Nem lazíthat a Brassó a Hokiklub ellen

   

A presztízs és a minél jobb középszakasz-felkészülés a tétje a Brassó és a HKB párharcának.

A Corona bebetonozta magát a harmadik helyre, így két bónuszponttal kezdheti a középszakasz felsőházi küzdelmeit. A Schiller-Vasas HC Gyergyó elleni győzelmével az is végérvényesen eldőlt, hogy a Hokiklub Budapest zár 40 fordulót követően az utolsó helyen. Karácsony előtt az esélyekről azt írhattuk volna, hogy hazai sikeren kívül mást el sem tudunk képzelni ezen a brassói meccsen. Azonban az ünnepek után a mezőny vége megtáltosodott, sorra szerezte a pontokat, mi több, a győzelmeket is. Ki mert volna akár csak néhány napja is arra fogadni, hogy a szezont az utolsó két pozíció valamelyikében töltő, jellegtelen, elképzelés nélküli, hibákkal tarkított játékot produkáló Hokiklub összeszedett és lendületes hokival, feszes védekezéssel, barúvoros gólokkal túlórázásra kényszeríti az alapszakasz-győzelemre hajtó SC Csíkszeredát a Vákár Lajos Műjégpályán?

De magának a Coronának is vannak tapasztaltai, hiszen két hete sincs, hogy az utolsó 10 percben hozták döntetlenre a meccset a Tüskecsarnokban, majd nyertek nagynehezen a hosszabbításban. Gröschl Tamás és Stefan Mega vezetésével a HKB az utóbbi időszakban engeteget javult, ráadásul Filip Landsman személyében remek kapust igazolt. Az utóbbi fordulók Hokiklubja egyáltalán nem az a csapat, amely ellen szinte bárki biztosra mehetett. Hogy a Brassó ezen a minden tét nélküli mérkőzésen mennyire tartja fontosnak tekintélye megőrzését, az sok mindent befolyásolhat. Az biztos, hogy ha fél vállról veszik a meccset, ha nem állnak bele, akkor könnyen pontot vagy pontokat veszíthetnek. Közeleg a középszakasz, ráadásul hétfőn a legnagyobb ellenfél, a Csíkszereda érkezik Brassóba az alapszakasz utolsó meccsére, úgyhogy ez már nem az a pillanat, amikor sokat lehet pihenni vagy lazulni.

BRA-KMH_20181118-900

fotó: Daniel Maximilian Milata

Corona Brassó–Hokiklub Budapest 1-3

   

Az egyre karakteresebb játékot mutató Hokiklub Budapest a csíki pontszerzés után győzni tudott Brassóban.

Két olyan csapat találkozott Brassóban, amely az alapszakaszban már nem módosíthatott a tabellán elfoglalt helyezésén, így a meccset felkészülésnek is tekinthették a középszakaszra. Az elején úgy tűnt, hogy ezt a Hokiklub vette komolyabban, mert a 4. percben Jancsó megszerezte a vezetést, 0-1. Három perc múlva Bíró Gergő és Albert Tibor akaszkodott össze, mind a kettőjüknek négy perce volt, hogy elmélkedjen a történteken a büntetőpadon. Első rendes emberelőnyét azonnal gólra váltotta a budapesti csapat, a 10. percben Csíki vette be Tőke kapuját, 0-2. A speciális játék a Brassónak nagyon nem ment, bár a 13. perctől kezdve kis megszakításokkal hat percig támadhattak előnyben, ezt eredmény nélkül tették. A sok kihagyott helyzet fél perccel a harmad vége előtt megbosszulta magát: Köllő gólja szomorította el a hazai szurkolókat, 0-3. A második játékrész ismét hihetetlen kiállításcunamit hozott. A Brassó három, a Hokiklub hét kétpercest kapott, a hazaiak egyszer fél percig, majd 10 másodpercig játszhattak kettős előnyben is. Ez a játék képét is megváltoztatta, a kék-sárgák több mint kétszer annyi kapura lövést könyvelhettek el, de a 16-ból egy sem akadt be a pihenő Landsman helyett ismét szóhoz jutó Kiss Bencének köszönhetően. A harmadik harmad elején gyors góllal jelezte a Brassó, hogy a meccs még nincs lefutva: Tranca 55 másodperc elteltével talált be, 1-3. A hazaiak nagy erőket mozgósítottak a szépítés, illetve az egyenlítés érdekében, ám nem találták a szívós budapesti védekezés nyitját, így elvesztették a mérkőzést.

hkbbra

fotó: Hokiklub Budapest

Nem érdekes, hogy hány helyzetünk volt

   

Mestermérleg a meglepetést hozó Brassó–Hokiklub Budapest mérkőzést követően.

Roman Mega, Hokiklub Budapest: “Kétségkívül jól kezdtünk, tele voltunk energiával, négy sorral szerettünk volna játszani, és nem is változtattunk ezen. A második harmadban túl sok időt töltöttünk a büntetőpadon, de így is tartani tudtuk az eredményt. Amikor a Brassó a harmadik játékrészben belőtte a szépítő gólját, az sem zavart meg bennünket, képesek voltunk megóvni a kapunkat az újabb találatoktól. Nagyon örülök a győzelemnek.”

Greg Lindqvist, Corona Brassó: “Hiába nem számított a helyezésünk szempontjából, hogy mi lesz a vége ennek a meccsnek, mégsem vagyok boldog az eredménnyel. Nem vagyok boldog, mert azok a játékosok, akik megkapták a lehetőséget, hogy több szerepet kapjanak a találkozón, nem éltek ezzel az eséllyel. Ez a vereség nem megbocsátható, sem a klub, sem a szurkolók szempontjából. Nem érdekes, hogy hány helyzetünk vagy kapura lövésünk volt, a tény az, hogy kikaptunk.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 635 néző. Játékvezetők: Mihai, Mihai, Bandi, Andre.
Tőke: 90,3% (Polc)
K
Kiss: 97,8% (Landsman)
Peretyagin, Boriszenko, Tranca, Péter, Zsók
1
Kuqali, Jancsó, Sátek, Albert, Szappanos
Dorofejev, Bors, Lidhammar, Molnár Zs., Gliga
2
Lévai, Orbán, Egyed, Godó, Izsák
Mihály E., Bíró O., Bíró G., Molnár Z., Bíró M.
3
Lakatos, Csíki, Berendi, Köllő, Németh
Haraga, Chitac
4
Vajda, Szopos, Horváth, Szűcs
Lindqvist Greg Kjell
E
Mega Roman, Gröschl Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:04 HKB Jancsó Kuqali Albert
0-2 09:36 HKB PP Csíki Orbán Sátek
0-3 19:27 HKB Köllő Egyed
1-3 40:55 BRA PP Tranca Boriszenko Peretyagin
45 Kapura lövések száma 31
14 Kiállításpercek 38

A Hokiklub Budapest brassói sikerének góljai

 

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum