Rettentően fontos lenne legyőzni a Grazot

   

Ebben a szezonban háromból háromszor pontot szerzett a Fehérvár AV19 a Graz ellen. Most másodszor is nyernie kellene.

Kulcsfontosságú mérkőzést játszik vasárnap délután a magyar EBEL-csapat a 99ers otthonában. Kezdjük az egymás elleni eredményekkel. Az első két találkozót hosszabbításban hozta a Graz, ezek közül különösen a második volt drámai, amikor hazai jégen 3-6-ról is egyenlíteni tudtak Háriék, a pluszpontot mégis a vendégek vitték el. A novemberi végi harmadik összecsapáson aztán sikerült rendes játékidőben nyerni, így az az érdekes helyzet állt elő, hogy bár az osztrákok kétszer örülhettek, miközben a magyarok egyszer, mégis eggyel több pontot tettek magukévá a mieink a lehetséges 9-ből.

Folytassuk azzal, hogy nemcsak a Fehérvár, hanem a Graz számára is fontos, hogy újabb sikereket arasson. Igaz, hogy az ellenfél már réges-rég bebiztosította a helyét a felsőházban, tehát a negyeddöntőben is, de komoly esélye van arra, hogy megnyerje az alapszakaszt. A 99ers hátránya három fordulóval a vége előtt 1 egység az éllovas Vienna Capitals mögött. Az első helyen zárni 44 forduló után óriási dolog lenne egy olyan csapattól, amely az előző öt szezonban egyszer jutott el a playoffig, és elődöntőt összesen is csak egy alkalommal vívott, az EBEL legelső idényében, 2003/04-ben.

A Fehérvár helyzete ebben a pillanatban izgalmasabb. A Magyar Kupa újdonsült győztese 2015 óta nem járt a legjobb nyolc között. Ahhoz, hogy ez ismét megtörténjen, a legbiztosabb út a felsőházon át vezet. A Volán most a 6. helyen áll, így a sorsa a saját kezében van. Elegendő hajszálra ugyanannyi pontot szereznie, amennyit az őt 1 egységnyi lemaradással üldöző Linz gyűjthet a hátralévő fordulókban. Matematikailag beérheti a duót a Dornbirn is, erre azonban nem sok esély van, a 7 pont különbség nagynak látszik.

Nem kérdéses ugyanakkor, hogy Hannu Järvenpää tanítványainak nehezebb a sorsolása. Bár a grazi vendégjáték után két hazai meccs következik, ám az ellenfelek roppant mód kvalitásosak. A ligamásodik elleni meccs után a negyedik és az ötödik érkezik. A címvédő Bolzano és a bivalyerős Red Bull Salzburg. A Linz dolga annyiban könnyebb, hogy három biztosnak mondható ponttal eleve kalkulálhat, a másik két találkozója viszont szintén rangadó lesz. A Black Wings vasárnap a Bolzanóhoz megy, utána a Medvescak Zagrebet verheti, majd a Klagenfurtot látja vendégül.

Hogy mi következik mindebből, nem tudjuk megjósolni. Az biztos, hogy innen indulva nem lehetetlen nyerni. Mármint a versenyfutást. De hogy nagyon szép lenne, ha sikerülne, az nem képezheti vita tárgyát. A grazi összecsapás viszonylag korán, 16 órakor kezdődik.

fehgra2

fotó: Soós Attila/Fehérvár AV19

Graz–Fehérvár 4-3

   

A magyar EBEL-csapat két harmad után még két góllal vezetett, végül azonban 1 megszerzett ponttal kellett beérnie.

A Fehérvár továbbra is nélkülözni volt kénytelen Sarauert, Szabó Krisztiánt és Sillét, így utolsó három sorsdöntő alapszakasz-találkozója közül az elsőt 17 mezőnyjátékossal kezdte a gárda. Az első helyzet Hárié, a második Erdélyé volt, kimaradtak, csakúgy, mint Sárpátkié. A hazaiak részéről Johansson veszélyeztetett, majd a vendégek újabb támadása során Koskiranta passzolt Sofronnak, aki nem hibázott, 0-1 a 8. percben. A válogatott csatár szeptember 22-ét követően négy hónapon és 22 meccsen át képtelen volt kapuba találni – ahogy sérülése előtt, úgy azután sem –, mígnem a Medvescak elleni találkozón a kilencediket ő szerezte, aztán a tizediket is, majd Grazban az elsőt ismét. Több mint örömteli, hogy megtört a jég. A Volán támadásban maradt, Erdély és Kuralt növelhette volna a különbséget, de a 99ers sem fukarkodott az akciókkal. A harmad végén alaposan felpörögtek a hazaiak, és bár előbb elhibázak egy kettő-egyes lehetőséget, Garbowsky kisvártatva egalizált, 1-1-nél mehettek pihenni a küzdő felek.

A második harmad elején ismét Sofron került helyzetbe, ez még kimaradt, ám a következő késleltetett kiállítás során Sárpátki távolról a kapuba bombázott, 1-2 a 23. percben. Sárpátki is Sofronhoz hasonló cipőben járt a szezonban, neki egyáltalán nem volt gólja a Magyar Kupa-döntőig. Miután a MAC-nak beköszönt, a Zágráb ellen már 1+3-at ért el. A Graz próbált gyorsan egyenlíteni, nem jött össze neki, oda-vissza játék alakult ki, a védelmek a helyükön voltak. Reiszt akasztották a 30. percben, és a meccs második előnyét gyorsan kihasználta a Fehérvár, Szabó Dániel találatához Tikkanen asszisztált, 1-3. A folytatásban is voltak lehetőségek mindkét kapu előtt, a 99ersnek fórban is, ám újabb gól nem született a szünetig.

Az utolsó játékrészben sebességet váltott a Graz, egymást követték a hazai támadások. Jellemző adat: a kapura lövéseket 16-3-ra nyerte meg az alapszakasz-elsőségre pályázó gárda. Ennek sajnos meg is lett az eredménye a harmad közepére. Az 50. percben Setzinger lőtt be egy keresztpasszt, majd az 53.-ban Caito egyenlített a kékről, ehhez a találathoz régi ismerősünk, Colton Yellow Horn adta a passzt, 3-3-ra módosult tehát az állás. A folytatásban már nem született több gól, noha Yellow Horn például szólót is hibázott, így hosszabbításra került sor. Ez az 5 perc sem hozott döntést, hiába alakultak ki ziccerek mindkét oldalon – Sofron, Hári és Stipsicz lehetősége is kimaradt –, jöhettek a rávezetések. Ebben a műfajban sajnos a Graz bizonyult jobbnak, a győztes büntető Weihager nevéhez fűződött.

A Fehérvár AV19 ezen a napon 1-gyel gyarapította pontjainak számát – ez volt a szezon harmadik döntetlenje a felek között, és mind a háromszor a 99ers húzta be a pluszpontot –, innen folytatódhat a versenyfutás a Linzcel a felsőház utolsó kiadó helyéért.

fehgra

fotó: Soós Attila/Fehérvár AV19

EBEL, 2902 néző. Játékvezetők: Gruber, Piragic, Bärnthaler, Zgonc.
Rahm: 88,9% (Höneckl)
K
Carruth: 90,5% (Kornakker)
Caito, Jakobsson, Loney, Yellow Horn, King
1
Szabó D., Harty, Kuralt, Hári, Erdély
Weihager, Johansson, Grafenthin, Oleksuk, Oberkofler
2
Meland, Caruso, Sofron, Koskiranta, Luttinen
Setzinger, Egger, Pauschenwein, Garbowsky, Hamilton
3
Tikkanen, Stipsicz, Phillips, Reisz, Sárpátki
Soritz, Natter, Zusevics, Kainz
4
Wishart, Szita
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 07:34 FHA Sofron Koskiranta Luttinen
1-1 16:25 G99 Garbowsky Kainz Pauschenwein
1-2 22:13 FHA Sárpátki Tikkanen Reisz
1-3 29:54 FHA PP Szabó D. Tikkanen Phillips
2-3 49:07 G99 Setzinger Garbowsky
3-3 52:27 G99 Caito Yellow Horn King
4-3 65:00 G99 Weihager
41 Kapura lövések száma 27
4 Kiállításpercek 2

A Fehérvár grazi pontszerzése videón

 
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum