A franciák ellen kezd a magyar női válogatott

   

A házigazda után a szlovák és a norvég csapattal is játszanak a mieink a vb-felkészülés jegyében Epinalban.

A válogatottban három olyan játékos is lehetőséghez jut, akik januárban még az U18-as divízió 1/A csoportos világbajnokságon szerepeltek: Tóth Zsófia, Kreisz Emma és Seregély Míra. Mint ismeretes, Ausztriában válogatottunk legyőzte az olaszokat, a dánokat és a házigazdákat, Szlovákiától csak egyetlen góllal, a németektől pedig hosszabbításban kaptunk ki. Rövid edzői értékelést itt olvashatnak arról a tornáról Bedő Botond szövetségi kapitánytól.

Az epinali megméretés előtt a szövetség honlapja készített gyorsinterjút Jari Risku szövetségi kapitánnyal: ?Mindig jó, ha olyan csapatokkal tudunk találkozni, amelyekkel a vb-n is játszunk majd, így friss információkhoz juthatunk róluk. A győzelem mindig fontos, de most a győzelemre való felkészülés még fontosabb. Három kulcsszóról beszélhetünk: képesség, motiváció, atmoszféra. Tudjuk, hogy a képességeink jók, megvan, ami a különböző posztokhoz szükséges. A hazai világbajnokságnál nagyobb motivációt semmi sem adhat, ez sem kétséges. Az atmoszférát kell újraalkotnunk, és ehhez jó volt az előző novemberi torna is Budapesten, de már régóta nem találkozott a keret. Ennek kell a legnagyobb erőforrásunknak lennie majd a hazai közönség támogatása mellett. Amikor ez magas szintet ér el, az pozitív hatással lesz a képességekre és a motivációra is.?

Risku beszélt Pat Cortina érkezéséről is, aki mentoredzőként segíthet hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarország az áprilisi divízió 1/A csoportos világbajnokságon ? amelyre Káposztásmegyeren kerül majd sor ? kiharcolja a feljutást: ?Tudom jól, hogy Pat Cortina milyen hatással volt a magyar hokira. Öröm, hogy egy ilyen képzett edző, a hokit ennyire jól ismerő ember csatlakozott hozzánk. Az első találkozásunk nagyon eredményes volt. Bízom abban, hogy remek együttműködésben fogunk dolgozni.?

noi

fotó: www.jegkorongszovetseg.hu

Az epinali négy nemzet torna magyar érdekeltségű mérkőzései:

Február 7., csütörtök, 20:00: Magyarország?Franciaország
Február 8., péntek, 16:30: Magyarország?Szlovákia
Február 9. szombat, 11:00: Magyarország?Norvégia

A női válogatott 2018 novemberi kerete:

Név Csapat
Kapusok
Németh Anikó KMH
Tóth Zsófia Óbuda
Hátvédek
Grkovic Jelena KMH
Kiss-Simon Franciska KMH
Kreisz Emma MAC
Mayer Fruzsina Vasas
Németh Bernadett KMH
Szamosfalvi Petra KMH
Tóth Enikő Lakers Kärnten (AUT)
Amie Varano KMH
Csatárok
Dabasi Réka KMH
Horváth Tifani KMH
Huszák Alexandra KMH
Jókai Szilágyi Kinga KMH
Kiss Andrea FTC
Averi Nooren KMH
Pintér Hanna FTC
Pintér Lili SDE (SWE)
Rónai Alexandra KMH
Stacey Scott KMH
Seregély Mira MAC
Somogyi Vivien KMH
Ungár Rebeka KMH

A női válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Jari Risku
Mentoredző: Pat Cortina
Edző: Mika Väärälä
Kapusedző: Budai Krisztián
Erőnléti edzők: dr. Benczenleitner Ottó
Fizioterapeuta: Magyar Orsolya
Sportmasszőr: Albert Anna
Felszerelésmenedzser: Szabó Dávid
Csapatorvos: dr. Széplaki Attila
Csapatvezető: Jasó Judit

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum