A Fehérvár veretlen maradna a KAC ellen

   

Az idegenbeli siker nagyon fontos lenne a magyar EBEL-csapatnak a felsőházat érő hely megtartásához.

Hat fordulóval az alapszakasz vége előtt felsőházi pozícióban, biztos rájátszást érő helyen található a Fehérvár AV19. Hogy ez péntek este fél 10 magasságában is így maradjon, ahhoz nagyon nehéz feladatot kellene sikerrel megoldania a csapatnak. A Volán a rekordbajnok KAC otthonába látogat, amelynek ez az utolsó előtti hazai meccse lesz az alapszakaszban, és nem nagyon szeretnének aggódni a felsőházi tagságukon. Ha három pontot szereznének, a hátralevő eredményektől függetlenül behozhatatlan előnyre tennének szert mind a Linzcel, mind a Fehérvárral szemben. Ráadásul a KAC a liga legjobb formában levő csapata, utolsó négy meccsét megnyerte, és mindezek mellett övé a legjobb védelem is, kevesebb gólt senki nem kapott. A piros-fehéreket a visszavágás vágya is fűtheti, hiszen ebben a szezonban még nem sikerült legyőzniük Háriékat. Hogy milyen óriási dolog ez, azt az is mutatja, hogy hosszú ideig éppen a KAC volt a Fehérvár legnagyobb mumusa, ellenük sikerült a legkésőbb megtörni az idegenbeli nyeretlenség átkát.

A Fehérvár sem panaszkodhat, óriásit javított a magyar EBEL-csapat a korábban hagyományosan gyenge helyzetkihasználásán. Míg az előző idényekben rendre a mezőny végén szerepeltek ebben, idén a második leghatékonyabban lövő csapat lettek. A szenzációs javuláshoz párosul néhány remek egyéni teljesítmény is. Elsősorban a játékmester Hári Jánost kell kiemelni, aki 38 meccsen 16+32-nél jár, ezzel a kanadai tabellán most éppen harmadik. Szerencsére mások is csatlakoztak hozzá, ebben az évben meglehetősen sok megbízható pontszerző akad. A fehérváriak önbizalmát növelheti az is, hogy a közé a négy csapat közé tartoznak, amelyek tudtak már győzni a Stadthalléban.

Ebben az idényben minden meccsen egygólos különbség döntött kettejük között, ezen belül kétszer túlóra kellett a sikerhez. A szoros meccseknek nagy hagyománya van ebben a párosításban. Az eddigi 59 egymás elleni partiból 30 dőlt el ilyen különbséggel, ugyanakkor összesen mindössze hat fehérvári győzelem született a karintiai tartományi székhelyen. A Volánban bemutatkozhat az újonnan igazolt Ty Wishart, a KAC-nál viszont hiányozni fog Manuel Geier és Patrick Harand.

2019-01-17_vorschau-szekesfehervar-900

fotó: EC KAC

Klagenfurt–Fehérvár AV19 1-3

   

Hannu Järvenpää csapata a dobogós KAC legyőzésével újabb lépést tett a felsőházi szereplés felé.

A magyar EBEL-csapatba visszatért Anze Kuralt, valamint bemutatkozott Wishart. A meccset a Klagenfurt kezdte jobban, aztán a kezdeti fölényüket követően kiegyenlítették várt a mérkőzés. Az első harmadban Sofron, Sarauer és Sárpátki járt legközelebb a gólhoz, de a norvég Haugen hibátlanul védett, akárcsak kollégája, Carruth. A második húsz perc kiválóan alakult a Fehérvárnak. Bár a KAC játszott fölényben, nem tudott betalálni a magyar kapuba, még Szabó Dániel kiállítása alatt sem. A hazaiak kihagyott helyzetei megbosszulták magukat: a 35. percben Erdély passzából Sarauer megszerezte a vezetést. Három perc sem telt el, amikor egy kapu előtti kavarodás után Meland betalált. A záró játékrészre egy agilis Klagenfurt érkezett, két és fél percre volt szükségük a szépítéshez, Comrie egygólosra csökkentette a differenciát. Egy újabb Szabó Dániel-hátrányt kibekkelt a vendég gárda, a hazaiak próbálkoztak, de nem tudtak egyenlíteni. A végjátékban a Fehérvár játszott fölényben, ám Koskiranta kétperces büntetést kapott magas botért. A harmadik hátrányát is kivédekezte Hannu Järvenpää csapata, aztán a kiegészülés után nem sokkal Meland egy késleltetett kiállítás alatt gólt lőtt. A végjátékban a KAC lehozta a kapusát, hiába, ugyanis csak egyenlő létszám alakult ki, miután Comrie 2+2 perces büntetést kapott.

A Fehérvár 3-1-re győzött, őrzi a felsőházi szereplést érő 6. helyét, előnye 2 pont maradt az Innsbruckot legyőző Linzcel szemben.

avskac-201812

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

Hannu Järvenpää a Fehérvár Klagenfurt-veréséről

 

A magyar EBEL-csapat vezetőedzője szerint a második harmad eleje kritikus időszak volt.

„Úgy érzem, kicsit busz lábunk volt, de folyamatosan visszatámadtunk, és ahogy a mérkőzés haladt előre, egyre jobban játszottunk. A második játékrész elején nagy bajban voltunk, ehhez kétség sem férhet, de tudtunk két gyors gólt lőni, és a harmadik harmadban már okosabban védekeztünk. Nagyon örülök, hiszen a Klagenfurt kiválóan játszott, illetve egy erős csapat, és nagyon hasznos pontokat tudtunk gyűjteni ellene.”

EBEL, 3191 néző. Játékvezetők: Bulovec, Stolc, Kontschieder, Pardatscher.
Haugen: 85,7% (Madlener)
K
Carruth: 97,0% (Kornakker)
Fischer, Comrie, Petersen, Koch, Geier S.
1
Szabó D., Harty, Kuralt, Hári, Reisz
Schumnig, Gartner, Kozek, Neal, Richter
2
Meland, Caruso, Sofron, Koskiranta, Luttinen
Unterweger, Strong, Hundertpfund, Wahl, Bischofberger
3
Tikkanen, Stipsicz, Phillips, Sarauer, Erdély
Duller, Harand, Witting, Liivik, Kraus
4
Sárpátki, Wishart, Szita
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 34:47 FHA Sarauer Erdély Phillips
0-2 37:33 FHA Meland Hári Kuralt
1-2 43:26 KAC Comrie Petersen
1-3 58:47 FHA Meland Koskiranta Caruso
33 Kapura lövések száma 21
4 Kiállításpercek 6

A Fehérvár klagenfurti sikere videón

   
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum