A Gyergyó számára még elérhető a hatodik hely

   

Hat megelőzik a Fehérvárt, akkor hat ponttal kezdhetik az alsóházat, a Schiller-Vasas azonban egyáltalán nem lesz könnyű ellenfél.

Pénteken érvényesült a papírforma, Pesterzsébeten az FTC-Telekom nyert a Gyergyószentmiklóssal szemben és megnyerte az alapszakaszt. Az erdélyi csapat mindent megtett a pontszerzésért, 3-1-ről és 4-2-ről is felzárkóztak egy gólra, azonban egyenlíteni nem sikerült. Sokat nem pihenhetnek, hiszen szombaton 18:20-tól már a Schiller-Vasas otthonában kell pályára lépniük, de legalább az utazás nem fárasztja majd őket. Az erőre azért is szükség lesz, mert jelen pillanatban 3 ponttal vannak lemaradva a hatodik helyezett Fehérvári Titánoktól. A Gyergyónak még két meccse van: a Vasas után a DEAC otthonában lépnek pályára, ezzel szemben a fehérváriak már csak az UTE-val játszanak. Ha tehát a Gyergyó szombaton begyűjti a három pontot, akkor felzárkózik a Fehérvár mellé, majd a vasárnapi Fehérvár–UTE meccs eredményének tükrében hétfőn azzal a tudattal léphet pályára Debrecenben, hogy van-e még esélye előrébb lépni, és ha igen, akkor hogyan. A Gyergyónak nem jó a pontazonosság, tehát csak a Titánok pontvesztése esetén van esélyük. Ezért is fontos a Vasas elleni győzelem.

A Schiller-Vasas azonban veszélyes ellenfél. A két sereghajtó ligaújonc, vagyis a Hokiklub Budapest és a Vasas versengése új dinamikát kölcsönzött az alapszakasz hajrájának, kell-e ennél jobb példa a HKB pénteki hosszabbításos vereségénél a Csíkszereda otthonában. A Sportklub az otthon megszerezhető pontok 82,5%-át megszerezte, ennek ellenére a HKB élvezetes meccset tudott játszani ellenük, melyen a végsőkig életben tartotta győzelmi esélyeit. Ugyanerre számíthat a Gyergyószentmiklós Ladányi Balázs tanítványaitól, akik az elmúlt hat meccsen elképesztő szériát futottak: legyőzték a Vienna Capitals II-t, a Hokiklub Budapestet, sőt, a Fehérvári Titánokat is, miközben pontot raboltak Fehérváron és a Fraditól is. Formájukról mindent elmond, hogy pontjaik közel felét a legutóbbi hat meccsen szerezték. Jó lesz erre figyelni a Gyergyónak is, amely már csak az alsóházi középszakasz szempontjából is jobban teszi, ha komolyan készül a Vasas ellen.

vasasgyergyo-19-900

fotó: Schiller-Vasas HC

Schiller-Vasas HC–Gyergyói HK 4-3

   

Ladányi Balázs csapata rendes játékidőben legyőzte a gyergyószentmiklósiakat, így eldőlt, a Fehérvári Titánok kezdik 6 ponttal a középszakaszt.

Az egyetlen szombati mérkőzés első harmada nem hozott gólt, de mindkét csapatnak volt esélye a vezetés megszerezésére. A gyergyóiak közel jártak ahhoz, hogy kihasználják az emberelőnyüket, de Koitmaa vezetésével kibekkelte a Schiller-Vasas, míg a hazaiak majdnem megbüntették Ruczuj bizonytalanságát. A második játékrészben meglépett a Gyergyói HK. A 27. percben Koitmaa a játékvezetők szerint kiadhatta volna a korongot, ezért kétperces büntetést kapott a játék késleltetéséért. Az előnyt 21 másodperc alatt gólra váltották a vendégek, Jezsov kék vonalas lövésébe Péter Zsolt ért bele. Hét perccel később a gyergyószentmiklósiak egy kivédekezett hátrány után meglőtték a második találatukat, Orbán lövését hiába védte a Schiller-Vasas kapusa, a kipattanót Constantin belőtte. Alig 3 percre rá Pesztunov rálőtte egy hazai játékos botjára a korongot, ahonnan bekerült a kapuba. A harmad utolsó percében szépített a kék-pirosak a MAC-tól lejátszók révén, Szigeti passzából Szabad megindult és góllal zárta szólóját. A záró felvonás eleje kiválóan alakult a Vasas számára: előbb Székely Mádai emberelőnyben bekotort találatával felzárkózott 1 gólra a hazai együttes, aztán 19 másodpercre rá nem tudtak felszabadítani a vendégek, Fejes bent tartotta a korongot a gyergyói harmadban, a passzából Gágyor vállon lőtte Ruczujt, akiről beperdült a játékszer a saját kapujába. A két gyorsan bekapott gól megzavarta a gyergyóiakat, a 49. percben Ruczuj nem tudott rátenyerelni a korongra, Turbucz betuszkolta azt, így már a Schiller-Vasas vezetett. A végjátékban a Gyergyói HK lehozta a kapusát, 17 másodperccel a vége előtt a vendégegyüttes be is talált Koitmaa kapujába, ám a játékvezetők kisles miatt nem adták meg a gólt, hosszasan videobíróztak, de maradtak a jégen hozott döntésüknél.

A Schiller-Vasas 4-3-ra győzött, a Gyergyói HK rendes játékidős vereségével pedig eldőlt: a Fehérvári Titánok zárják a 6. helyen az alapszakaszt, így a középszakasznak Kiss Dávid csapata vág neki 6 ponttal.

vasgye-201901

fotó: Schiller-Vasas HC-facebook

A szerencse is amellé áll, aki sokat tesz érte

   

Mestermérleg a Schiller-Vasas HC-Gyergyói HK mérkőzés után.

Ladányi Balázs, Vasas: “Az első két harmaddal nem lehetünk elégedettek. Nem a játékunkkal volt a probléma, hanem a küzdőszellemmel. A szünetben egyetlen dolgot kértünk a srácoktól, hogy ebben változtassunk, és ezzel jönni fog a többi is. És jött. Nem is feltétlenül a lőtt gólok számával vagyunk elégedettek – persze azzal is –, hanem azzal, ahogyan játszottunk. A srácok most már tudják, hogy a kemény munkának egy mérkőzésen belül is megvan az eredménye, a gyümölcse, és a szerencse is amellé áll, aki sokat tesz érte – gondolok itt a végén, a videózás után meg nem adott gyergyói gólra.”

Mikael Tisell, Gergyói HK: “Négy ajándék gólt adtunk oda a Vasasnak. A második harmad végén már egy nagyon könnyű gólt kaptunk, ezzel pedig bajba sodortuk magunkat. Aztán jött egy teljesen felesleges kiállítás, abból a gól, majd a harmadik, ami becsorgott a kapuba, és még ezzel sem volt vége. Borzasztóan csalódott vagyok.”

vasgyer2

fotó: Vasas Attila

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 600 néző. Játékvezetők: Kókai, Kókai, Váczi, Pálkövi.
Koitmaa: 92,3% (Tóth)
K
Ruczuj: 90,0% (Szakács)
Kováts, Bukor, Szlama, Bödök, Schmál
1
Jezsov, Kozma, Pesztunov, Constantin, Csergő
Surányi, Tornyai, Lőczi, Székely-Mádai, Turbucz
2
Góga, Orbán, Steén, Tománek, Vorobjov
Inglis, Fejes, Szigeti, Varga, Szabad
3
Bobcek, Ferencz Csibi, Benedek, Péter, Elekes Darabont
Bálint, Belényesi, Rózsa, Szlépka, Gágyor
4
Ivácson, Timaru, Barabás, Daradics, Sára
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
E
Tisell Mikael, Vitali Donika
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 26:42 GYE PP Péter Csergő Jezsov
0-2 33:53 GYE Constantin Orbán Pesztunov
0-3 36:46 GYE Pesztunov Góga Kozma
1-3 39:03 VAS Szabad Bálint
2-3 44:34 VAS PP Székely-Mádai Lőczi
3-3 44:53 VAS Gágyor Fejes
4-3 48:02 VAS Turbucz Lőczi Székely-Mádai
40 Kapura lövések száma 39
4 Kiállításpercek 51

Így fordított mínusz háromról a Schiller-Vasas

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum