A Gyergyó kárára kapaszkodna tovább a DAB

   

Hat vereség után nyertek az Acélbikák szombaton, ám a siker csak akkor ér sokat, ha vasárnap a GYHK-val szemben is bizonyítanak.

Másodszor is győzelemmel kezdett a Vasas ellen Borbás Gergely vezetőedzőként. A három pont több szempontból is fontos volt. Egyrészt a csapat január 13-án nyert utoljára, amikor szintén hazai pályán a Hokiklub Budapestet sikerült felülmúlnia. Azóta zsinórban hatszor kaptak ki Azariék, ami a szezonnak ebben az időszakában életveszélyes. Másrészt a piros-kékek legyűrésével elkerültek az utolsó helyről, lemaradásuk a 9. HKB-val szemben egy pont, és a rájátszást érő helyen álló Vienna Capitals II sincs elérhetetlen távolságra tőlük: a bécsiek egy meccsel többet játszottak, és csak három pont az előnyük. Ám a szombati mérkőzés azt is megmutatta, hogy egyetlen erőpróba sem lesz könnyű az Acélbikák számára a középszakaszban. Bár sikerült megállni a lejtőn, arról szó sincs, hogy máris elindultak volna felfelé.

dabgye
Fotó: Boda Bence / DAB

Ráadásul pihenni nincs idő, vasárnap itt a következő csata. Az ellenfél az a Gyergyó lesz, amely igen kemény diónak ígérkezik. Tisztában van ezzel Borbás is, aki a következőket nyilatkozta: „Nehezen, de megvan az első lépés, vasárnap pedig egy nagyobbnak ígérkező falatot kell legyűrni a torkunkon. Bízunk benne, hogy nem fog megakadni. A Gyergyó jól felépített csapat, rutinos légiósokkal és feltörekvő székely hokisokkal. Kevés időnk van rájuk készülni, de megtesszük a tőlünk telhetőt. Lesz egy búcsúztatónk, ahol Peter Sevelától köszönünk el, amire szintén nagyon várjuk a közönséget, remélem, szép számmal kilátogatnak, és támogatnak minket, mert még mindig nagy szükség van rájuk.”

De mitől is jó a Gyergyó? A középszakaszban négy meccset játszottak, háromszor győztek, egyedül az alsóházat toronymagasan vezető Fehérvári Titánoktól kaptak ki szűken, üres kapus góllal 3-1-re. Hazai pályán igazán veszélyesek, a DAB-ot 7-0-ra, a Vienna Capitals II-t 7-2-re verték. Ehhez képest Fehérváron egy, a Hokiklub ellen két góra futotta erejükből. Így volt ez már az alapszakaszban is, hazai pályán plusz 8-as, idegenben mínusz 23-as volt a gólkülönbségük. Ezt meglovagolhatja a DAB is, ám ehhez újra kell szervezni a védekezést, ami nem megy egyik pillanatról a másikra. A gyergyói Erste Liga-újonc szekerét a légiósok húzzák, Pavel Vorobjovnak 44, Roman Tománeknek és Dmitrij Pesztunovnak 34-34 pontja van. A hazaiaknál Góga Attila a legstabilabb, aki 37 évesen másodvirágzását éli, hátvédként is 29 pontja van. De fiatal tehetségeknek sincsenek híján, a 23 éves Csergő Hunor 27 pontjával a legeredményesebb székely csatár, vele készült friss interjúnkat itt olvashatják.

A DAB-ra tehát kőkemény ellenfél vár, de ők sem tétlenkedtek, visszatért a csapathoz a szezon közben távozott Joonas Huovinen. A 24 éves finn 12 meccsen 6 pontot szerzett előzőleg, most a Vasas ellen viszont parádésan teljesített, két gólt és egy asszisztot ért el. Ha meg tudja ismételni szombati teljesítményét, azzal sokat nyerhet a csapat, hiszen rendes játékidős diadallal máris beérné a Vienna Capitals II-t a negyeddöntőt érő nyolcadik helyen. Ez azonban pokoli nehéz feladat lesz, hiszen a Gyergyó számára is nagy a tét: ha a vendégek nyernek, szint be is biztosítják második helyüket, és még a listavezető Fehérvár is látótávolságon belül marad előtt.

Dunaújvárosi Acélbikák–Gyergyói HK 3-0

   

Borbás Gergely kezei alatt a DAB szombat után vasárnap is győzött, így máris közel került a rájátszáshoz.

Rég látott módon eredményes nyitó harmadot produkáltak az Acélbikák. A felvonás első felében még nem sok minden történt, ám a 12. percben a 17 éves Gulácsi Ábris elhozta a korongot buliból, a 39 éves Lencsés Tamás a kék vonalról lőtt, bement köténybe, 1-0. Nem sokkal később a védő Mestyán István csillogtatott csatárerényeket, elvitte a kimozgó kapus mellett a pakkot és azonmód befejezte, 2-0. Az újabb találat előtt Nagy Márk adott óriási passzt Uskinak, 3-0 a 15. percben. Bár a végén jó néhány helyzetet összehoztak a vendégek, különösen Karpusz jóvoltából, értelmezhető előnnyel mehetett pihenni a DAB.

A második játékrész a kapusokról szólt, Ruczuj és Zaharcsenko is kiválóan védett. A Gyergyó taktikát váltott, azonnal letámadott, amiből rengeteg helyzet lett mindkét oldalon, de nem ment be semmi. Franssila bődületes kapuvasat lőtt előnyben. A későbbiekben jelentős nyomást tudtak gyakorolni a székelyek, Vorobjov elemében volt, a DAB alig tudott kijönni a védekező harmadból.

A záró felvonásban okosan játszottak az Acélbikák, összeszedett hokival őrizték a különbséget. A vendégeknek az egyetlen emberelőnyük során volt a leginkább lehetőségük közelebb kerülni, mindhiába. A DAB a kezében tartotta a meccset, és nem is engedte ki az utolsó dudaszóig, Eduard Zaharcsenko shutoutot ünnepelhetett. Borbás Gergely csapata két nap alatt ledolgozta hátrányát a pocsék középszakaszstart után: jelenleg 8-8 ponttal állnak az Acélbikák a Vienna Capitals II-vel párban a 8–9. helyen.

dabgye1

Ez minden tekintetben a mi meccsünk volt

   

Mestermérleg a Dunaújvárosi Acélbikák–Gyergyói HK mérkőzés után.

Borbás Gergely, DAB: “Ez minden tekintetben a mi meccsünk volt. Sikerült meglepnünk az ellenfelet egy új védekezési formával. Az első harmadban jobb volt a helyzetkihasználásunk, bár mindkét oldalon megvoltak a helyzetek. Ellentétben a múltbéli tapasztalatokkal, tudtuk folytatni a saját játékunkat a második és a harmadik játékrészben is, megvoltak a helyzeteink, három kapuvasat is lőttünk. A második harmad végén veszítettük el kicsit a momentumunkat, de jókor jött a szünet, helyre tudtuk tenni a fejeket. Nagyon örülünk annak, hogy kiváló volt a kapusteljesítményünk, és hogy a fiatal játékosainkat is tudtuk használni, akik nagyszerűen megoldották a rájuk szabott feladatot. Nagyon fontos három pontot szereztünk.”

Mikael Tissell, GYHK: “Az eredmény ellenére nem kezdtünk rosszul, de az első gól megfogta a csapatot, és nagy törést okozott, hogy gyorsan megkaptuk a második és harmadik találatot is. Ez sokkolta a társaságot. A szünetben felhívtam a figyelmet, hogy még negyven percünk van, ami bőven elég a fordításra. Sajnos az első gólt nem tudtuk megszerezni, pedig volt rá alkalmunk, több helyzetet is kidolgoztunk. Egy kicsit fáradtak is voltunk az utazás miatt.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 400 néző. Játékvezetők: Halassy, Halassy, Kövesi, Muzsik.
Zaharcsenko: 100% (Garbacz)
K
Ruczuj: 94,7% (Szakács)
Lencsés, Franssila, Uski, Németh, Nagy M.
1
Jezsov, Kozma, Pesztunov, Constantin, Csergő
Hruby, Erdélyi, Tóth, Iossafov, Azari
2
Góga, Orbán, Sára, Karpusz, Vorobjov
Jaborník, Mestyán, Huovinen, Saluga, Dubek
3
Bobcek, Nagy Cs., Tománek, Benedek, Péter
Hüffner, Szabó, Gulácsi, Makovics, Barna
4
Ivácson, Ferencz Csibi, Barabás, Daradics, Elekes Darabont
Borbás Gergely, Jávorics Gábor
E
Tisell Mikael, Vitali Donika
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 11:31 DAB Lencsés Gulácsi
2-0 12:29 DAB Mestyán Uski Nagy M.
3-0 14:19 DAB Uski Nagy M.
57 Kapura lövések száma 34
6 Kiállításpercek 4

Láb között adott gólpasszt Uskinak Nagy Márk

   

A Dunaújvárosi Acélbikák–Gyergyói HK összecsapás góljai.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum