A Sportklub mindenképpen másodikként zár

   

A szeredaiak ugyanúgy nem mozdulhatnak el a helyükről az Erste Liga-alapszakaszban, ahogyan a kilencedik Vienna Capitals II sem.

Az Erste Liga pénteki fordulója sok dolgot elrendezett az alapszakasz élén. Egyrészt a Ferencváros megtartotta vezető pozícióját, másrészt a csíkiak hosszabbításos győzelme a Hokiklub Budapest felett arra elég volt, hogy megőrizzék második helyüket a Brassóval szemben. Két olyan csapat találkozik tehát, amelyek már nem közvetlen nyomás alatt dolgoznak, vagyis elvileg nyílhat tér a kísérletezésre. Annál inkább, mivel a papírforma egyértelműen a hazaiak mellett szól, a felek egymás elleni meccseit eddig a Csíkszereda nyerte, a legkisebb különbség 5-2 volt, míg a legutóbbi összecsapásnak 7-1 lett a vége.

A Bécs számára az a feladat, hogy a középszakaszt minél jobb formában kezdje. Erre reális esélyük van, hiszen bár alig három sorral utaztak Erdélybe, mégis négy gólt lőttek a Brassónak. Christian Dolezal sportigazgató a meccs végén a helyzetkihasználásra panaszkodott, szerinte elég lehetőséget dolgoztak ki, hogy nyerjék a találkozót. Ez már csak azért is érdekes észrevétel, mert a Brassó végül 8-4-gyel zárta le a történetet. A Sportklub ugyanakkor potens ellenfélre számíthat, és ha így lesz, azzal a nézők járnak a legjobban. Beczééknek a Hokiklub Budapesttel meggyűlt a bajuk, a kék-fehérek húszasa csak a 64. percben szerezte meg a mindent eldöntő gólt. A csíkiak legfőbb fegyvere a 60 percen keresztül diktált magas tempó lehet újfent – ebben nem volt hiba a HKB ellen sem, mentek a kékek, mint a veszedelem, lelkes közönségük előtt másképp nem is tehetnének sosem –, a Vienna összességében aligha tudná tartani ezzel a lépést. Viszont kell a jó kezdés is, nem úgy, mint pénteken, amikor a HKB már a 8. másodpercben megszerezte a vezetést.

SCC-VC2_201812xx

Fotó: Pál Zoltán (SC Csíkszereda)

SC Csíkszereda–Vienna Capitals II 6-5

   

A Bécs-farm hatalmasat küzdve büntetőkre kényszerítette a Szeredát, itt azonban már a hazaiak bizonyultak jobbnak.

A mindössze 14 mezőnyjátékossal kiálló Vienna-farm volt a vendége az alapszakasz második helyét megszerző Csíkszeredának. Az első feljegyzésre méltó esemény Becze kiállítása volt, amelyet nem tudtak kihasználni a vendégek. Komoly küzdelem alakult ki az első gólért, amit a 16. percben a hazaiak értek el Rokaly Norbert révén. Ám a bécsi fiatalok a második előnyüket már nem hagyták veszni, és 17 másodperccel a harmad vége előtt Bauer révén egyenlítettek. A második húsz perc elején a Csíkszereda játszhatott két percig létszámfölényben, ám ebből is a vendégek tudtak tőkét kovácsolni, miután Saari emberhátrányos gólt lőtt, így csapata megfordította az állást. A Capitals-farm alaposan belejött, mert 44 másodperc elteltével immár egyenlő létszámnál Kittinger mattolta a szezonban eddig egy mérkőzésen védő László kapust, 1-3. A 37. percben szépített a házigazda, miután Krasznoszlobodcev gólra váltotta Becze passzát. Szinte rögtön ezután emberelőnybe került a csíki csapat, ám ebből ismét rosszul jöttek ki, mivel Piff már a második hátrányos gólt vágta a kapujukba, 2-4. A harmadik játékrész rögtön hazai fórral indult, és ezt már kihasználták, Anyiszin lövését csak a háló fogta meg. A csíkiak nagy energiákat mozgósítottak az egyenlítés érdekében, és ez a 49. percben sikerült is Rejn jóvoltából. Ezúttal a Csíkszereda kapta el a fonalat, és 35 másodperc elteltével Sulakov révén visszavették a vezetést, 5-4. A bécsiek megpróbáltak mindent: másfél perccel a lefújás előtt időt kértek, levitték a kapust, és ez a húzás bejött, Hiltunen egyenlített, 5-5. Mivel hosszabbítás nem hozott eredményt, a pluszpont sorsát büntetőkkel döntötték el, és ekkor a hazai szurkolók örülhettek, Krasznoszlobodcev sikeres rávezetése tett pontot a történet végére, 6-5.

scc-vic

Lehet, hogy a nézőknek jó mérkőzés volt ez

   

Vezetőedzői vélemények a Sportklub–Vienna Capitals II mérkőzés után.

Don MacAdam, SC Csíkszereda: “Lehet, hogy a nézőknek jó mérkőzés volt ez, hiszen tele volt fordulatokkal, izgalmakkal, helyzetekkel. Ugyanakkor ez nem volt elmondható a helyzetek kihasználására. Több jó lehetőségünk volt, amelyekkel nem sikerült élnünk. A vendégek jól küzdöttek, remekelt a kapusuk. Nekünk problémáink voltak a speciális játékunkkal. De jó felkészülés volt ez a következő meccsre.”

Santeri Heiskanen, Vienna Capitals II: “Az első két harmadban a legjobb arcunkat mutattuk a szezonban. A legjobb hokit játszottuk. A harmadik harmadban egyre jobban fáradtunk, jöttek a hibák és a kiállítások. A fiúk viszont nem álltak le egy percre sem, annak ellenére, hogy két és fél sorral játszottunk. Büszke vagyok rájuk.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 850 néző. Játékvezetők: Csata, Csata, Fehér, Péter.
László: 90,0% (Lundström)
K
Zimmermann: 82,4% (Tschrepitsch)
Sulakov, Salló, Becze, Valchar, Rokaly N.
1
Saari, Satmark, Bauer, Hiltunen, Kittinger
Flinta, Gecse, Anyiszin, Krasznoszlobodcev, Rejn
2
Piff, Hedberg, Schlögl, Ranftl, Rohm
Györfy, Farkas, Sándor, Egyed, Horváth
3
Posch, Pallierer, Maxa, Wolf
Bors, Rokaly Sz.
4
Hozó Levente
E
Sjöquist Johan, Heiskanen Santeri
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 15:01 SCC Rokaly N. Anyiszin
1-1 19:43 VIC PP Bauer Saari Piff
1-2 24:17 VIC SH Saari Maxa Posch
1-3 25:01 VIC Kittinger Piff Hedberg
2-3 36:01 SCC Krasznoszlobodcev Becze Rejn
2-4 38:01 VIC SH Piff Hiltunen Bauer
3-4 41:46 SCC PP Anyiszin Krasznoszlobodcev Sulakov
4-4 48:01 SCC Rejn Egyed Horváth
5-4 48:36 SCC Valchar Sulakov Becze
5-5 59:05 VIC Hiltunen Schlögl Maxa
6-5 65:00 SCC GWS Krasznoszlobodcev
34 Kapura lövések száma 50
8 Kiállításpercek 22

A kéken túlról kapott gólt a Bécstől a Sportklub

 

A meccset végül büntetőkkel nyerték meg a csíkiak. Videó-összefoglaló.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum