Világkupa nem lesz, de a lockout is elmaradhat

Óvatos optimizmussal tekintenek a felek a jövőbe az NHL-ben. A következő bő fél év kritikus lehet.

A minap látott napvilágot a hír, hogy a játékos-szakszervezet (NHLPA) és a liga úgy döntött, a 2016-ban feltámasztott, elvileg négyévente megrendezendő Világkupa 2020-ban máris elmarad. Gary Bettman NHL-komisszár már tavaly kijelentette: csak akkor rendezhetik meg az eseményt, ha a szakszervezettel még az idei All Star-hétvége előtt sikerül dűlőre jutni a kollektív szerződés meghosszabbítása ügyében. Erre azért volt szükség, mert senki nem akarta megismételni a 2004-es fiaskót, amikor a Világkupa döntőjében Kanada legyőzte Finnországot, majd két nappal később az NHL bejelentette a lockoutot, ami a teljes szezon elmaradását és a fizetési plafon bevezetését eredményezte. A két ügy ezen a ponton összekapcsolódott egymással, de ez kevés volt ahhoz, hogy egyezségre tudjanak jutni.

A jelenleg érvényben lévő kollektív szerződés 2022-ben jár le automatikusan, de a felek már két évvel korábban, 2020-ban felmondhatnák. Arról szeptemberben kell nyilatkozniuk, hogy kívánnak-e élni a lehetőséggel. Ez tehát a következő mérföldkő, amelyre érdemes lesz figyelni. A tárgyalások viszont máris megindultak, és a bennfentes szakértők szerint konstruktív légkörben zajlanak. Ehhez nyilván hozzájárul, hogy Bettman 2004-ben és 2012-ben is fölényes győzelmet aratott. Előbb a fizetési plafon bevezetését sikerült elérnie, utóbb pedig annak alacsonyabbra helyezését azzal, hogy a játékosok részesedését a hokihoz köthető bevételekből 57%-ról 50%-ra mérsékelték. A jelenlegi helyzettel a tulajdonosok elégedettnek látszanak, miközben a játékosok követelései nem tűnnek annyira eget rengetőnek, amiért érdemes lenne felfüggeszteni egy szezont.

Miről is van szó? Egyrészt a hokihoz köthető jövedelmek fogalmáról. Minden szezon előtt megbecsülik, mekkora jövedelem várható a jegyeladásból, a televíziós közvetítésekből és egyéb, a jégkorongosok részvételét igénylő rendezvényekből. Ennek alapján állapítják meg a fizetési plafont. A tervezett bevétel 50%-a illeti meg a játékosokat, ez az összeg lesz a teljes bérkeret. Ezt elosztják a csapatok létszámával, ami kiadja a csapatonként bérre költhető átlagot. A fizetési padló (az egy csapat által bérre költhető legkisebb összeg) ennek a 85%-a, míg a plafon a 115%-a. Utóbbi ebben a szezonban 79,5 millió dollár, amiből könnyen kiszámolható, hogy 4,26 milliárd dolláros bevétellel számolnak. Igen ám, de a tényleges teljesülés és a tervezett bevétel között lehet eltérés,. Ezt a pénzügyi bizonytalanságot kezeli a zálog intézménye, amely a játékosok kialkudott béréből visszatart egy hányadot, és abból a szezon végi elszámolás után vagy visszakapnak valamennyit, vagy nem. A zálog összege a 2010-es évek közepén dinamikus növekedésnek indult. 2009/10-ben még csak a bérek 4,1%-át tartották vissza, aztán 2015/16-ban 17%-on tetőzött a zálog, míg az idén 13,5%-ot tesz ki.

A játékosokat bosszantja, hogy a kialkudott béreikből egy számukra kevéssé átlátható folyamat végén akár 15%-ot is visszatarthatnak. Azok is, akik rosszul menedzselik a klubjukat, vagy más okból képtelenek a tervezett bevételeket realizálni. A fent ismertetett számításból azonban kiderül, hogy a zálog csökkentése nem egyszerű, és tulajdonképpen csak a fizetési plafon lejjebb eresztésével lehetséges. A játékosok ehelyett azt szeretnék, ha újratárgyalnák azoknak a bevételi forrásoknak a listáját, amelyből őket az 50%-os részesedés megilleti. A listán nem szerepel például a liga bővítése. Ezt az összeget a tulajdonosok teljes egészében zsebre rakják. Nem kevés pénzről van szó: a Vegas Golden Knights 500, a Seattle 650 millió dollárt csengetett ki felvételi díjként.

A játékosok másik szívfájdalma az olimpiai részvétel. Miután 2018-ban öt alkalom után először ki kellett hagyniuk egy tornát, arra mindenképpen lehetett számítani, hogy a következő szerződésben garanciát fognak kérni rá, hogy legközelebb ilyesmi ne fordulhasson elő. Egy ideig úgy tűnt, hogy a Világkupa bojkottálása lehet a válaszuk az olimpia kihagyására. Bettman ezért is akart garanciát már most, de ez végül nem lett ez akkora ügy, hogy komolyabb konfliktus keletkezzen belőle. Ha megnézzük a pénzügyi mutatókat, világossá válik, hogy miért. A kéthetes torna 65 millió dolláros bevételt termelt, a profit 44 millió dollár volt, amit egyenlően osztottak meg a liga és a szakszervezet között. A tornán szereplő játékosok 86 ezer dollárt kaptak, míg a többi 500 szakszervezeti tag tízezret, amiből még adózniuk is kellett. Ez aprópénz ahhoz képest, milyen terhelésnek voltak kitéve, és a tulajdonosokat sem érte érzékeny veszteség.

A Világkupa tehát kikerült az alkufolyamatból, azonban a jelek szerint ennek nem volt különösebben negatív hatása a tárgyalások hangulatára. Persze ez még nem sokat jelent, az észak-amerikai szakírók egyelőre roppant óvatosan fogalmazzák meg optimizmusukat. Az biztos, hogy az előttünk álló 6-8 hónapban áttörést kell elérni a fenti ügyekben. Ez lesz az igazi vízválasztó azt illetően, hogy mennyire lesz forró 2020 szeptembere.