Évi 11,634 millió dollárért írt alá Auston Matthews

   

A fiatal sztár újoncszerződése nyáron jár le a Torontónál, nem várták meg, máris meghosszabbították öt évvel.

Kyle Dubas általános igazgató célja tavaly májusi kinevezése óta az volt, hogy a csapat három fiatal tehetségét, William Nylandert, Auston Matthewst és Mitch Marnert ott tartsa. Időközben megszerezték John Tavarest is, amivel megoldhatatlannak tűnő feladat elé állította magát a 33 éves szakember. Nylander ráadásul  agresszív stílusban tárgyalt, percekkel a határidő előtt tudták csak leadni a papírjait december 1-jén. A következő célpont a három hokis közül a legértékesebb, Auston Matthews volt. Lehetett tudni, hogy a felek jó ideje egyeztetnek, de amikor kiderült, hogy Judd Moldaver, a játékos ügynöke ezt a hetet Torontóban tölti, már sokan számítottak rá, hogy közel a megállapodás.

matthews

Ezen az üzleten egyértelműen a játékos nyert. Egyrészt a maximális 8 helyett csak 5 évre írt alá. Ennek azért van jelentősége, mert egy 8 évre szóló ? mondjuk 12,5 millió dolláros ? szerződés értékének jó részét az időtartam második felében már elinflálja a fizetési plafon emelkedése. Így azonban a következő alkalommal, 26-27 évesen még kialkudhat magának egy nagy összegű, egyben hosszú távú megállapodást. Másrészt ahhoz képest, hogy a kontraktus csak öt évre szól, az évi 11,634 millió dollár nem kevés. Harmadrészt a megállapodás beárazza Mitch Marner értékét is, aki nyilván 11 millió környékén szabhatja meg a limitet.

Hogy Kyle Dubas mindezt hogyan fogja kezelni, nem tudjuk, de nyilván van terve, hiszen egyébként semmi nem sürgette, hogy aláírja a Matthews-szerződést. Az biztos, hogy az amerikai csatár jóformán minden pénzt megér. Elmúlt három évében 182 alapszakaszmeccsen lépett pályára, ezeken 97 gólt és 178 pontot hozott össze. Különösen gólerőssége feltűnő, nem nagyon találunk még centert, aki ennyire gólérzékeny volna. Nyáron feltehetően meg is kapja a csapatkapitányi címet, hiszen egyértelműen ő a vezére a gárdának. Dubas tehát örülhet, de nem felhőtlenül, minthogy a 211 meccsen 193 pontnál járó Marner még hátravan. De a többi csapatnál is okozhat ez gondot, hiszen olyan fiatal pontgyárosokkal kell megállapodni a második szerződésükről, mint Patrik Laine, Matthew Tkachuk, Brayden Point, Mikko Rantanen és Sebastian Aho. Alighanem mindannyiuk számára irányadók lesznek a Matthews-szerződés részletei.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum