A nap rangadóját vívja a Fehérvár Dornbirnban

   

Közvetlen riválisok csapnak össze, öt fordulóval az alapszakasz vége előtt a nyolcadik DEC csak 3 pontra van a hatodik Volántól.

Ez a tény elegendő is ahhoz, hogy világossá váljék, mekkora a tétje a találkozónak. Pláne ha hozzátesszük azt is, hogy a felek között még ott van a hetedik pozícióban a Linz is, és ha arról sem feledkezünk meg, hogy a felsőház egyetlen kiadó helyéért hajtó trió mindegyik tagja alaposan felszívta magát, vagyis jó formát mutat.

Örömteli körülmény, hogy ezen belül nincs miért búslakodnia a Fehérvár AV19-nek. Bár Hannu Järvenpää tanítványai két vereséggel kezdték ezt a naptári évet, azóta mind a négy találkozójukon pontot szereztek. Összesen tízet, úgy, hogy idegenben legyőzték a Klagenfurtot és a Linzet is, míg hazai jégen a Villachot múlták felül. A Dornbirn sem tétlenkedett ebben az időszakban, különben nem lehetne ott a mieink nyakán. Ők két szenzációs diadalokkal kezdtek a Bolzano és a Salzburg ellen, majd egy Innsbruckkal szembeni vereséget követően kiütötték a Zágrábot, hosszabbításra kényszerítették a Klagenfurtot és legyűrték a Znojmót. Ezen eredmények alapján természetesen megjósolhatatlan, hogy ki a vasárnapi rangadó esélyese. Ugyanígy azt sem tudhatjuk, mi következik abból, hogy a két csapat eddigi három találkozójának mindegyikét a Fehérvár nyerte, kétszer rendes játékidőben, egyszer hosszabbításban. Még egy adalék: a Dornbirn szombaton este is játszott – a Znojmo volt az ellenfele –, de ebből is két dolog következhet: vagy viszi őket tovább a lendület, vagy fáradtabbak lesznek.

Akárhogy is lesz, nagyon fontos lenne most megszereznie a 3 pontot a magyar EBEL-csapatnak. Egyrészt, mert leszakíthatná ellenfelét. Másrészt azért is, mert az alapszakasz zárása finoman szólva sem érkezik könnyűnek a bivalyerős Bolzano és a szezonbeli főmumus Red Bull Salzburg ellen. De ne szaladjunk ennyire előre, erre a napra elég lenne megszerezni – avagy kiszurkolni – az újabb győzelmet a Dornbirn ellen.

avsdec-20180228

fotó: Soós Attila/Fehérvár AV19

Dornbirn–Fehérvár 4-5

   

Két pontot elhozott közvetlen riválisa otthonából a magyar EBEL-csapat, így sikerült a Linzet is maga mögött tartania.

Sarauer sérülése miatt 17 mezőnyjátékossal és kissé megvariált sorokkal kezdte a dornbirni rangadót Hannu Järvenpää csapata, és hamar magához ragadta a kezdeményezést, Sofron, Wishart, Hári, majd Reisz előtt adódtak helyzetek. Az első emberelőnyt is a magyar gárda kapta, és ha megkapta, élt vele, Hári keresztpasszát Luttinen lőtte az alsóba, 0-1 a 6. percben. Nem sokkal később ahogy a Volán, úgy a DEC is kihasználta első fórját, Reid tett be egy kipattanót, 1-1. A következő időszakot mezőnyjáték jellemezte, Harty lövését Rinne védte, Timmins és Reid kettő-egyes megugrását Carruth. Kuralt is kihagyott egy lehetőséget, ám a következőt nem: kipattanó koronggal élt ügyesen a 19. percben, 1-2, Hári csapatkapitány a második asszisztját jegyezte. Egy jellemző adat: a Fehérvár 17-5-re nyerte a kapura lövéseket ebben a húsz percben.

A Dornbirn nagyobb fordulatszámon indította a második játékrészt, Magnan és Trotter veszélyeztetett, ám próbálkozásaik éppúgy nem voltak eredményesek, ahogy Kuralt, Harty és Luttinen sem ért célt. A Fehérvár átvette az irányítást, Meland és Sofron előtt is adódott helyzet a 3-1-hez, nem használták ki. A mérkőzés feléhez közeledve Rinne kapus megsérült, bejött Stroj. A 29. percben előbb Kuraltot állították ki, majd másodpercekkel később Luttinent is, öt a három ellen egyenlített a DEC, ismét Reid talált be. A folytatásban itt is, ott is futottak szép támadások, de maradt a 2-2 a második szünetre.

A harmadik felvonásban gyorsan megszerezte a vezetést a vendégcsapat, Hári János már az első percben betalált, 2-3. A Dornbirn ezt követően minden energiát megmozgatott az egyenlítésért és az előnybe kerülésért, és sikerrel is járt, O’Donnell a 46., Timmins az 56. percben volt eredményes, először vezetett a mérkőzésen a hazai gárda. Innentől a Volánnak kellett nagyon is kapaszkodnia, Järvenpää mester az 59. percben levitte kapusát, majd kerek 60 másodperc elteltével Kuralt révén megszületett hat a négy ellen a pontot érő gól, 4-4. A ráadás sem szűkölködött drámai elemekben, lévén, hogy Stipsicz Bencét kiállították. Ezt azonban nemhogy kivédekeztük, hanem a győztes ütést is bevittük, Erdély Csnád meglépett és nem hibázott, 4-5.

A Fehérvár AV19 négyből negyedszer győzte le ebben a szezonban a DEC-et, és bár a Linz kiütötte a Villachot 5-0-ra, egy pontot sikerült megőrizni az előnyből. A Dornbirn hátránya viszont 4 egységre nőtt a 6. helyhez képest. Még 4 forduló van hátra, és bármi lehetséges.

avsdec201812

fotó: Soós Attila/Fehérvár AV19

Most a Magyar Kupa döntőjére kell koncentrálnunk

   

Hannu Järvenpää vezetőedző így kommentálta a Fehérvár AV19 nagyszerű dornbirni sikerét.

„Nagyon izgalmas mérkőzés volt a mai. A Dornbirn kicsit berozsdásodva jött ki az első harmadra, de utána nagyon keményen hajtottak, így sok időt töltöttünk a saját kapunk előtt, azonban Mac Carruth és a védők jól dolgoztak. Nagyon boldog vagyok, hiszen az utolsó percben, miután lehoztuk a kapusunkat, be tudtunk találni, sőt a hosszabbításban emberhátárnyban is eredményesek voltunk. Továbbra is esélyesek vagyunk a legjobb hatba jutásra, de most egy kicsit a Magyar Kupa keddi döntőjére kell koncentrálnunk. Vannak hiányzóink, de nem keseredhetünk el emiatt, hiszen jelen pillanatban nagyon büszke vagyok a játékosaimra.”

EBEL, 2840 néző. Játékvezetők: Kohlmüller, Nikolic, Gaube, Tschrepitsch.
Rinne: 90,9% (Stroj: 80,0%)
K
Carruth: 86,7% (Kornakker)
Gauthier-Leduc, Magnan-Grenier, Trotter, Dupont, O'Donnell
1
Szabó D., Harty, Kuralt, Hári, Erdély
Connelly, McNeill, Reid, Timmins, Pöschmann
2
Meland, Caruso, Sofron, Koskiranta, Luttinen
Vallant, Pulli, Parks, Haussle, Neubauer
3
Tikkanen, Stipsicz, Phillips, Reisz, Sárpátki
Wolf, Zwerger, Schwinger, Haberl D.
4
Wishart, Szita
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:28 FHA PP Luttinen Hári Tikkanen
1-1 10:54 DEC PP Reid Magnan-Grenier Haussle
1-2 18:52 FHA Kuralt Erdély Hári
2-2 30:05 DEC PP2 Reid Trotter Connelly
2-3 40:46 FHA PP Hári Szabó D. Luttinen
3-3 45:56 DEC O'Donnell Trotter Magnan-Grenier
4-3 55:41 DEC Timmins Reid McNeill
4-4 59:12 FHA PP Kuralt Hári
4-5 62:08 FHA SH Erdély Luttinen
30 Kapura lövések száma 37
6 Kiállításpercek 8

A Fehérvár AV19 dornbirni győzelme videón

 

Drámai fordulatok után hosszabbításban nyert kiemelten fontos mérkőzést a magyar EBEL-csapat.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum