A Brassó számára a dobogón maradás a tét

   

Elsőként a Vienna Capitals II-t fogadják, amely nem egészen két héttel ezelőtt bravúros győzelmet aratott felettük.

A brassóiak a harmadik helyen állnak az Erste Ligában, előrébb már csak csoda folytán végezhetnek, hátulról azonban erősen veszélyezteti őket az UTE és a DEAC. A lilák három, a debreceniek négy ponttal vannak lemaradva, miközben mindketten egy meccsel többet játszottak. Greg Lindqvist csapata a bécsiek után a Hokiklub Budapesttel játszanak, ha euen a két meccsen legalább négy pontot szereznek, akkor megvan a harmadik hely. Amennyire esélyes, hogy ez összejön nekik, annyira esélytelen, hogy a Sportklub egyetlen pontot se szerezzen ugyanezen két csapattal szemben. A Vienna számára jó ideje nincs nagyobb tétje az alapszakasznak, az alsóház élén versengő Titánok, Gyergyó, DAB alkotta hármas elérhetetlen messzeségben van, a sereghajtó HKB és Schiller-Vasas közötti küzdelmet kényelmes távolságból szemlélhetik. Ez kétélű fegyver, mert kézzelfogható célok nélkül nehéz motiválni egy társaságot, 60 percen keresztül fenntartani a koncentrációt egyenesen lehetetlen. Ez meg is látszott az elmúlt két hét eredményein, minthogy hosszabbításban elbuktak a Vasassal szemben, a Titánoktól 5-2-re, a Csíkszeredától 6-2-re kaptak ki. Egyetlen győzelmet arattak ebben a periódusban, azt azonban éppen a Brassó ellen érték el, amelyet 2-1-re múltak felül. Van tehát miért visszavágnia a Coronának, de a dobogó harmadik helye valószínűleg ennél is jobban motiválja őket.

brasso

ASC Corona Brassó–Vienna Capitals II 8-4

   

A Brassó gólgazdag mérkőzésen tartotta otthon a három pontot, és megerősítette helyét a dobogón.

A Brassó számára nagyon fontos, hogy a tabella harmadik helyén maradjon, és ezt gyorsan tudatta a 14 mezőnyjátékossal felálló bécsi fiatalokkal is. A kék-sárgák ugyanis az első emberelőnyüket gólra váltották a 3. percben Molnár Zsombor révén. A Vienna-farm azonban nem adta könnyen magát, bátran támadtak, de nem találták a rést a hazai védelmen. A brassóiak annál inkább, hiszen a 10. percben Bíró Gergő megduplázta az előnyt. A hullámzó játékból a harmad végén a házigazdák jöttek ki jobban, miután szűk egy perccel a lefújás előtt Tranca a második emberelőnyt is kihasználta, majd 43 másodperccel később Péter is mattolta a bécsi kapust, így négy gólos előnnyel mehettek a szünetre. Küzdeni tudásból jelesre vizsgázott az osztrák csapat, hiszen a 24. percben Hiltunen szépített. Gyorsan válaszoltak erre a brassóiak, hiszen három perc múlva Péter meglőtte második gólját. Játékban csaknem egyenrangú ellenfele volt a Capitals-farm a Brassónak, ám a gólokat a hazaiak lőtték. A 36. percben ugyanis Bíró Mátyás is feliratkozott a góllövők közé, így már öt volt közte, amikor a csapatok ismét pihenni tértek. A harmadik játékrészben gyűrték egymást felek, ám az 50. percben kicsit elragadta a hév a játékosokat, amelyből bunyó és két-két kiállított lett mindkét oldalon. A több kiosztott perc miatt bécsi előny jött, amit 40 másodperc alatt Saari ki is használt. Sőt két perc múlva Maxa emberhátrányos góllal faragott a hátrányból, amely azonban még így is háromgólos volt. Az utolsó percek igazi gólfesztivált hoztak, hiszen sorrendben Lidhammar és Tranca a brassóiak előnyét növelte, Satmark pedig levett abból egyet, így a lefújáskor 8-4 állt az eredményjelzőn.

brasso

Ez talán egy rossz meccs volt

 

Szakvezetők a Corona Brassó–Vienna Capitals II összecsapásról.

Greg Lindqvist vezetőedző, Brassó: „Egy célunk volt ma, az, hogy győzzünk, és bebiztosítsuk a harmadik helyet az alapszakaszban. Ez talán egy rossz meccs volt, és bár nyolc gólt ütöttünk, távol voltunk a minőségi játékunktól. Így is örülünk a három pontnak.”

Christian Dolezal sportigazgató, Vienna Capitals II: „Jó meccs volt, de a Brassó több gólt szerzett. Nekünk kellett volna győznünk, elég helyzetünk volt, hogy még többször betaláljunk, de csak négyszer sikerült.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 582 néző. Játékvezetők: Mihai, Mihai, Bandi, Andre.
Polc: 89,5% (Tőke)
K
Tschrepitsch: 73,3% (Zimmermann)
Carlson, Bors, Tendler, Lidhammar, Lee
1
Saari, Satmark, Bauer, Kittinger, Hiltunen
Boriszenko, Mihály E., Mihály Á., Gliga, Molnár Zs.
2
Piff, Hedberg, Schlögl, Ranftl, Rohm
Dorofejev, Nagy, Péter, Tranca, Zsók
3
Wolf, Pallierer, Posch, Maxa
Bíró M., Bíró O., Bíró G., Molnár Z.
4
Lindqvist Greg Kjell
E
Dolezal Christian, Sjöquist Johan
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:51 BRA PP Molnár Zs. Gliga Boriszenko
2-0 09:30 BRA Bíró G. Bors Carlson
3-0 19:07 BRA PP Tranca Péter
4-0 19:55 BRA Péter Zsók
4-1 23:34 VIC Hiltunen Bauer Kittinger
5-1 26:23 BRA Péter Dorofejev Tranca
6-1 35:35 BRA Bíró M. Lidhammar Gliga
6-2 49:48 VIC PP Saari Maxa Bauer
6-3 51:12 VIC SH Bauer Hiltunen Piff
7-3 55:05 BRA Lidhammar Bíró M. Gliga
8-3 57:19 BRA Tranca Péter Zsók
8-4 57:44 VIC Maxa Satmark Kittinger
30 Kapura lövések száma 38
10 Kiállításpercek 12

A Brassó–Vienna Capitals II góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum