Látnunk kell, hogyan játszanak nyomás alatt

 

Az U17-es válogatott itthon készül, háromcsapatos torna házigazdája lesz. Jánosi Csaba vezetőedzőt kérdeztük.

A nemzetközi szünetben az U17-es válogatott is kemény munkát végez, hiszen Budapesten fogadja Ukrajna és Fehéroroszország nemzeti csapatát. Jánosi Csaba vezetőedző ezúttal is kipróbál új tehetségeket. ?A mi csapatunk az U18-as válogatott előszobája. A kiválasztás így mindig többlépcsős, és az ifjúsági válogatott vezetőedzőjével, Svasznek Bencével is egyeztetünk, illetve kipróbálunk három U16-os hokist is. A stabil kerettagok mellett így lehetőséget adunk olyaoknak, akik ezen a szinten még nem játszottak.?

A csapat hétfőtől szerdáig edzőtáborozik a Tüskecsarnokban, ahol 3 kapus, 8 hátvéd és 12 csatár gyakorolhatja a szakmai stáb által összeállított feladatokat. ?Az U17-es és U18-as válogatott játékelemei, taktikai variációi megegyeznek, ami megkönnyíti a felfelé áramlást, és ott már a játékosoknak sokkal egyszerűbb alkalmazkodniuk, hiszen nálunk is ezeket gyakorolták. A három nap alatt kemény időszak várt és vár a srácokra, hiszen szeretnénk a klubjukban végzett munkához képest komolyabb terhelés alá helyezni őket. Az edzéseken már versenyhelyzetbe hozzuk őket, és ahhoz, hogy jól teljesítsenek, a határaikat kell feszegetni. Látni akarjuk, hogy nagy nyomás alatt ki hogyan játszik, hiszen egy-két év múlva akár már világbajnokságon is helyt kellhet állniuk.?

A csütörtökön kezdődő tornán Ukrajna és Fehéroroszország lesz a mieink ellenfele, elég különleges keretek között. ?Mivel csak három csapat szerepel, és mindegyikükre négy meccs vár, ezért úgy készült el a beosztás, hogy van egy nap, amikor kétszer is jégre kell lépnie az egyik gárdának. Nekünk ez a szombat lesz. A mérkőzések 3×15 percesek, éppen azért, hogy a fokozott terhelés azért ne legyen túlzott. Ebben a korban ezt már bírniuk kell a srácoknak, és biztos vagyok abban, hogy jó és valóban hasznos meccseket fogunk játszani. Végig négy sorral fogunk menni, így minden játékos elég jégidőt kap majd, hogy bizonyítson.?

Az U17-es válogatott programja:

Február 7., csütörtök, 19:00: Magyarország?Ukrajna
Február 8., péntek, 11:00: Magyarország?Fehéroroszország
Február 9., szombat, 9:30: Magyarország?Ukrajna
Február 9., szombat, 16:00: Magyarország?Fehéroroszország

Az U17-es válogatott februári kerete:

Név

Klub

Kapusok

Monostori Tamás UTE
Orosz Gergely Győr
Pesti József Ifj. Ocskay Gábor JA
Hátvédek
Dobmayer Dominik Ifj. Ocskay Gábor JA
Fazakas Erik DVTK Jegesmedvék
Gruff Kevin Vasas
Kárpáti Levente MAC
Ortenszky Tamás Biel (SUI)
Révász Botond UTE
Szélig Marcell MAC
Tornyai Mátyás MAC
Ujj Zalán DVTK Jegesmedvék
Csatárok
Banga Nándor UTE
Bartók András Debreceni HK
Borbát Márk Debreceni HK
Csölle Dániel Ifj. Ocskay Gábor JA
Farkas István Ifj. Ocskay Gábor JA
Fekete Alex Ifj. Ocskay Gábor JA
Gál Zsombor Vasas
Galajda Zsombor DVTK Jegesmedvék
Mattyasovszky Gergely DVTK Jegesmedvék
Németh Attila MAC
Németh Kristóf Ifj. Ocskay Gábor JA
Szalmás Bence MAC

Az U17-es válogatott stábja:

Szövetségi edző: Jánosi Csaba
Edző: Gröschl Tamás
Kapusedző: Kecskeméti Áron
Orvos: Dr. Király András
Fizioterapeuta: Áfra György
Felszerelésmenedzser: Keresztes Zsolt
Csapatvezető: Végh Boldizsár

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum