Kassára is pontokért utaznak a Jegesmedvék

   

A miskolci Extraliga-csapatról pontosan tudjuk, hogy képes a bravúrokra. Erre lenne szükség a HC Kosice elleni utolsó meccsen is.

Óriási csatába bonyolódtak legutóbb a Dukla Trencín ellen a DVTK Jegesmedvék. A találkozó első harmincöt percét kontrollálták – annak ellenére, hogy a vendégek többet támadtak –, 3-1-re vezettek, ám egy 27 másodperces rövidzárlat mindent megváltoztatott. Ekkor a trencséniek egymás után 3 gólt lőttek, és nagyon úgy nézett ki, hogy mind a 3 pontot magukkal viszik. A piros-fehérek azonban másként gondolták, és Magosi Bálint, valamint Galanisz Nikandrosz vezérletével büntetőkkel behúzták a győzelmet. Ez azt jelenti, hogy továbbra is érdemi versenyben vannak a hatodik helyért, amelyet jelenleg az Érsekújvár foglal el, míg hetedik a Dukla és nyolcadik a Miskolc.

Bőven van még idő módosítani a felálláson, akkor is, ha közeledik az alapszakasz vége. Annyira azt teszi, hogy a HC Kosicével a ma esti összecsapás után már nem is fognak találkozni idén a DVTK Jegesmedvék. Hacsak a rájátszásbeli párharcok során nem! Amihez természetesen újabb és újabb sikereket kell aratni. A két szomszédvár eddigi presztízsütközetei során három kassai és egy miskolci győzelem született. Glen Hanlon csapata mellett szól, hogy a legutóbbi meccset 5-4-re megnyerte december 28-án. Megemlítendő érdekesség emellett, hogy a másik magyar Extraliga-csapat is sok borsot tört a HC Kosice orra alá. A MAC kétszer is nyert a Steel Arenában, egyszer kitütéssel 8-4-re, majd büntetőkkel 5-4-re. A példa adott, a felkészültségben és az akarati tényezőkben pedig nem lehet hiba.

“Ahogy közeledünk az alapszakasz végéhez, egyre fontosabb, hogy minden mérkőzést ponttal, pontokkal zárjunk, ezért pénteken is a győzelemért utazunk Kassára – mondta Glen Hanlon vezetőedző a klubhonlapnak. – Nagyon kemény találkozóra számítok, a hazaiaké gyors és technikás csapat, amely ellen nehéz gólt szerezni. Nekünk azonban a saját játékunkkal kell foglalkoznunk, és arra kell törekednünk, hogy minél nagyobb forgalmat bonyolítsunk a kapujuknál, fegyelmezettek legyünk, és tartsuk a kellő sebességet 60 percen keresztül.”

DSC_6160

HC Kosice–DVTK Jegesmedvék 3-1

   

Nagyot küzödött, de vereséggel távozott Kassáról a miskolci Extraliga-csapat.

A Kassa nem aprózta el a kezdést, az első percben Vaynak négyszer is védenie kellett, utána viszont Kulmala is bemutatkozott Habalnak, aki nem sokkal később Galanisz közeli kísérletét hárította bravúrral és szerencsével. Az 5. percben – emberhátrányban – Kiss maradt egyedül a hazai kapussal, de oldalra csúszott és kihagyta a ziccert, a kassaiak pedig az előnyt. Ezt követően a Kassa nagy fölényt harcolt ki, sorozatban mentek a lövések Vay kapujára, de ő állta a sarat. A Jegesmedvék ritkán, egy-egy kontra révén jutottak el a kassai ketrecig. A házigazdák nagy nyomás alá helyezték a miskolciakat, akiket Vay védései tartottak meccsben. Fél perccel a vége előtt nagy kavarodás alakult ki a kassai kapu előtt, de egyik vendégcsatár sem tudta a hálóba juttatni a korongot. A Kassa fölényét jelezte a lövési arány, ami 21:8 volt a javukra.

A második harmad elején csaknem megszerezte a vezetést a miskolci csapat: bő két perc elteltével Habal rosszul ütötte ki a korongot, Somogyi a  kék vonalról focista módra megpróbálta átemelni a harmad közepéig jutó kapuson, de a pakk a ketrec tetején, a hálóban halt el. A 24. percben a miskolci kapuba került a pakk: Dudas oldalról, az alapvonal közeléből lőtt, a korong pedig Vay mamutjai között vágódott a hálóba (1-0). Egy perc múlva kevés híján emberhátrányból lőtt gólt a Kassa, miután Galambos léphetett ki egy megszerzett koronggal, de végül fonákkal mellé emelt. A fórból 10 másodperc volt hátra, amikor Vas lövése után a miskolci játékosok örülni kezdtek, a játékvezetők egyből mutatták, hogy videózni fognak, majd ennek végén jelezték, nem volt gól. Teljes létszámban némileg kiegyenlítettebb lett a játék, a miskolciak többek támadtak, de továbbra is a hazaiak kontrollálták a meccset. A 34. percben Vay ismét nagy bravúrt mutatott be, amikor szinte fekve, felemelt mamuttal védett. Egy perccel később a kassai védelem összehozta a miskolci egyenlítést: Koch a kapu mögül hozta volna ki a korongot, ám rosszul érte bele, így szinte odapasszolta azt Kulmalának, aki két méterről nem hibázott (1-1). Pontosan két perc volt hátra, amikor a Jegesmedvék emberelőnybe kerültek, de egy perc múlva Magosi felvágódó botja vérző sérülést okozott. A miskolci csatár 2+2 percet kapott, a csapatok pedig 4 a 4 ellen folytatták. Ezt 22 másodperc alatt használták a ki a kassaiak: Spilar vette el a korongot a miskolci kék vonalnál Kulmalától, Ignatuskinnak passzolt, akinek lövése Vayt érintve kötött ki a hosszú sarokban (2-1).

A harmadik játékrész így három percnyi kassai előnnyel indult, de ezt kivédekezték a Jegesmedvék. A következő cseréket jól játszották meg a vendégek, több helyzetet dolgoztak ki, Pance is egyedül mehetett kapura, de Habal a helyén volt. Pörgős, izgalmas játék alakult ki, a felek nagyot küzdöttek, és mindkét kapusnak volt feladata bőven. A hazaiak veszni hagytak egy emberelőnyt az 55. percben. Másfél perc volt vissza, amikor Glen Hanlon időt kért, és levitte kapusát, de nem sikerült egyenlíteni, sőt két másodperccel a lefújás előtt Kafka üres kapus gólt ütött (3-1).

mis

Fotó: Teszárovics Zsuzsa

A kapu előtt nem voltunk elég határozottak

 

Nyilatkozatok a HC Kosice–DVTK Jegesmedvék Extraliga-rangadó után.

Strenk Hunor, DVTK Jegesmedvék: “Tudtuk, hogy a hazaiak az első perctől kezdve támadólag fognak fellépni, hiszen az utóbbi meccseik nem sikerültek jól. Az első harmadban ők dominltak, de a vezető találatuk után átvettük a kezdeményezést, és szoros, jó meccset alakítottunk ki. Megvolt a lehetőségünk a pontszerzésre, de a kapu előtt nem voltunk elég határozottak. Mindent összevetve megérdemelten nyerte meg a meccset a kassai csapat, ezért gratulálunk nekik.”

Marcel Šimurda, HC Kosice: “Jól kezdtük a találkozót, nagy nyomást tudtunk gyakorolni az ellenfelünk kapujára, végig sokat lőttünk. A győzelmet a kapusteljesítményünknek is köszönhetjük.”

Extraliga, 2019. jan. 18., péntek.
Habal: 96,6% (Skorvanek)
K
Vay: 95,9% (Adorján)
McDowell, Sedivy, Spilár, Suja, Nagy L.
1
Crawford, Kiss, Pance, Vas, Kulmala
Koch, Pulli, Lusnák, Ignatuskin, Petrás
2
Szirányi, Slovák, Loiseau, Magosi, Harrison
Michalcin, Dudás, Kafka, Galambos, Hricina
3
Gőz, Milam, Galanisz, Miskolczi, Somogyi
Klíma, Cibák, Brophey, Jokel, Zitny
4
Láda, Vojtkó
Roman Simicek
E
Glen Hanlon
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 23:57 KOS Dudás Nagy L. Suja
1-1 33:38 MIS Kulmala
2-1 39:31 KOS Ignatuskin Spilár
3-1 59:58 KOS EN Kafka Hricina Sedivy
50 Kapura lövések száma 29
4 Kiállításpercek 8

A Jegesmedvék kassai meccse 9 és fél percben

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum