálni, hol köthet ki. Az átigazolási határidő február 25., eddig nem történt semmi, de ahogy közeledik a dátum, úgy megy lejjebb az ára. Mindazonáltal Kekalainen azt is világossá tette, hogy bagóért nem fogják eladni legjobbjukat, ha nem kapnak érte megfelelő ajánlatot, nekimennek a rájátszásnak, és megpróbálnak minél tovább eljutni. A Columbus 2000-ben csatlakozott a ligához, az elmúlt 18 évben négyszer jutott be a playoffba, de az első körben mindig kiesett, tehát már egy konferencia-elődöntő is történelmi pillanat lenne a számára.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum