Sokat segíthetne a MAC a Jegesmedvéknek

   

Az újbudai Extraliga-csapat a HC Nové Zámkyt, a miskolciak egyik legnagyobb közvetlen riválisát fogadja.

Majoross Gergely fiai számára persze nem feltétlenül az az elsődleges szempont, hogy kisegítse a szlovák bajnokság másik magyar gárdáját, hiszen “saját jogon” is nagy szüksége van a pontokra. Ahogy a DVTK Jegesmedvék a felsőházért versenyeznek az Érsekújvárral és a Trencsénnel, úgy harcolnak a kékek picivel lejjebb a playoff-kvalifikációért, a legjobb tízben maradásét. Különbség közöttük, hogy míg a nyolcadik Miskolcnak hátrányt kellene behoznia, addig a kilencedik MAC-nak az előnyét lenne fontos megtartania. Nagy Krisztiánéknak jelenleg éppúgy 54 pontjuk van, mint a HC Detvának, ám a 11. Liptószentmiklós a maga 49 egységével mindenképp veszélyes rájuk, és matematikailag nem szállt még ki a küzdelemből a 41 pontos Zsolna sem. Nyilvánvaló tehát, hogy a lényeges dolgokról a ma kezdődő utolsó teljes kör, a mindenki számára hátralévő 11 mérkőzés fog dönteni, és ezt jó lenne jól kezdeni.

A MAC és az Érsekújvár kapcsolata különlegessé vált az elmúlt hónapokban. A csapatok egymással játszották a szezon első mérkőzését, amely alkalomból népes újvári szurkolósereg érkezett a Tüskecsarnokba, és a kapcsolat a csoportok közül azóta is baráti. Azzal együtt, hogy az a bizonyos első összecsapás kiütéses vendéggyőzelemmel végződött. Menet közben a MAC alaposan felzárkózott, mondhatni, megérkezett a ligába. Ezt bizonyítja a további eredmények alakulása is, minthogy másodjára már csak 3-2-es Érsekújvár-győzelem született, majd utána előbb a MAC nyert 4-3-ra, majd ismét a Zámky 3-1-re. A feladat adott, sokkal szebben mutatna egy 2:3-as meccsarány a végén, mint egy 1:4-es.

Nem lehetetlen elérni ezt az eredményt, mivel nincs rossz formában a MAC. Igaz, hogy a listavezető Besztercebánya ellen 3-1-es vezetésről “sikerült” kikapni egy elrontott harmadik harmaddal, ám a csapat így is szerzett 12 pontot idei 7 mérkőzésén. Az Újvár ebben a naptári esztendőben mindössze 7 egység begyűjtésére volt képes, miközben a Zsolnától és a Liptószentmiklóstól is kikapott. Igaz, árnyalja a képet, hogy épp a listavezető Banska Bystricát képes volt legyűrni kedden. Egy szó, mint száz, ez is egy olyan összecsapás lesz, mint bármelyik másik ebben a kompetitív bajnokságban: tökéletesen megjósolhatatlan, hogy ki fog örülni este.

macnzá

MAC Újbuda–HC Nové Zámky 0-5

   

A budapesti Extraliga-csapat ezúttal gólt sem tudott lőni a zöld-fehéreknek.

A mérkőzés negyedórás késéssel indult, mivel a bemelegítés során kitört egy plexi. A csúszás a vendégeknek tett jót, érsekújvári rohamokkal kezdődött a találkozó, de igazi veszélyt egy ideig nem tudtak kialakítani Bálizs kapuja előtt. Az 5. percben Dansereau és Burt lövései életjelet mutattak hazai oldalról is. A 7. percben Szigeti kínálta meg éles szögből a vendég kapust. A 9. percben remek akcióból megszerezték a vezetést a vendégek, Zboril centerezését követően Ruckaynak már csak az üres kapuba kellett passzolnia, 0-1. A 11. percben Nagy Krisztiánt akadályozás miatt küldték ki a bírók. Az emberelőnyben sokáig nem volt veszélyes az Érsekújvár, ám eltolódtak a hazai hátvédek, és ekkor Pospisil remekül találta meg a kapu előtt üresen maradt Urbánt, aki megduplázta a vendégek előnyét, 0-2. A MAC ment előre, de átütő erő nem igen volt a támadásaiban. Hiába nyerték a kapura lövéseket 13-6-ra, a szünetben 0-2-es vendégvezetés állt az eredményjelzőn.

A második játékrész Pospisil helyzetével indult, de Bálizs a helyén volt. A 23. percben Jurik hátulról akasztott, két percre kiülhetett. Bár felállt a hazai együttes, Bodóék nem tudtak túljárni Matej Kristin eszén. A 27. percben Terbócs szlalomozott végig a védők között, szólóját fogta a szlovák kapus. Negrin kapott két percet, miután akasztotta az egyik meglóduló újvári támadót. Pospisil hamar kihasználta az emberelőnyt, a bedobókör magasságából lőtt hatalmas gólt a rövid felsőbe, 0-3. A 30. percben tűzijátékot rendeztek a vendégek, de a korong valahogy elakadt a Bálizsban. Három perccel később Bodó is kiülhetett két percre. Az újbudaiak a harmadik emberhátrányukat már sikeresen kivédekezték. A 40. percben Negrin kék vonalas lövését fogta a vendég hálóőr. Még az utolsó másodpercek során Macaulayt küldték ki a játékvezetők, miután botja egy szlovák arcon csattant.

Az áthúzódó kiállítás kivédekezését követően Dudás tesztelte közelről a vendég kapust, de Kristin újfent résen volt. A 49. percben újból a vendégek voltak eredményesek, Strauch verte meg Macaulayt, kiszorított helyzetből leadott lövését védte Bálizs, ám a kipattanót Hruska a kapuba pofozta, 0-4. Dudás kozmetikázhatta volna az állást, de védték lövését. A végén ismét emberfórba került az Érsekújvár, miután Jared Brownt kiküldték akasztásért. A kiállításból még nem esett gól, de utána igen, Ruckay duplázott, 0-5.

Ezen a meccsen kétség sem fért hozzá, hogy melyik a jobb csapat, az Érsekújvár megérdemelten nyert 5-0-ra, tartva felsőházas pozícióját. Mivel a HC Detva szerencsére szintén kikapott, a Liptószentmiklós viszont nyerni tudott a Besztercebánya ellen, így szorosabb lett a harc a 9–10. helyekért. Jelenleg a MAC-nak és a Gyetvának egyaránt 54 pontja van, ám előnyük az MHK Liptovsky Mikulassal szemben már csak 2 egység.

MACNZA Mudra

fotó: Mudra László/MAC

Extraliga, 2019. jan. 20., vasárnap.
Bálizs: 81,5%
K
Kristín: 100%
Pozsgai, Macaulay, Orban, Langkow, Bodó
1
Zatko, Hain, Jurík, Zboril, Ruckay
Negrin, Dudas, Klempa, Brown, Dansereau
2
Novák, Ordzovensky, Urban, Simun, Bajtek
Garát, Burt, Odnoga, Nagy Krisztián, Terbócs
3
Hatala, Andersons, Pospisil, Strauch, Hruska
Vokla, Majoross, Szabad, Pápa, Szigeti
4
Rogon, Henderson, Ondrusek, Fábry
Majoross Gergely
E
Milan Jancuska
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 08:48 NZÁ Ruckay Zboril Ordzovensky
0-2 11:54 NZÁ PP Urban Pospisil Simun
0-3 27:57 NZÁ PP Pospisil Simun Bajtek
0-4 48:33 NZÁ Hruska Strauch Andersons
0-5 59:31 NZÁ Ruckay Zboril
25 Kapura lövések száma 27
10 Kiállításpercek 2

A MAC–Érsekújvár mérkőzés összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum