Ezt a meccset kötelező nyernie a Fehérvárnak

   

Az a Medvescak Zagreb érkezik a Raktár utcába, amely legutóbbi 21 mérkőzését elbukta.

A horvát EBEL–KHL–EBEL projekt totális összeomlásáról mindent megírtunk már. A Medvescak elvesztette főszponzorát és a közönség érdeklődését, a pénz elfogyott, a szakvezetők, a légiósok, a kulcsjátékosok szinte mindannyian távoztak, a szlovén Mitja Robar talán az utolsó, aki kitart még. A keretet sokkal szerényebb képességű horvát játékosokkal töltötték fel, akik igyekeznek ugyan helytállni, de ez jó esetben is csak arra elég, hogy ne két számjegyű pofonokba szaladjanak bele. Így is sorra döntik a rekordokat, a Klagenfurttól 12-t, a Viennától 13-at kaptak. A Bolzanótól “csak” 11-et, ami még dicséretesnek is volt mondható, hiszen a címvédőhöz összesen 11 mezőnyjátékossal utaztak. A Salzburgot ehhez képest közel négy sorral fogadták legutóbb, így megúszták 7 góllal. Betalálniuk négy meccsel ezelőtt sikerült utoljára, akkor a Dornbirnnak lőttek 2-t, nem kevesebb, mint 10 ellenében. Ezek után az is kérdésessé vált, hogy a tökutolsó horvátok egyáltalán kiállnak-e a középszakaszra.

A Fehérvár AV19-nek ennek ellenére oda kell figyelnie, ez nem is kérdés. Minimum két okból. Az egyik, hogy Innsbruckban például csak egy góllal kapott ki az említett széria során a Zágráb, a másik, hogy utolsó győzelmét – igaz, még más összetételben – épp a magyar EBEL-csapat ellen aratta: november 20-án 4-2 volt a végeredmény.

A mieink ugyanakkor egyrészt kiváló passzban vannak – utóbbi 5 találkozójukon 12 pontot eltettek a lehetséges 15-ből, illetve kedden a Magyar Kupát is megnyerték –, másrészt hatalmasat csatáznak a felsőházat, azaz az automatikus playoffot jelentő hatodik helyért. A lépéselőny itt van, 1 pont a fór az erősen kapaszkodó Linz, illetve 4 a nyolcadik helyen tartózkodó Dornbirn előtt. Egyszerűen fel sem merülhet, hogy péntek este bármennyi is kopjon ebből, sőt: az ellenfél maximális tisztelete mellett alaposan el kell verni őket. Azért is, hogy meglegyen a lendület a soron következő nagy feladatokhoz: vasárnap Grazba utazik a Volán, majd az alapszakasz utolsó játékhetén a Bolzanót és a Salzburgot fogadja. Nem lesz sétagalopp a végjáték.

A csapat összetételével kapcsolatos információ, hogy Hannu Järvenpää vezetőedző továbbra sem számíthat Szabó Krisztián, Timotej Sille és Andrew Sarauer játékára. A mérkőzést 18 órától élőben közvetíti a Digi Sport.

avsmza

Fehérvár AV19–Medvescak Zagreb 10-0

   

Rendkívül sportszerű mérkőzésen aratott két számjegyű győzelmet a magyar EBEL-csapat.

A megfelelő hozzáállással kezdte a mérkőzést a Volán, azonnal magához ragadta az irányítást. Gyorsan jött is az első gól. A 2. percben Koskiranta lövése kipattant Filipecről, Luttinen tette a helyére (1-0). Az 5. percben Phillips duplázta meg az előnyt egy kapu előtti kavarodás után (2-0). Kijöttek sündisznóállásukból a horvátok, Robar és Jankovic tesztelték Kornakkert. A harmad derekán nagy nyomást helyezett ellenfelére a magyar csapat. Reisz centiméterekkel maradt le egy belőtt korongról. Tikkanen már nem hibázott, a rutinos bekk alaposan megnézte a sarkot, majd pontosan célzott (3-0). Sorozatban jöttek a fehérvári helyzetek, míg Kornakker unatkozott a másik oldalon. Sofron közel járt a negyedikhez, Filipec védett hatalmasat. Kicsit sem volt fizikális a mérkőzés, szinte ütközés nélkül folyt a játék. Kevés volt a játékmegszakítás, gyorsan peregtek a percek. A hazai fölényt jól mutatta a kapura lövések száma, ami húsz perc után 17-4 volt.

A középső játékrész fehérvári lövésekkel és Filipec bravúrjaival indult. Mintha csak emberelőnyben játszana, azonnal felállt a zágrábi harmadban a magyar EBEL-csapat. A 22. percben Meland felpattanó korongját Koskiranta segítette a gólvonalon túlra (4-0), majd bő három perccel később ugyancsak a finn csatár talált be, ismét kipattanóból (5-0). A két gyors gól után visszavettek a tempóból Sofronék, Kornakkernek is többször akadt védenivalója. A 28. percben Melandé volt az első kiállítás. Emberhátrányban Reisz fejezett be kis híján góllal egy kettő-egyes kontrát. Ahogy visszajött a kiállított, Hári szólózott Caruso nagy passzából, szép csellel becsapta Filipecet (6-0). Féltávnál már hat volt közte, jött a kapuscsere. A hetediket már Nikolic kapta. Reisz addig kotorászott a ketrec előtt, amíg a korong – egy védő lábáról – a kapuba csúszott (7-0). A 35. percben sakkmattra kijátszott akció végén Sárpátki is betalált (8-0). Enyhült a nyomás, kijjebb merészkedtek a zágrábiak. Három perccel a harmad vége előtt szép támadást vezettek, melynek végén a spárgázó Kornakker állta útját a szépítésnek – a meccs hangulatát jól jellemezte, hogy a hazai szurkolók a lövést és a védést is megtapsolták.

A záró felvonásra annyi kérdés maradt, hogy sikerül-e két számjegyű különbséggel legyőzni a Medvescakot. Ezt mindenképpen el akarták kerülni a vendégek, energikusan kezdték a harmadot. A 42. percben azonban a Luttinen visszapasszát gólra váltó Sofron letörte lelkesedésüket (9-0), a húszasnak hosszú szünet után sikerült újra gólt lőnie a bajnokságban. A zágrábiak küzdőszellemére ezután sem lehetett panasz, daráltak becsülettel, de így is hatalmas volt a tudásbeli különbség a csapatok között. Az 51. percben szép akció végén újfent Sofron volt a befejező (10-0). A Volán megadta a maximális tiszteletet a mindössze három sorral és öt hátvéddel érkező ellenfélnek, nem vették fél vállról a meccset, az utolsó pillanatig hajtottak az újabb gólokért. A tizenegyedik találat végül nem jött össze, de Kornakker shutoutja igen.

A Fehérvár magabiztos kötelező győzelemmel hangolt az alapszakasz hajrájára, ahol még három döntő csata vár rá. Az első vasárnap Grazban, ahol már sokkal nehezebb dolga lesz a Järvenpää-csapatnak, miként jövő héten hazai jégen a Bolzano és a Salzburg ellen is.

avsmza

fotó: Soós Attila/Fehérvár AV19

Hanyag védőmunkát láttam a csapattól

   

Hannu Järvenpää vezetőedző nem volt mindennel elégedett a Fehérvár AV19 tízgólos győzelme után.

EBEL, 2988 néző. Játékvezetők: Trilar, Baluska, Soós, Zgonc.
Kornakker: 100% (Carruth)
K
Filipec: 80,6% (Nikolic: 82,6%)
Szabó D., Harty, Kuralt, Hári, Erdély
1
Jacmenjak, Robar, Mikulic L., Brencun, Vedlin
Meland, Caruso, Sofron, Koskiranta, Luttinen
2
Cepon, Tadic, Jankovic, Simsic, Jarcov L.
Tikkanen, Stipsicz, Phillips, Reisz, Sárpátki
3
Senzel, Burazin, Paulovic, Curcic
Wishart
4
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:32 FHA Luttinen Koskiranta Caruso
2-0 04:31 FHA Phillips Reisz Sárpátki
3-0 11:00 FHA Tikkanen Stipsicz Phillips
4-0 21:54 FHA Koskiranta Sárpátki Sofron
5-0 25:20 FHA Koskiranta Sárpátki Sofron
6-0 29:59 FHA Hári Caruso
7-0 31:20 FHA Reisz Harty Phillips
8-0 34:46 FHA Sárpátki Phillips Tikkanen
9-0 41:25 FHA Sofron Luttinen Meland
10-0 50:19 FHA Sofron Caruso Luttinen
54 Kapura lövések száma 22
2 Kiállításpercek 0

10 Fehérvár-gól a Medvescak Zagreb kapujában

 

Így potyogtak egymás után, egytől egészen tízig.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum