Debrecenben ér véget az Erste Liga-alapszakasz

   

A legeslegutolsó találkozón a DEAC fogadja a Gyergyói HK-t.

A GYHK debreceni mérkőzésének sem lesz már tétje. A DEAC győzelemből érkezik, miután vasárnap egy bődületesen erős harmadik harmaddal fordított a DAB otthonában. David Musial így mindkét meccsét megnyerte Dunaújvárosban, ami plusz elégtételt jelenthet számára, hiszen az előző szezonban még az Acélbikáknál dolgozott, de menet közben elküldték.

A DEAC az ötödik helyen zárt. Pontszámban bár zárkózhat még az UTE-hoz és a Brassóhoz, de utolérni egyiket sem tudja. Az újvárosi meccsel ráadásul az is eldőlt, hogy a Gyergyónak sem kell izgulnia, a DAB maradt mögöttük, így ők hetedikként négy ponttal kezdik az alsóházi középszakaszt.

debgye

A két csapat egymás elleni meccsein a szezon első felében a DEAC volt a jobb. Először 5-3-ra, majd Gyergyószentmiklóson 3-1-re nyertek, Sztyepan Gorjacsevszkih mindkétszer már a 60. perc előtt lekorcsolyázott, azonban ez  sem segített a székelyeken. Legutóbb 8 napja találkoztak, érdekes módon mindkét csapat kapust cserélt. A gyergyói légiósigazolások miatt Gorjacsevszkih partvonalra került, bár maradt a keretben, utoljára december 7-én állt kapuban a DAB ellen. A helyére Ruczuj Gellért került, aki elképesztő formában véd: utóbbi tíz meccsén egyszer sem került 90% alá, az UTE ellen shutoutot ért el, a már említett DEAC-meccsen pedig 98%-ot produkált, nyert is a csapat 5-1-re. A gyergyóiak helyzetét nehezíti, hogy ezt a találkozót két kulcsjátékosuk is kihagyni kényszerül, ráadásul mindketten a védelem oszlopai.

DEAC–Gyergyói HK 5-0

   

Nem bírta el legjobb védői közül kettő hiányát a Gyergyó, így simán kikapott Debrecenben az Erste Liga utolsó alapszakaszmeccsén.

Sosem látott összeállításban lépett jégre a GYHK, miután a játékvezetőket a Vasas elleni meccs lefújását követően megsértő Igor Bobcek és Gyenyisz Jezsov egy-egy meccses pihenőre kényszerült. Hogy egyebet ne mondjunk, a csapat házi gólkirályát, a 16 találatnál járó Roman Tomaneket Góga Attila bekkpárjaként nevezték. A két kiváló légiós távollétében december eleje óta először kapott ismét lehetőséget a kapuban Sztyepan Gorjacsevszkih. Hogy az orosz-fehérorosz állampolgárságú hálóőr mennyire örült ennek a meccs előtt, azt nem tudhatjuk, de hogy az első harmadot követően kevésbé, abban biztosak lehetünk. Ebben a játékrészben három góllal kínálták meg őt a DEAC-osok – köztük egy emberhátrányossal –, előbb Izacky duplázott, majd Turcotte is betalált. Utóbbi nem akarván elmaradni cseh sortársa mögött ugyancsak feliratkozott a táblára még egyszer, ráadásul szintén emberhátrányban, ám ez már a második harmad közepén történt, 4-0 a 31. percben. Innentől kissé lassabban történtek a továbbiak, hiába voltak kiállítások bőséggel, előnyös találat egyáltalán nem született, ahogyan újabb hátrányos sem, a végeredményt Kulesov állította be az 57. percben.

DEB-GYE-900

Hetényi Zoltán jó teljesítménye is kellett

   

Mikael Tisell, a Gyergyói HK és David Musial, a DEAC vezetőedzője értékelte a két csapat alapszakaszzáró mérkőzését.

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 427 néző. Játékvezetők: Varjú, Varjú, Vincze, Sipos.
Hetényi Z.: 100% (Gönczi)
K
Gorjacsevszkih: 84,4% (Szakács)
Vuorijarvi, Kovács, Turcotte, Izacky, Novotny
1
Kozma Zs., Péter, Pesztunov, Constantin, Csergő
Hetényi P., Behal, Németh, Kulesov, Hári
2
Tománek, Góga, Sára, Karpusz, Vorobjov
Antal, Berta, Silló, Molnár, Salló
3
Orbán, Ferencz Csibi, Barabás, Daradics, Elekes Darabont
Márton, Kozma F., Vincze
4
Benedek, Ivácson, Timaru
Musial David, Kecskeméti Áron
E
Tisell Mikael, Vitali Donika
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 00:46 DEB Izacky Turcotte
2-0 17:13 DEB SH Izacky Novotny
3-0 19:18 DEB Turcotte Izacky Behal
4-0 30:20 DEB SH Turcotte
5-0 56:33 DEB Kulesov Hári
32 Kapura lövések száma 43
12 Kiállításpercek 6

Kulesov nagy gólt vágott fonákkal a Gyergyónak

 

A DEAC–GYHK mérkőzés videó-összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum