A listavezetőt fogadni külön motivációt jelent

   

A hatodik helytől távolodtak a DVTK Jegesmedvék, a hetedikhez nagyon közel kerültek, február első napján a Zólyomot kellene legyőzniük.

Az Érsekújvár kiváló formája miatt egyre nehezebbnek tűnik elérni a biztos negyeddöntős hatodik helyet a miskolci Extraliga-csapat számára. Nehéznek, de nem lehetetlennek. A Zámky előnye ugyan kerek tíz pont, ám egyrészt egy meccsel többnél tartanak, másrészt a két gárda még kétszer találkozik egymással a hátralévő alapszakasz-fordulókban. Először két nap múlva, február 3-án.

Egyelőre nem érdemes annyira előreszaladni, hiszen péntek este a HKM Zvolen érkezik a népkerti jégcsarnokba. A listavezetőről van szó, arról a csapatról, amely ősszel ellenállhatatlan teljesítményt nyújtva kapaszkodott fel az első helyre, majd megélt egy komolyabb hullámvölgyet, de aztán ismét formába lendült, és visszaért a képzeletbeli dobogó tetejére. A Zólyomnak jelenleg 99 pontja van, és bizonyára azért jön Miskolcra, hogy a 100.-at, sőt lehetőleg a 101.-et és a 102.-et is megszerezze. Fergeteges sorozatban van a listavezető, hiszen legutóbbi 13 mérkőzésének mindegyikén pontot szerzett. Ebbe két túlórás vereség is belefért, viszont az elmúlt két találkozón gólt sem kapott a csapat, lenullázta a Zsolnát és a Liptószentmiklóst is. A Jegesmedvék sem tétlenkedtek ebben az időszakban, ők hármas győzelmi szériánál tartanak, miközben ha ugyanúgy 13 összecsapást veszünk figyelembe náluk is, azt látjuk, hogy ezekből 8-at nyertek meg és 5-öt veszítettek el, ami ugyancsak dicséretes teljesítmény.

A két gárda egymás elleni mérlege az ellenfélnek kedvez. Első alkalommal 5-0-ra lelépték a DVTK-t Miskolcon, utána hazai pályán arattak hosszabbításos 2-1-es sikert. Ezt követően visszavágtak a Jegesmedvék, 4-0-ra nyertek november 25-én, majd az eddigi utolsó összecsapásukat 2-0-val húzta be a Zólyom. Fontos itt még megemlíteni, hogy a legnagyobb versenyben ebben a pillanatban a Dukla Trencínnel vannak a piros-fehérek. Azonos pontszámmal állnak a 7–8. helyen, és a trencséniek ma épp a másik magyar Extraliga-csapatot, a MAC Újbudát fogadják.

“A listavezetőt fogadni mindig külön motivációt jelent – nyilatkozta Glen Hanlon vezetőedző a hivatalos klubhonlapnak. – Korábban többször is sikerült már legyőznünk az aktuális első helyezettet, erre készülünk most is. A Zvolen a szezon eleje óta stabil, jó teljesítményt nyújt. Gyors és fizikális csapat, amely ellen minden korongért meg kell küzdenünk. Nagy szükségünk van a pontokra, ezért a játék minden elemében a legjobbunkat kell nyújtanunk. Izgalmas, a végletekig kiélezett találkozót várok.”

mis

DVTK Jegesmedvék–HKM Zvolen 3-4

   

Nagy küzdelemben, büntetőkkel maradt alul a miskolci Extraliga-csapat a tabellát vezető Zólyommal szemben.

A miskolci csapatban máris bemutatkozott a héten szerződtetett Justin Parizek, aki a Hokiklub Budapesttől visszarendelt Alberttel együtt a negyedik támadó sorban kapott helyet. A mérkőzés elején elmaradt minden tapogatózás, Vaynak már 15 másodperc után védenie kellett, majd a kipattanóból jövő második kísérletet is hárította. Még nem telt el két perc, amikor a Jegesmedvék kerültek előnybe, de ezt erőlködés nélkül húzták ki a vendégek. Teljes létszámban nagy tempót diktált a Zólyom, a játék nagy részt a miskolci térfélen folyt. A folyamatos offenzíva a 7. percben hozta meg eredményét a vendégek számára, amikor Chovan a palánk mellől indulva középre korcsolyázott, majd a harmad közepéről sebészi pontossággal lőtte ki a bal felső sarkot (0-1). A vendégek lendületét a 9. percben egy újabb miskolci fór törte meg, de a kitűnő zólyomi védekezés miatt a két perc alatt Skapskinak csak egy kapura tartó lövést kellett védenie. A 12. perc hozta el az első vendégelőnyt, amit azonban a miskolciaknak sikerült elég simán lenulláznia. Nagy fölényben játszott a Zólyom, Vaynak volt dolga bőven, ám egy kontra végén mégis egyenlítettek a Jegesmedvék a 18. percben, miután a középen üresen hagyott Loiseau a jobb alsó sarokba lőtt (1-1). Az utolsó két percben újra a miskolci lehettek létszámfölényben a jégen, ám nem tudták gólra váltani ezt a lehetőséget.

A második harmad elején keveset változott a játék képe. Másfél perc elteltével Sisovsky ment el a bal szélen, centerezésére Mitchell érkezett, de közeli lövésére Vay átért, és bravúrral védett. Két perc múlva Szirányi kék vonalas bombáját hatástalanította Skapski. A következő időszakban akadozott a csapatjáték mindkét oldalon, sok volt a tilos felszabadítás, és ez széttördelte a meccs folyamatosságát. A játékrész derekán kiegyenlítettebb lett a küzdelem, immár a zólyomi kapus sem maradt feladat nélkül. A 31. percben a vendégvédők nem szabadítottak fel a kapujuk előtt, Magosi lecsapott a korongra, és közelről nem hibázott (2-1). Alig egy perccel később Somogyi ment el a jobb szélen, a középen érkező Galaniszhoz passzolt, akinek lövését magához ölelte a vendégkapus. Második emberelőnyét kihasználta a Zólyom a 34. percben: Mitchell lőtte keresztbe a korongot a kapu előtt, a másik oldalon Spirko érkezett, és kapásból bombázott a hálóba (2-2). A maradék időben küzdöttek a felek, de igazán nagy helyzet nélkül ért véget a harmad.

A harmadik játékrész egy kimaradt óriási miskolci ziccerrel indult, Loiseau már elhúzta a korongot a fekvő kapus mellett, de keresztben végiglőtte azt a gólvonalon. A 45. percben visszavette a vezetést az éllovas: Kytnar érkezett nagy lendülettel a miskolci kapu elé, kapta is a korongot, ám úgy tűnt egy védő közbeszúrása miatt elveszti azt. A szlovák csatár azonban stabilizálta a pakkot és kilőtte a hosszú sarkot (2-3). Gyorsan válaszolhattak volna a Jegesmedvék, egy perc múlva Pance lőhetett teljesen zavartalanul a harmad közepéről, de Skapski nagy bravúrral védett. A 47. percben Harrison ugrott ki egyedül, de szabálytalanul akadályozták. A megítélt büntetőnek Vas korcsolyázott neki, ám löketét a kapus oldalra nyomta. Két perccel később az egyik vendégvédő kis híján a kapujába sodorta a Skapski mammutjáról kipattanó korongot, de végül némi tumultus után a hálóőr rá tudott feküdni a pakkra. Az 51. percben Mitchell és Kiss alakított ki magának egy privát bokszringet, de mivel egyforma büntetést kaptak, a csapatok teljes létszámban folytatták. Négy perccel a végső dudaszó előtt Vojtkó a kék vonalról, a palánk mellől próbálta középre tenni a korongot, ám az furcsa ívet leírva a hosszú felső sarokban kötött ki (3-3). Mivel a hátralévő időben egyik csapat sem tudta bevinni a döntő csapást, jöhetett a túlóra.

A hosszabbításban a 3 a 3 elleni játék a Zólyom nagy fölényében telt, még ziccert is hibáztak, de végül a pluszpont sorsa a büntetőkre maradt. A rávezetések első négy körében érintetlenek maradtak a hálók, az ötödikben azonban Obdrzalek magabiztos volt, Magosi lövését pedig védte Skapski, így a Zólyom hagyhatta el győztesként a jeget, ám a Jegesmedvék is örülhetnek a besöpört egy pontnak.

miszvo-20190201

Kitűnő mérkőzést láthattak a szurkolók

 

Mestermérleg a DVTK Jegesmedvék–HKM Zvolen Extraliga-rangadót követően.

Glen Hanlon, DVTK Jegesmedvék: “Az első harmadban a Zólyom nagy sebességgel játszott, sok helyzete volt, ekkor szerencsések voltunk, hogy meccsben tudtunk maradni. A második harmadtól feljavult a játékunk, és remek hokimeccset játszottunk a tabella éllovasával.”

Andrej Podkonicky, HKM Zvolen: “Úgy gondolom, hogy kitűnő mérkőzést láthattak a szurkolók. Az első harmadban sokkal jobbak voltunk, nagyon sok lehetőségünk volt, mégis döntetlennel mentünk szünetre. A második harmadban egyéni hibából kaptunk gólt, és ekkor nekünk kellett kapaszkodnunk. Megfordítottuk a meccset, ám egy újabb hibából ismét egyenlített az ellenfél. Összességében elégedett vagyok a győzelemmel.”

Extraliga, 2019. feb. 1., péntek.
Vay: 89,7% (Adorján)
K
Skapski: 87,0%
Crawford, Kiss, Pance, Vas, Kulmala
1
Pöyhönen, Fraser, Zuzin, Spirko, Handlovsky
Szirányi, Láda, Loiseau, Magosi, Harrison
2
Vandane, Roman, Kytnár, Chovan, Obdrzalek
Gőz, Milam, Galanisz, Miskolczi, Somogyi
3
Ruzicka, Ulrych, Mitchell, Petrás, Sisovsky
Albert, Vojtkó, Parizek
4
Pufahl, Kelemen, Hrasko, Holovic, Andrisík
Glen Hanlon
E
Andrej Podkonicky
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:06 ZVO Chovan Pöyhönen Fraser
1-1 17:14 MIS Loiseau Harrison Magosi
2-1 30:23 MIS Magosi Loiseau Harrison
2-2 33:18 ZVO PP Spirko Mitchell Vandane
2-3 44:24 ZVO Kytnár Obdrzalek Hrasko
3-3 56:01 MIS Vojtkó Vas Pance
3-4 65:00 ZVO GWS Obdrzalek
23 Kapura lövések száma 39
20 Kiállításpercek 20

A Jegesmedvék–Zólyom meccs összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum