Győzelemmel zárkózna a Vasas

   

A piros-kékek a Vienna és a Dunaújváros elé kerülhetnének a Titánok legyőzésével.

Hét mérkőzést játszottak le eddig az Erste Liga alsóházi középszakaszából, tehát közel a negyedén van túl a programnak a társaság. A mezőnyből egyedüliként a Vasas még csak egyszer lépett jégre eddig, nem véletlen, hogy jelen pillanatban csak a hatodik helyen áll 1 ponttal. Kedden este viszont máris előrerukkolhat akár két helyet is, ehhez pedig nem kell mást tennie, mint legyőznie a sorozatnak 6 bónuszponttal nekiinduló és ehhez az eddigi 3 meccsén további 7 pontot gyűjtő Fehérvári Titánokat.

A Vasas a Hokiklub ellen nagyon komoly karaktert mutatva az utolsó négy percben háromgólos hátrányról döntetlenre mentette a meccset úgy, hogy két gólt is kapus nélkül támadva szerzett. A szétlövés aztán a HKB-nek kedvezett, nem is érdemtelenül, hiszen szinte végig vezetett a meccsen. A megszerzett egy pont viszont a végelszámolásnál még nagyon sokat jelenthet majd Ladányi Balázs tanítványainak. A pénteki találkozón a MAC-os fiatalok közül kevesen tudtak rendelkezésre állni, de ez úttal nem lesz Extraliga-forduló, így akár többen is jöhetnek, ami a tapasztalatok szerint nagyon jót tesz a piros-kékeknek. Hogy ne maradjanak le a többiektől már az elején, mindenképpen győzniük kell, de már ismerik ennek a receptjét, hiszen január közepén is sikerült már ez, akkor büntetőkkel 2-1-re.

A kis Volán a Gyergyóval együtt eddig veretlen a középszakaszban, és ennek, valamint a bónuszpontoknak köszönhetően egyelőre kényelmes előnyben van a többiekhez képest az első három helyért folyó versenyben. Mivel az alsóházban csak ez számít, a jelenleg negyedik helyen álló Dunaújvárossal szembeni 9 pontos előny több, mint tekintélyes, még úgy is, hogy az Acélbikák egy mérkőzéssel kevesebbnél tartanak. Ugyanakkor minden elvesztett pont nagyon fájhat a végelszámolásnál, ezért Kiss Dávid tanítványai egészen biztosan szeretnék megszerezni mind a hármat, ami segítené őket abban is, hogy mielőbb lezárják a nyolc közé jutás kérdését is.

VAS-TIT_20181108-3-tum-900

fotó: Schiller-Vasas, Tumbász Hédi

Schiller-Vasas HC–Fehérvári Titánok 1-2

   

Fejes Nándor kiharcolta a hazaiaknak a hosszabbítást, büntetők döntöttek, ebből a vendégek jöttek ki jobban.

A Schiller-Vasas kapujában Tóth Károly Balázs védett, míg a székesfehérváriaknál Gyenes Dávid kapott lehetőséget. A hazaiaknál szezonbeli első Erste Liga-mérkőzésére készült a MAC-tól kölcsönkapott Vokla Roland. Az első harmad közepén a Titánok több veszélyes helyzetet is kialakítottak, nyomásuknak köszönhetően emberelőnybe kerültek. Ezt a 13. percben kihasználták, amikor Mihály Ákos fonákkal közelről betalált. A 22. percben úgy tűnt, megszületett a Titánok második gólja, ám a videobírózás során kiderült, csak a kapuvasat találta el a korong. A középső harmad utolsó percében komoly egyenlítési lehetőség adódott a Schiller-Vasas előtt, a korong túljutott a vendég kapuson, de az utolsó pillanatban mentettek a vendégek. A záró húsz percben a Titánok egy áthúzódó és három teljes emberhátrányt is kivédekeztek. Hiába bekkelték ki a 4 az 5 elleni helyzeteket, az 58. percben a Gyenesről kipattanó korongot Fejes Nándor közelről bekotorta. A hosszabbításban mindkét csapatnak voltak komoly ziccereik, de a kapusok mindent védtek. Büntetőkre került sor, ahol az első öt párból csak Székely Mádai, illetve Mazzag talált be. A hatodik körben Székely Mádai kihagyta, ellenben Beukeboom nem.

A Fehérvári Titánok 2-1-re győztek, immáron 15 ponttal vezetik az alsóházat, míg a Schiller-Vasas pontszámban beérte a DAB-ot és a Vienna Capitals II-t.

titvas

Fotó: Fotó: Soós Attila (Fehérvári Titánok)

Boldognak kell lenni a két pont miatt

   

Mestermérleg a Schiller-Vasas HC–Fehérvári Titánok mérkőzés után.

Ladányi Balázs: “Amikor büntetőkig megy egy mérkőzés, a legapróbb dolgok döntenek. Végig benne voltunk a meccsben, egy gólon tartottuk az alsóház éllovasát, és a Fehérvár szinte biztosan bent lesz a rájátszásban. Mi szeretnénk a közelébe kerülni annak, hogy erre esélyünk legyen. Úgy érzem, mindent megtettünk 60-65 percig, a hosszabbításban is eldőlhetett volna akár oda, akár ide. Közönségszórakoztató meccset játszottunk. Ha visszamegyünk egy kicsit a bajnokság elejére, akkor nyolcat kaptunk ettől a Fehérvártól, azóta egy-két-három gólt, és mi is szerzünk ennyit, szóval mindenképpen biztató a csapat játékának a képe.

Kiss Dávid: “Sajnos az utolsó harmadban elég sok kiállítást hoztunk össze, és az energiánk elfogyott, ezért nem tudtuk megtartani az egygólos előnyünket. Úgy néz ki, a Vasassal mindig izgalmas meccset játszunk, és mindegyik hosszabbítás vagy büntetők során dől el. Boldognak kell lenni a két pont miatt, mert nagyon fontos két pont volt ez. A Vasas jól játszott, ezzel együtt úgy érzem, sok időt tudtunk tölteni a támadóharmadban, és rengeteg helyzetet tudtunk kialakítani, amik ma nem befelé pattantak. Van ilyen, remélem, a következő mérkőzésen már a kapuban kötnek ki ezek a lövések. Az első büntetők után aratott győzelmünk ez a szezonban, örülünk neki.”

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 150 néző. Játékvezetők: Varjú, Varjú, Kövesi, Pálkövi.
Tóth: 94,6% (Koitmaa)
K
Gyenes: 97,4% (Szeles)
Bukor, Seregély, Szlama, Bödök, Schmál
1
Kiss R., Beukeboom, Lewis, Mihály, Kiss P.
Tornyai, Surányi, Lőczi, Székely-Mádai, Turbucz
2
Imre, Szabó B., Madácsi, Balogh, Bennett
Fejes, Inglis, Majoross, Pápa, Varga
3
Reiter, Láday, Péter, Császár, Mazzag
Kováts, Vokla, Bálint, Bugár, Gágyor
4
Vas, Hamvai, Búzás
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
E
Kiss Dávid
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 12:08 FHA PP Mihály Balogh Lewis
1-1 57:14 VAS Fejes Lőczi Turbucz
1-2 65:00 FHA GWS Beukeboom
38 Kapura lövések száma 37
4 Kiállításpercek 12

A Schiller-Vasas–Titánok meccs összefoglalója

 

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum